Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-08-25 / 34. szám
4. oldal. RÁKOS VIDÉKE 34. szám. Kinevezés. — Jól megérdemelt elismerés érte a helybeli társaság kedvelt és értékes tagját, Reich Rezső ny. társadalombizt. intézeti felügyelőt, A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére nyugalomba vonulása alkalmából II. oszt. biztosítási főfelügyelővé nevezte ki. A rá kosfal vai búcsú, — Az idő egész napon át kedvezett a rákosfalvai búcsúnak, amelyet Szent István napján tartottak. Nagy látogatottságnak is örvendettek az Álmos vezér-téren felállított sátrak és hinták. A vásár és mulatság hangulatát azonban nagyban rontotta az az ostoba és durva szokás, amelyet <ai főzőkanalakkal művelnek. Nem egyszer volt sirás a vége a barbár ütlegelésnek. Valóban ideje volna, ha a hatóság lépne közbe ilyen alkalmakkor, nréig pedig a legnagyobb eréllvel. A munka katonái. — Meg kell emlékeznünk néhány szóval arról a hősies munkáról, amit a multheti vihar alkalmával p. Phőbusz szerelői végeztek. Tudvalevőleg a vihar a Rákosszentmihályt és a környező községeket ellátó mindkét magasfeszültségű távvezetéket leszakitotta. Még a vihar tombolása közben láttuk, hogy a Phőbusz emberei katonás fegyelmezettséggel vonultak ki a hibát megkeresni és megszüntetni, dacolva az orkánnal és felhőszakadással. A járhatatlan utakon a lehetetlenséggel volt határos az Újpestig menő vezetékek mentén az elhaladás, a munka pedig1 a folytonos villámcsapások miatt életveszéllyel járt. És mégis a vezetékeket a koromsötétben és szakadó esőben lehetőleg gyorsan helyrehozták , úgy, hogy már éjjel két óra körül mindenütt volt világítás. A megfeszitett munkát Benkő József mérnök, a helybeli kirendeltség vezetője dirigálta s maga is végig részt vett abban. Volt olyan ember, aki 38 óráig' dolgozott egyhuzamban. Nyugodtan alhatik, ha tüzelőanyagszükségletét nálunk fedezi. Előnyös áron szállítunk baglyasaljaí darabos szenet. I. bükk hasáb fát. Előjegyzés és részletes felvilágosítás az üzletben HANGYA szövetkezet, Rákosszentmihály, Ferenc József (piac) tér. Weszely István és társa (cégtulajdonos NAGY KÁROLY FRIGYES) orvosi műszergyár, Apponyi-tér S. Kiamon bokaszoritó Egészségügyi cikkek. — Orvosi műszerek. Belvárosi kávéház BUDAPEST Apponyi-tér (volt Kígyó-tér).— Elsőrangú italok, Egész nap kitűnő meleg konyha. — Külön termek. — Figyelmes kiszolgálás, ötórai tea. RÓNAY MIKLÓS Lindmejer Károly hentes és mészáros PIACTÉR A tekeverseny. Vasárnap a ^sashalmi Kaszinó tekepályáján rendezte a Katholikus kör, mint házigazda a négy egyesület közötti verseny újabb fordulóját. Ez alkalom ural a Katholikus kör fa-számban (utolérte! £ Rákosszentmihályi kaszinót. A verseny állása a vasárnapi eredmények után a köyetkező: Rákosszentmihályi nagykaszinó 177 fával 10 pont. — Katholikus kör 177 fával 81/2 pont. — Postatisztviselők egyesülete 164 fa, 9 pont. — Sashalmi nagykaszinó 161 fa, 5 pont. A közeljövőben a Rákosszentmihályi nagykaszinó pályáján tartandó versenyen dől el a verseny. Megalakul a Baross Szövetség helyi szervezete. A Baross Szövetség északpestkörnyéki fiókja, mint már hírül adtuk, megalakítja rákosszentmihályi szervezetét. Az alakuló közgjyülést Nagyboldoigasszony napján tartották meg. A központ képviseletében Marschalik Imre alelnök jelent meg, Rákospaloitáról pedig Lalák József. A gyűlésen ismertették a szövetség céljait és csatlakozásra szólították fel a helybeli kereskedőket és iparosokat. A szövetség politikamentesen érdekeik képviseletével és támogatásával foglalkozik. Az alapszabályok 2. pontja szerint a szövetségi feladatai közé tartozik: »a kereskedelem és ipar érdekeinek a közhatóságok előtt való képviselete, közgazdasági életünk megizmosodására irányuló kormányzati intézkedések és társadalmi mozgalmak kezdeménye* zése. Állásfoglalás a közgazdasági életet érdeklő minden pénzügyi, adózási, vámügyi, kereskedelmi, közlekedésügyi, tarifális, közszállitási és ezekhez hasonló közérdekű kérdésekben.« A csütörtöki gyjülésen egyelőre a füszerke- reskedő szakosztály alakult meg, Kerner Emil elnöklete alatt. A legközelebbi gyűlésekre a többi szakma vezető- férfiai is megjelennek községünkben, hogy a szükséges szakosztályokat megalakítsák. Bekapcsolják a szervezetbe az iparosokat is, mert a Baross szövetség nemcsak a kereskedők, hanem az iparosság, sőt az értelmiség több foglalkozó-ágának is képviselete. A gyűlésen résztvett Sashalom érdekeltségének képviselete is és szintén csatlakozni fog az értékes ési jócélu mozgalomhoz. — A Baross szövetség a többi egyesület és szervezet működését nem érinti, tehát azok tagjai is beléphetnek a szövetségbe. Wli minden történik.. — Az egyik szentmihályi vendéglőben ketten kártyáztak. Öt-tiz pengő volt a tét. Estétől éjszakáig folyt a tusa. Az idősebb vesztett. Vitatkoztak , veszekedtek, a végén hatalmas pofon csattant el a fiatalabbik arculatán. A pofon szégyenletes volt, d'e a megtámadott éplelkü, tisztaszivü ember. Hatalmas termetével kiegyenesedett, végignézett /ézna támadóján, s a pofonra csak annyit yálaszlolt, : A nyereség kevés ártia, hogy temetést fizessek. — MÁS. A részeg ember igenVáltson bérletet a Korzó Mozgóba! Mindig gazdag készlet friss áruból. — ízletes felvágottak. Hurka, kolbászkülönlegesség. Friss disznó- és marhahús. Jó árut olcsón vásárolhat beváu VILCSEK VILMOS íahsS4,™' Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 4. szám Kézimunka ágygarnít. 36, - ,32. - ,29. - , la lepedő m. Í.98 Damaszt törülköző tct. 2Í.50. 6 sz. damaszt étkészlet Í5.20, 9.80 — la leüdamaszt étkészlet 18.— Angin Í.45 — Zsebkendők, fehérnemüek nagy választékban.— Elsőrendű rrűsor, tökéletes leadás. A bérletszelvény minden eddigi kedvezménnyel felér. KIADÓ október 1-ére a Szentkorona-utca 93- sz. alatti ház éves lakónak. Újonnan tatarozva. Berendezett fürdőszoba. Bővebbet a Rákos Vidéke kiadóhivatalában. — — — —