Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-04-21 / 16. szám
XXXV. évfolyam. Rákosszentmihály, 1935. április 21. vasárnap, 16 szám. rAkos vidéke Társadalmi,, közigazgatási és hőz«ía£msAoi hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 103. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 647. sz A keiiéhasadi Irta: Taraba József dr. így husvét tájban a keresztény emberek vallásos kegyelettel emlékeznek Arra, aki ezelőtt busz századdal a jeruzsálemi Golgothán keresztre feszítve meghalt. Nem a halál neme, avagy a szenvedés mértékének feltűnő nagysága véste nevét az emberiség évezredes emlékezetébe, hanem az, hogy hittudományi szempontból Benne valósult meg mindaz, amit a próféták évszázadokkal születése előtt megjövendöltek a Messiásról, emberi szempontból pedig az, hogy ártatlanul kellett szenvednie. Ezért kerül a kereszt képe az imádságos könyvekbe, ezért a templomok tetejébe és az országutak mentébe. Mi, földi vándorok, úgy vesszük észre, hogy a mi életünk útja is sokban hasonlít a Megváltó életéhez, különösen a szenvedés idején. Ezért kisérjük végig szivünk meleg részvétével a nagy Szenvedő szenvedéseit, s vigasztalást, biztatást, megnyugvást találunk benne. Ha igy végigolvassuk Krisztus szenvedését, soksok ponton megáll elménk és elgondolkozunk a különböző történtek mélységes jelentésén. Az én figyelmemet most épen az ragadta meg, hogy a kereszthalál pillanatában a templom kárpitja kettéhasadt és a kősziklák megrepedének (Mt. 27, 51). Ha a Szentirás szószerinti jelentésétől eltekintünk, s átvitt értelmet keresünk benne, — olyan gondolatokra bukkanunk, amelyek időszerűség szempontjából érdekelhetnek bennünket. A kárpit, a függöny a hátsó gondolatoknak, ravaszkodásoknak, a köntörfalazásnak jelképe, —’ a szikla pedig a keménységet, hajthatatlanságot és ridegséget jelenti. Történelmi esemény, hogy Krisztus véres halála e két szimbólumot megrepesztette. Az a Krisztus, kinek evangéliumi tanítása nemcsak a lelki életnek, a vallásnak, hanemj a társadalmi életnek is egyszerű alapigazságait tartalmazza. Kinek ne jutna eszébe az irgalmas szamaritánus, az adógaras, a szőlőmunkások félfogadásának, a lecsendesitett háborgó tengernek, az önmagával meghasonlott országról mondottak mély értelme? A krisztusi igazságokat, mint a legpuritánabb társadalmi elveket ismerjük, amelyeket — mert hiányát érezzük — mindig hangoztatunk, s amelyekre százszor, ezerszer figyelmeztetjük az egymásra utalt emberi teremtményeket. Az evangéliumi előadás szerint ezek a krisztusi tanítások megrepesztették a fondorlatok kárpitját és a rideg önzés szikláit. Jól esik ezt olvasnunk és erről elmélkednünk, különösen mostanság, amikor a kárpitok és sziklák idejét éljük! Népszövetségi gyűlések, locarnói, velencei, strésai, londoni összejövetelek. Sok utazás, sok szép pohárköszöntő, hivatalos jelentések, szövegezések, formulák és operai előadások. Hírekben, tanácskozásokban, kiélezett érdekellentétekben, megizmosodott aspirációkban, világnézeti különbségekben, harcias erő- mutatványokban nincs hiány, — csak abból van kevés, amiért mindez gerjed, forr: a békéből! Nem szabad az embereknek a békéért kifejtett erőfeszítéseit lekicsinyelnünk, s azt a sok költséget, amit a béke érdekében áldoznak, hiábavalónak tekintenünk, de talán legfőbb ideje volna, ha a kárpit és a szikla megrepedne, s a sok hátsó gondolattal és ridegséggel telitett világpolitikába egy kis krisztusi igazságot is belevinnének. Politika és evangélium a mai időkben úgy hangzik egymás mellett, mint a tűz és viz. így vélekedik ma sok ember. Ez pedig azért van, mert a politikát nagyon távol vitték a felebaráti szeretet eszméjétől, sőt összeférhetetlenné tették. A régi idők barbárságait megvető, az emberi elme találmányainak civilizált korában élő embernek ezerszeresen fáj az, hogy szellemi téren sehogy ßem sikerül a megértés, s a társadalmi eszmékből kihagyogatják a krisztusi igazságokat. Reméljük, hogy a jelen húsvéti ünnepünk nem a keservesebb kálváriajárásnak, hanem a meghasadt kárpit mögül elővilágitó igazságnak lesz záloga, nemcsak európai, de magyar vonatkozásban is! Husvéi. Kényelmes kerti székben, virágzó barackfák alatt üldögélek. Áldott tavaszi szellő simogatja öregedő orcámat. Az asszonyka a kertet rendezgeti, s valami kedves, békebeli nótát dalolgat. Kutyám, macskám a frissen zsendült gyepen heverészik. Vájjon milyen időt jósol husvétra a rádió? Talán csak nem fog megint hűvösebbre fordulni? Idehallik a körforgalmi villamos csilingelőse. Ha akarnám, húsz perc alatt Pesten lehetnék. De minek? Jobb itt, a falusias csendben a Rákos Vidélkét olvasgatni. Nem húz már engem semmi a nagyváros felé. Ötven évvel rokkant vállamon hálát adok a Gondviselésnek, hogy csendes, béikés otthonomban pipaszó mellett elmélkedhetem a világ folyásáról. A mindennapi kenyérhez egy kis kalács is akad, s ha másban nem, legalább a szép emlékeikben valóságos Krőzus vagyok. Persze, persze, valamikor nem igy gondoltam. Valamikor felajzott becsvággyal indultam neki az élet aratásának,^ ime, alig maradt egy pár kalász a rengeteg mezőből. De ha azokra gondolok, akiktől még többet elvett a sors, s még jobban megnyomorított az élet, akkor hálátlanságnak érzem a panaszkodást. Megint itt van a husvét. Sok boldog és sok keserves husvét után szabad volt megérnem ezt a mostanit is, s én hálás szívvel együtt hallelujázok a madarakkal. Örülök a tavasznak, örülök a barackfavirágnak és örülök az asszonykám nótázásának. Mi kell még a boldogsághoz ? Hiába, mégis csak szép az élet... Azaz, hogy várjunk csak. Miért van mélyen a
