Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1934-09-09 / 36. szám
# - #* i ‘ 1 5 ' ■ 1 ! 1 » kXXlV. évfolyam. Rákosszentmihály, 1934. szeptember 9. vasárnap, 36. szám RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIfiAZGATÁSS ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Rákosszentmihály nagyközség és számos egyesület hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 103. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár : Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám Zra 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz ISII eo is a (saioas-mzirta: Folberth Gusztáv. * szikus zenei hozzáértéssel is. A cigányzenekarok össze- • W állítása igen szerencsés. Megvan benne az I. és II. heRégen nem szólaltam mejj e kedves lap hasábjain, de a multheti vezércikk és egy kisebb hir nem hagyott nyugton. Lehet, hogy kissé unalmas leszek — mert újból a csárdásról — és távolabbról, a többi magyar táncról és a dzsesszről szeretnék, — ha úgy tetszik — rövid elmefuttatást végezni. Szent igaz, hogy igazán csárdást táncolni ma már kevesen tudnak. Még faluhelyen is halványodik ez a régi tüzes magyar tánc- forma. Még kevesebben tudják és úgyszólván kivételes Mncprodukció számba megy az igazi régi úri tánc: a palotás. Ősapáink idejében, mikor még Bihari és más jó cigánybandák húzták és komponálták ezeket a gyönyörű palotásokat, javában élt bennünk a magyar érzés, a kifinomodott magyar Ízlés. Levetettük a magyar ruhát, eldobáljuk lassan a szép régi ildomos magyar úri viselkedést és nemzetközi posványba fulladunk. Nemcsak azt vesszük át a külföldtől, ami hasznos, értékes tapasztalat, hanem azt is, ami megrontja, átalakítja, feldúlja régi szép magyar szokásainkat. Fiatal koromban sem igen tudták sokan a csárdást szépen táncolni, még emlékszem, hogy egy-egy párt csodálva álltunk körül és gyönyörködtünk a táncukban. De jártuk mi is rendületlenül és a többi táncnak csak a változatosság kedvéért szorítottunk helyet. A palotásnak azonban már akkor sem volt nyoma. Olvassák el kedves hölgyeim ég uraim Jókai »És mégis mozog a föld« c. regényében azt a fejezetet, mikor a fiatal Jenőy Kálmán a Dezséry gróf estélyén magyar táncot lejt! A nagy mesemondó színes leírása könnyeket csal a szemünkbe. Hol van az a sok szépség, báj, kecsesség, daliás szép mozdulat, a férfiú büszke önérzetének, a lány és asszony tiszta, és mégis odaadó szemérmetessé- gének himnusza, az isteni magyar palotás és a többi társasági tánc? A magyar asszonyok lépése helyes, amikor a dzsesszt száműzni kívánja, mert ez a lármás, fülsértő, legtöbbször ízléstelen és idétlen zene az igazi úri magyar léleknek idegen marad. Idegen, ha igazi magyar az illető, — nem pedig csak szónokló »hazafi«. Tovább kell tehát menni ezen a téren, vissza kell állítani és régi dicsőséges jogaiba visszahelyezni a régi magyar társasági táncokat. Vannak azonban, akik azt állítják, hogy teljesen mégsem lehet a nagy világtól elszakadni, a modern táncokat is olykor táncolni kell, hiszen annak idején mi is jártuk a polkát meg a bosztont. Jó, rendben van. A modern táncokat is be lehet mérséklettel iktatni, és itt a cigánymuzsikáról kell egy pár szót mondanom. Szeretem, sőt rajongok a jó cigánymuzsikáért és bizonyítom, hogy ez nagyszerűen összeegyeztethető a klaszgedü, kontra és brácsa, cselló, nagybőgő, szóval a vonós harmónia, a cimbalom, szép átlogó akkordkisé- reie és egy vagy két klarinétnak — a világ legszebb fafuvóhangszerének lágysága. Ha kell, ez az összeállítás tud lágyan suttogni és tud erős is lenni, anélkül, hogy durva hanghatásokat kelljen kierőszakolni. De ne haragudjanak meg derék füstös barátaim, ha most szeretetem mellett egy kissé a hibáikra is rámutatok: nem tudnak ritmust tartani. Ez nem épen szükséges a rubato magyar nótánál, de nagyon szükséges a modern táncoknál. (Még a lassú és gyors csárdásnál is.) Ha tehát azt akarják, hogy engedményeket téve bizonyos kereten belül, modern táncokra is muzsikáljanak, fáradozzanak, gyakoroljanak ez irányban (mert a dzsessz főerőssége a ritmus), másrészt Írassák át szakavatott kezekkel a modern táncmuzsika egy-egy jobban sikerült darabját speciális összeállítású zenekarukra, hogy azok a táncdarabok abban is jól, szépen hangozzanak. Szívesen fogják akkor egyedül, egész éjszaka táncmulatságra a cigányzenét felhasználni. Ezek a gondolatok csak úgy ötletszerűen jutottak eszembe, de mégis, hátha valaki tovább fűzi azokat és visszaszerezzük végre táncmulatságaink szép magyar jellegét. Igen, magyar jellegét, mert mulatságainkban is magyarok legyünk. Hatalmas, sokszor mesterségesen szított nacionalista hullámtenger vesz körül, ilyenkor csak az ellenségeink kívánhatják tőlünk, hogy a nemzetközi bárány szerepét játszuk. Ha nem tartunk össze, elveszünk. Van bennünk egy kis lustaság, nemtörődömség, Patópáloskodás. Hogy mondta a szép magyar nóta ? »Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje«. Világos volt az üzenet, mégsem mozdult meg mindenki, hanem igy folytattuk: »Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni«. Akkor azonban már késő volt, akkor kellett volna elmenni, amikor először üzente. Azt gondoltuk, hogy ráérünk még és amikor fájdalmasan ébredtünk, már nyakunkon volt az orosz és az osztrák. Ugyanez volt a helyzet 1918-ban is. A mi generációnkat szörnyű bűn terheli. Mindnyájunkat, akik épkézláb emberek voltunk. Amikor idegen területen, idegen érdekekért kellett harcolni, ott állt- és hullott a magyar, amikor pedig poloskákat és tetveket kellett v'olna a testünkről leseperni, erőtlenül hullott le a kezünk. Azóta is büntetlenül szívják a vérünket. Nem voltunk magyar érzésünkben, áldozatrakész tettekben igazi magyarok. El sem tudnám hamarjában képzelni, hogy a mienkhez hasonló tragédia, teszem (azt, Japánnal vagy Angliával megtörténhetnék-e? Kissé elkalandoztam, de a magyar szokások, magyar táncok, igazi önfeláldozó magyar érzések hányát-
