Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1934-06-10 / 23. szám
23. szám. RÁKOS VIDÉKE 5. oldal Mi szájnak, szemnek ingere, Boltjaink azzal mind tele. Idehaza vásárolhat, Olcsó pénzen sokat kaphat. Rákossxenimihályi kereskedők egyesülete. Közgyűlés. A „Rákosszentmihályi Ház-és Telek- tulajdonosok Egyesülete junius 10-én, vasárnap — határozatképtelenség esetén junius 17-én — d. u. 4 órakor József utca 98. sz. alatt, vitéz Szekeres vendéglő helyiségében rendkívüli közgyűlést tart. A kisdedóvó ünnepélye a Korzóban. Az I. és II. sz. áll. kisdedóvó junius 12-én d. u. 5 órakor együttes ünnepélyt rendez a Korzó mozgóban. Az óvónők ez utón kérik Rákosszentmihály közönségét, hogy ez első együttes ünnepélyükön minél nagyobb számban jelenjenek meg. Meghalt a ceglédi plébános. Kinos betegség után meghalt Szilágyi Imre, Cegléd városának érdemes plébánosa. Az elhunyt lelkipásztort a rákosszentmihályiak is ismerték, részben a boldogult Csizmadia Qyula plébános révén, akinek iskolatársa volt, részben azért, mert lelkészeink közül ő mellette teljesített szolgálatot Taraba József dr., Alexy Rezső, utóbb pedig Benczik Lajos. Az uj gyóntatószék. Az uj gyóntatószékre befolyt adományok: (folytatás) Follinusz K. 1.—, Czézár Károlyné 1.—, Tausz József —.30, Vlasits N. -—.50, Regele Zoltán 1.50, Kerner Emil 1.—, Kaszás Irén .10.—, Madáki János és neje 2.—, Klimkó Józsefné 1.—, özv. Lencz Józsefné 1.—, Horváth Róza —.20, Raksányi Dezső —.10, Széky Ernőné —.50, Bernát néni —.50, Szappanosné —.50, Budai Gyula 1.—, Hóra Nán- dorné 1.—, Kégl —.50, Mostoller Nándorné —.50, Kólámé —.50, Bogyay Lajosné 1.—, Szvatek Mátyásné 1.50, Kokovay F.-né 1.—, Maraczy Antalné —.50, Vá- rady Gézáné 1.—, Szik Ferencné 1.—, Pintér Andrásné 1. —, Gajárszki Lajosné 2.—, Kaszitsné —.50, özv. Ország Józsefné —.50, özv. Szalay Nándorné —.50, V. J. 2. —, K. J. 3.—, Jézus szive tiszt. 1.—, Petricskó Jenőné 2.—, Bartos Istvánná —.50, N. N. —.50, G. J. —.50, Schverczigné —.50, özv. Burger Károlyné —.50, Englert Józsefné —.50, N. N. —.20, Bajnoknő —.20, Meisterics,- né —.30, Schoberné —.30, özv. Palotai Győzőné —.40, Szőke Ferencné —.50, Kiss Józsefné —.50, Tamás György —.30, Udvari János —.50, Gelencsér Mária 1.—, Szöllösy Ernőné —.50, Kulcsár Erzsébet 1.50, özv. Tremli Istvánná 1.—, Molnár Istvánná 1.—, Garaminá 2.—, Blankné 2.—, özv. Krempel Károlyné 1.—, Miskcmts Péter —.50. Hegedű-' és zongora-oktatását Gondos Sándor karmester házon kivül is jutányosán vállalja. Levélbeli értesítést Hunyadi-utca 12. szám alá kér. LÖBL SRLRMON KORZÓ cipő és harisnyaliáza Rákosi út 53/b. (a Mária-utca sarkán.) Gazdag raktár a legdivatosabb árukból. Pontos, figyelmes kiszolgálás. Rendkívül olcsó árak I SASHALMI HÍREK. A LAKÓTELEP FEJLŐDÉSE. A sashalmi állami lakótelepet Ghiczy György gondnok fokozatosan átformálja. Céltudatos munkával meglepő eredményeket ért el újabban is. Konyhakertészetet létesített a telepen, hogy termékeiből a napközi otthont elláthassák. A minisztérium részéről tartott felülvizsgálat megelégedéssel hagyta jóvá a tervezetet és önműködő kút létesítését engedélyezte. A gondnok, Madarász Albert telepfelügyelővel modem felszerelésű öltözőt építtetett a labdarugók számára. A telepi gyermekeknek strandfürdőt rendeztek be. — A hatóság mindent elkövet, hogy a telepen rendet és elviselhető állapotokat teremtsen, de a lakosság igen vegyes és gyakran előfordul, hogy a nyújtott munkaalkalmakat sem használja ki. Az inségmunkák alkalmával nem egy ember akadt, aki nem akart dolgozni, bár betevő falatja sem volt. Nagy és nehéz küzdelem ez, mely a telep érdekében folyik, annál értékesebb minden eredmény, amelyet elérhetnek. NÉP GYŰLÉS. A NÉP sashalmi szervezete választmányi gyűlést tartott Bodó Ádám elnökletével. Megjelent a központ részéről: Boczonádi Szabó Imre, h. kér. elnök, Urbán Zoltán kér. főtitkár és dr. Cserhalmi. Bodó Ádám, a Hiszekegy elmondása után üdvözölte a központ kiküldötteit és a választmány tagjait. Boczonádi Szabó Imre Csik József dr. elnök üdvözletét tolmácsolta, majd a nemzeti egység szükségszerűségéről beszélt, hangoztatta, hogy fegyelemre és összetartásra van szükség, ha eredményeket akármik elérni. A környék közérdekű ügyeiről beszélt. Az életbe lépő energiatörvény majd módot ad n világítási szerződés revíziójára. Gálhidi József lemondott elnöknek köszönetét mondott. Obetkó Kálmán felszólalása után Bugos Mihály beszólt. Boczonádi Szabó Imre válaszolt a felszólalásokra, Bodó Ádám ezután a megüresedett alelnöki tisztségre Deszkáss Gusztávot, főrendezőnek dr. Markovits Ferencet, h. körzeti titkárnak ifj. Ginál Jánost ajánlotta, amit a választmány egyhangúlag elfogadott. KISEGÍTŐ KÁNTOR. Mint hírlik, a református egyház hiveinek temetésénél a kántori funkciók elvégzésére Gál Károly kapott megbízatást. A POLGÁRI TÁRSASKÖR HÍREI. A sashalmi polgári társaskör választmánya gyűlést tartott, H. Mihalik József elnöklete alatt. Igen érdekes és fontos ügyeket tárgyaltak. A Hév. Ígéretet tett a sashalmi (Ditrich-ut) megálló felépítésére, ez azonban csak ígéret maradt. Szabó Kálmán bíró a társaskör alelnöke bejelentette, hogy sürgeti a megálló felépítését és kéri a társaskört, hogy vele együtt járjanak el az illetékeseknél. Bodó Ádám, a Nemzeti egység pártja elnöke bejelentette, hogy a párt kebelében megalakult a Phőbusz szerződést felülvizsgáló bizottság, melynek tagja Bodó Ádám és Moldován Ferenc lett. Á LEÁNYKÖR ESTÉLYE. A sashalmi népművelő leánykor Mogyoróssy Lujza vezetése alatt május 31-én jólsikerült műsoros táncestélyt tartott. A szép és nívós műsort 2 óráig tartó tánc követte. IPARTESTÜLETI HÍREK. Igen nagy érdeklődés mellett folyt le vasárnap az ipartestület tekeversenye. A versenyzők közül különösen a hölgyek szerepeltek nagy számban, közülök az első dijat Szábó Józsefné, a hiáso- dikat Gogá,n Istvánné, a férfi versenyzők dijait Mák Ferenc, Gászler Rezső, Farkas András, Faragó János, Havasi Ferenc és Ambrus Miklós nyerte. Az ipartestületi vezetősége ez utón is hálás köszönetét mond mindazoknak, akik a verseny dijait ajándékozták. Az ipartestület elöljárósága jun. 12-én este 8 órakor gyűlést tart a testület székházában. i