Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1933-12-31 / 53. szám
XXXIII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1933. december 31. vasárnap, 53. szám RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESCLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 647. sz A boldog uj év. Irta: Taraba József dr. Katolikus templomokban az a szokás, hogy a karácsonyi ünnepekre faragolt figurákból összeálíitolt »Betlehemet« állítanak, hogy evvel szemléltessék azt a csodálatos történelmi éjszakát, amelynek emlékére évek hosszú során felcsendül a bájos dallam: Mennyből az angyal, Lejött hozzátok pásztorok, Hogy Betlehembe Sietve nemvén, lássátok! Amikor elnézegetem a sok tarka bábut: az égi angyalokat, a pásztorokat, a velük jött esztelen állati teremtményeket, a szent családot, — önkénytelenül is megpihen szemein a színi elrendezés középpontján a kisdeden, akit édes anyja az írás szavai szerint »pólyába takart és jászolba fektetett«. Hogy ki ez a gyermek, azt megjövendöli és megmagyarázza a nagy ízaiás próféta: »Mert kisded született nekünk és fiú adatott nekünk, kinek vállán vagyon a fejedelemség és hivalik az ő neve csodálatosnak, tanácsadónak, Istennek, erősnek,, a jövendőség atyjának, békesség fejedelmének« (íz. 9, 6.). Ez a gyermek a betlehemi jászolban parányi kezével összefogja az eget és földet, a végtelent a véges földi élettel, az égi bölcseséget az emberi együgyüséggel, az Istent az emberrel, a meny- nyei hatalmasság gazdagságát a földi szegénységgel. Ez a kisded összeköti a távolságokat és kibékiti a legnagyobb ellentéteket és — mindezt nem gyűlölettel, nem gyilkos- Ságokkal,, robbantásokkal, hanem ártatlansággal, őszinteséggel és szeretettel. Békességet, egységet akar! A krisztusi evangéliumi tanítás mindig az emberek ideális javát akarta, csak az emberek értelme és akarata yolt nehézkes a megértésben és megvalósításban. Az összekuszált érdekek és önzés olyan mesterséges ködöt borit a földre, hogy az éltető igazság napsugara alig tud áthatolni rajta. Az egymás ellen való agyarkodás megszülte az elkülönülést, a magárahagyatottságot, a bizalmatlanságot. A nagy zűrzavarban megtelt a lóg feszültséggel. Gondoljunk vissza az angol miniszterelnök drámai hatású beszédére, amellyel a londoni világkonferenciát megnyitotta: »A világ gazdasági ereje évek óta hanyatlik. Gyárakat zárnak be, a munkanélküliség emelkedik, az életl- szinvonal süllyed, egyes államok a tönk szélére jutnak. A világkereskedelem fokozatosan lelassul. A jólét minden előfeltétele adva van: piac van, munkaerő van, kiváló találmányok állnak rendelkezésre, de mindezek a tényezők többé nem működnek.« »A világ olyan állapot felé sodródik, amelyből újból előállhat az a helyzet, amelynél az élet fellázad a szenvedés ellen és a kétségbeesés erői elsöprik a múltak nyereségét.« Amikor a világpolitika első minisztere hivatalos helyen ilyen szomorú helyzetet állapit meg, az ember megborzad és azt kérdezi: hogy lesz mindebből kibontakozás? Mit szól mindezekhez a népek tani tómestere: az Egyház? Hallgassuk meg az újabban többször hangoztatott »Quadragesimo anno« cimü pápai körlevelet, XI. Piusz pápa írását: »A proletárok fölsizabaditása az a cél, amelyet a mi elődünk (XIII. Leó), mint parancsoló szükségesl- séget kitűzött. Most annál inkább kell ezt hangsúlyoznunk és sürgetnünk, mert a pápa üdvös utasításai bizony feledésbe mentek, vagy szándékosan agyonhallgatták, vagy kérész tülvihetetlermek tartották, pedig azok igenis keresztül vihetők, sőt megvalósításuk egyenesen szükséges is!« »Az államhatalom nem törölheti el a tulajdonjogot, hanem csak szabályozhatja és a közjó érdekeivel összeegyeztetheti«. »Mikor az államhatalom a magán- tulajdont a közjó követelményeihez alkalmazza, a tulajdonosokkal szemben nem ellenséges, hanem barátságos szolgálatot végez, mert ilyen módon megakadályozza, hogy az Isteni Gondviselés1 által az emberi élet megkönnyítése céljából alapitott magántulajdon jogintézménye tűrhetetlen állapotokat ne teremtsen és igy önmaga sírját ne ássa.« XIII. Leó pápa »Rerum novarum« c. etnciklikájá- ban állapítja meg, hogy a csekélyszámu nagytőkés szinte rabszolga igát rakott a proletárok végeláthatatlan tömegére. A pénz lett a végcél, minek következtében a kizsákmányolás, erkölcstelenség, szinte megengedett eszközök lettek. Amily mértékben hamvadt el az Isién ismerete és Krisztus szeretető a szivekben, úgy halkult el és némult el a lelkiismeret szava«. De álljunk csak meg! Hogy is kerülünk mi a betlehemi jászolban fekvő kis Jézustól a tőke és munkás viszonyához? Ezen szoktak elcsodálkozni egyes liberális gondoíkozásu emberek, amikor azt kérdezik, hogy mi köze a tízparancsolatnak a ^politikához és a közgazdasághoz? — Hát igy talán letértünk volna a tárgyról!7 — Nem! Ez mind összetartozik! A betlehemi istálló szegénységében fekvő kisded é]>en oda irányítja figyelmünket, amiről gondolkozni és gondoskodni legsürgősebb feladatunk. Melyik lesz az az ut, amely az ellentéteket összebarátkoztatja, a hibák és meggondolatlanságok szomorú következményeiből kivezet? Csak Krisztus, csak az ő tanítása! Amikor ezelőtt húsz éve a technika akkori vívmánya, a hatalmas Titanic utolsó perceit töltötte a hullámsir felett, a halál torkában rázendített a zenekar a zsoltár dallamára és ez a mi viharosapdosott civilizációnknak is jaj szava: Näher mein Gott za Dir Näher zu Dir! Az uj esztendő hajnalán csak egy útmutatónk lehet: a betlehemi csillag: a világkáosizból csak egy iránytű vezethet ki, az evangélium útmutatása; a gazdasági válságból csak egy csudasjzer methet meg: a szeretet és a lelkek őszinte békéje.
