Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1931-02-01 / 5. szám

5 szám. RÁKOS VIDÉK« 5. oldal. Halálozások. Somogyi Lajos dr. budapesti ügyvéd, csömöri birtokos, vakbélgyulladás következ­tében meghalt Budapesten. A régi függetlenségi pártnak lelkes hive és a ref. egyháznak tevékeny vezető tagja volt. Évek sora óta Csömörön nyaralt, hova felesége kedves kötelékkel csatolta. Volt képviselő­jelölt is. Igen nagy részvéttel temették el a Budapes­ten végzett gyászszertartás után a csömöri temető­ben. — Id. Pethő István, Rákosszentmihály régi pol­gára, 64-ik évében, hosszas szenvedés után meghalt községünkben. Fia és négy leánya gyászolja. A róm. kath. egyház szertartása szerint szentelték be és a helybeli temetőben helyezték örök nyugalomra. Az obsitos. A Krédó műkedvelő gárda kezdettől fogva méltó folytatása volt a három évtizedes rá- kosszentmihályi műkedvelő kultúrának, melynek hire bejárta Budapestet és a messze környéket is. Elő­ad ás ról-előadásra fejlődött és haladt, s most már, jó idő óta betetőzte, megsokszorozta a szentmihályiak dicsőségét. A kezdetleges és megszokott műkedvelő műsoron már régen túlhaladt és a legértékesebb fel­adatok vállalásával szerez folytonosan újabb meg­lepetést és szaporítja babérait. Ez a változatos, Ízlés­sel, művészi elmélyedéssel és merész magabizással kiválogatott műsor egymagában olyan értéket jelent és olyan színvonalat képvisel, amivel szemben a hálás elismerésre nem lehet elegendő szót találni, annál kevésbbé, mert a gárda a legkülönbözőbb műfajokban és a legnehezebb feladatokban is úgy tud helytállani, mintha hivatásos színészek tolmácsol­nák a müveket. Mindezt elsősorban és csaknem egye­dül annak köszönhetik és köszönhetjük, hogy olyan zseniális és fáradhatatlan rendezővel ajándékozta meg őket a Gondviselés, mint a fáradhatatlan buzgalmu, akadályt nem ismerő, égő energiájú Szlavkovszky Sándor, aki ezt a csodálatraméltó műsort megteremti és műkedvelőit a nekik szánt feladatokra rá tudja nevelni, sőt — és ez a legérdekesebb titka és ér­deme, — egyre újabb és újabb szereplőkkel tudja kiegészíteni, gyarapítani, értékben emelni. Legújabb produkciója, »Az obsitos« operett igen hálás, kedves, hangulatos, de alaposan lejátszott színdarab, amely­nek mostani három előadása mégis uj élményt jelen­tett és olyan frenetikus hatást keltett, ami még nálunk is ritkaságszámba megy. Pedig a balszerencse is rásujtott: az aranyos szubrettprimadonna, dr. Un- gár Gyuláné, az előadás fő erőssége, ágynak esett és fájdalmas szívvel lemondott a szereplésről. Viszont a Szlavkovszky rendezői szeme több újabb kiváló érték­kel gyarapította a gárdát, amely még igy is teljes diadalt aratott. Ilyen uj hódítás Nagy litvánná, akit A régi nagy műkedvelő gárdából csábítottak vissza a színpadra, ahol igen meleg és értékes sikert ara­tott, a nagyasszony nemesveretü, finom, gondos, me­leg és jellegzetes ábrázolásával. Éneke, maszkja növelte hatását. Másik nagy eredménye az estének Hild Jolán beérkezése. Ez a kedves, fiatal műkedvelő mindig tehetségesnek és bájosnak bizonyult, ezúttal azonban feljutott a színjátszás magasabb régiójába. Szivbemarkolóan drámai erejű volt s szépen is énekelt. Befejezett, kiforrott művészettel játszott: őszinte, igaz volt. A közönség primadonnát avatott. Nagyszerű Ígéret a megvesztegetően szép, értelmes, okos Nagy Mária, kinek pompás orgánumát, értelmes, tagolt, hóditó dikcióját hivatásos színésznők irigyelhetnék; kár, hogy maszkja nem volt, de még igy is meg lehet elégedve sikerével, amely csak ízelítő a jövőre. Hiva­tásos művészt is próbára tevő virtust mutatott a vendég dálnoki Nagy Ibolya, aki dr, Ungámé helyett próba nélkül ugrott be a soha sem játszott szerepbe és kedvességével, ügyességével, temperamentumával a legnagyobb nehézségen átsegítette a társaságot. Kisebb szerepben ügyeskedett: Bán Cunci, Bállá Gréti és Zsaludek Mariska, — mind szép és kedves. A férfi főszerep a Pornói János erős kezében volt. A daliás opsitos meglepő drámai erővel játszott és bár indis pozícióval küzdött, — hatásosan énekelte a Kálmán Imre ismert szép dalait. Csinos maszkja könnyen elhitette darabbeli hódítását. Adámy Oszkár, előadásaink méltán hires és népszerű komikusa soha sem volt még jobb, mint ezen az estén. Maszkja, mimi­kája, jóiizü mókázása egyaránt növelte sikerét. A ren­dező, Szlavkovszky Sándor kétségtelenül, mint színész is legjobb műkedvelőnk. Szerényen kis szerepbe szorította tehetségét, mely megaranyozta szerepét és alakítását a darab élére emelte. Viharos sikere volt. A közönség általában igen hálásan viselkedett, lel­kesen fogadta kedveltjeit és jóformán minden jele­netet 'megtapsolt. Ragyogó estéje volt a derék Fá­bián Józsefnek, kinek tehetségét már sokszor méltat­tuk, de talán soha sem olyan mértékben, mint ezút­tal tehetjük. Antipatikus figurát ábrázolt remek maszkban, olyan tökéletesen, hogy dísze lehetett volna bármely nagy színpadnak. Nyiltszini taps jutal­mazta. Uj tagja és nyeresége a gárdának ifj. Kovács József, aki igen komoly és értékes tehetség. Jó alak és arc, kitűnő orgánum és énekhang, értelmes, elmélyedő játék, mely komoly jellemábrázolást biz­tosított. Még sokat fogunk tapsolni neki. A jó meg­jelenésű, nagyon intelligens és szimpatikus Herkner László is nyeresége a gárdának, melyet a tehetséges Fischer József ezúttal kevésbbé hálás szerepben egé­szített ki megfelelőképen. A Krédó zenekar, Lengyel István kitűnő vezetése alatt pompásan tolmácsolta a darab zenéjét és elsőrangú tényezője volt az est sikerének. A szép díszletek Adámy Oszkár művészetéi­nek sokoldalúságát bizonyították. A színváltozás per­cek alatt történt meg, ami szintén az ő ügyességének bizonysága. A maszkozás Kertesy Béla és Szlav­kovszky Sándor dicsőségét öregbítette. Kun Gyula lelkiismeretes és gondos ügyelő volt, Dobos András pedig mint kitűnő súgó lett a társaság értékes tag­jává. A darab előtt Palkovits Jolán mondott lelkes prológust, meleg tapsokat aratva. — mint említettük, a darabot először pénteken az iskolásoknak mutatták be, azután pedig szombaton és vasárnap a közönség­nek, mely mindannyiszor zsúfolásig megtöltötte a Nagykaszinó dísztermét. — A bevétel a Szent Imre templom építésének alapját gyarapítja. 14 napos vásár Godán divat áruházában-^* Rákosi-ut 45. MT február 1—14-ig Szentmihályon még nem létezett olcsó árak. Kelengye siffon ...........................P 1*28, —.98 —'88 Ke lengye vászon_____________... ... P 1.18 Va stagszálu vászon _________________P 1 C5 Vá szon különlegesség ... _ ... P 1*52, 1*42, 1*28 Kötött gyapjukabát............................................P 7 90 Nő i harisnya ............... _ ...____P —*88, —'62 Pri ma keménygallér „Fox* ...........................P — *90 Po uplin mellű ing gallérral _ .................... P 39C Bem bergszerü selyemruhára métere ......... P 1*58 Ugy anabból kész ruha méret szerint P 8 80, 7'80 Fenti árak már a mai naptól érvényesek. — óriási választék hasonló alacsony árakon kalapok, sapkák, nyak* kendők, férfi- és női fehérneműek és az összes divatárukba**

Next

/
Thumbnails
Contents