Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1930-06-08 / 23. szám
XXX. évfolyam. Rákosszentmihály, 1930. vasárnap, június 8. 23. szám. RÁKOS VIDÉKÉ TÁRSADALMI, közigazgatási és közgazdasági hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona»utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. I Postatakarékpénztár! csekkszámla: 647. sz A tétek vetése. A júniusi nap süti az arcomat. Végigömlik rajtam, mint izzó aranyfolyam, — amint ott állok a mezőn, — valósággal éget, mintha most, sietve, egyszerre akarná pótolni mindazt, amit a tél folyamán nem adhatott. A fák sürü zöld lombjai, között piros- ük a gyümölcs, a rét’ füvei majd kicsordulnak a duzzadó életnedvtől, a vetés pedig hullámzik az enyhe szellőben. A madarak éneke, a pillangók libegőse, a méhek döngicsélő szorgoskodása, a virágok tarkasága és illata és ez a napsütés, amely bearanyozza a földet fény kévéjével, — olyan fönségesen szép, hogy beleremeg a lelkem. Minden él, érik és mindezek felett ott lebeg a végtelen jóságu Isten kegyelme, — a mindent megszentelő, mindent megérlelő — áldás. Ott lebeg a kiapadhatatlanul ömlő szeretet, mely esőt és napsugarat ád la földnek, mely énekkel ajándékozta meg a madarat, illattal és színnel a virágot, életet adó erővel az acélos gabonát. A fönséges természet igy köszönti piros pünkösd ünnepét — a tavasz zsendülése után — az érettség duzzadó pompájával. Az emberi lélek is hasonló a természethez, olyan, mint a termőföld, mely állandó megmunkálásra szorul. Van, aki parlagon hagyja és olyan a lélek mezeje, mintha sivatag volna, mely tikkasztó egyhangúságával elszomorít, sivár meddősége csak itt- ott néhány bogáncsot termel, van, aki csalóka szépségű mérges virágot táplál rajta, az irigység sárga virágát, a méreg és bosszú pöfeteg gombáit. Tarka és változatos az emberi lélek-mező, terem benne jó és rossz, dudva, virág és ízes gyümölcs, óh, hányszor tarolja le a zsenge vetést az ellentét vihara;, hányszor fagyasztja le gyengéd bimbóit a szeretetlen ség hidege, hányszor semmisíti meg a hitetlenség ciklonja és a bűnök árvize, de a szüntelenül működő isteni kegyelem, mindig újból és újból alkalmat ad a megmunkálásra és magvetésre. Ennek a mezőnek is kell eső — a bánat és szenvedés okozta könnyek megtermékenyitő záporesője, kell ennek is napsugár, — a szeretetnek napsugara. Ha bármelyik is hiányzik, nem termel illatos virágot. Milyen szépen mondja Goethe: Aki nem ette sirva kenyerét, aki gondterhes éjszakákon nem ült soha sirva fekhelyén — az nem ismeri az Istent. Igen, — ezek a könny-záporesők és a szeretet-napsugara — mely a Mindenhatóba vetett hit és remény esszenciája — elengedhetetlenül szükségesek a lélek-mezejének. Ez azonban még nem elég. Szükség van arra is, hogy a Szent-Lélek tüze megérintse és táplálja. Ez az a lelki vitamin, ami a lélek-mező vetését teljes érettségre bírja, ízes, tartalmas gyümölcsöt termeszt. Ez az érettséget adó szent tűz, —• mely piros pünkösd ünnepén bőséggel ömlik a hivő lelkek re, mint hajdan az apostolokra. Az apostolok! Csodás kis csapat, akik lelkűk mezején az Üdvözítő vetését hordták. Tavaszi pompában ragyogott az a zsenge vetés és ők úgy álltak ott kétezer esztendővel ezelőtt — a gyülölködők és közömbösek tengerében, — mint tétovázó, fiatal katonák a nagy ütközet előtt. Eltávozott körükből testileg a vezér, a bátorító, a nagy magvető, de lelkűkben ott élt a hit és reménység, hogy nem hagyja el őket, hogy amit Ígért, elküldi majd, a Szent-Leiket. És megjött a nagy-nap, a szent perc, mikor együtt valónak, eljött a nagy érés ideje. És megtelének csodás erővel és tudománnyal, a katonák megharcolták a nagy harcot, ékesszólással a világ minden nyelvén, bátorsággal, mely emberfeletti volt, állhatatossággal, mely lefegyverezte a kételkedőket, a közömböseket és gyülölködőket. Átadták embertársaiknak azt a sok szép, illatos virágot és izeis gyümölcsöt, mely ott termett lelkűk mezején, az Ur kegyelméből, az Ur akaratából, a Szent-Lélek elementáris ereje által. Régi, patriarcháÜs szokás volt az, hogy a felserdült fiú, mikor elhagyta a szülői házat, atyja áldását kérte, mely elkísérje őt az élet küzdelmeiben. Ebben az áldásban, melyet az Isten által életre keltett szeretet adott, — erő volt, melyet páncélként viselt a jóakaratu -fiú a világ viszontagságai közepette. Bár nem mindannyiunk számára juttatott az Isten oly nagy és szép feladatot, mint az apostoloknak, mi is, a Mindenható gyermekei, kérjük atyai áldásodat, az erőt adó Szent-Leiket, hogy ez a mindennél hatalmasabb szentséges érzés elkísérjen bennünket életútjainkon és éretté tegye bennünk az Ur Jézus magvetését. (fg.) R pesikövnyéke jövője. A magyar városok országos kongresszusa évi országos értekezletét Budafokon tartotta Sipőcz Jenő dr. polgármester elnöklete alatt. A kongresszus napirendjén szerepelt Preszly Elemér dr. Pestvármegye főispánjának előadása is, — főispánunk azonban, sajnálatosan megbetegedett és igy Harrer Ferenc dr. ny. alpolgármester terjesztette elő a főispán értekezését, amely a főváros környéke közigazgatása kérdésének rendezésével foglalkozott. A főispán nagykoncepcióju beszédét az Uj Nemzedék közlése nyomán ismerhet*—^ jük: Megállapította, hogy a pestkörnyél^yáröfcbk^N jogviszonyát sürgősen rendezni kell, annál ís5 inkább, ' ^ mert a múlt évben hozott közigazgatás^ téíorm,, és >.a ^ Lapunk mai száma 16 oldal. ________
