Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-04-06 / 14. szám

14. szám. RÁKOS VIDSKB 3. oldal. Sashalom község részéről Dibusz Sándor h. fő­jegyző és Horváth József h. bíró. Rákosszentmihály község .részérő 1Krenedits Sán­dor főjegyző és Kecskeméthy Vince biró. A B. H. É. vasutak: képviseletében Andrásovszky Zoltán főfelügyelő. A részvénytársaság közlekedési vállalatok szá­mára »Phőbus« villamos világítási vállalat részéről Biener Oszkár igazgató, Máy Imre műszaki tanácsos és Havas Armand főfelügyelő. A bizottság mindent rendben talált, kifogás senki részéről nem merült fel, a helyszíni és mű­szaki feltételeket egyhangúlag megállapították, s jgy a miniszternek az építő engedetem kiadását ja­vasolják. Igen nevezetes eredménye volt még a hivatalos teljáfásnak, hogy az érdekeltség e részéről kérelmet terjesztettek elő, hogy az árpádföldi Schneider-te- lepre is terjesszék ki az uj villamos hálózatot. A Phőbus képviseletében jelen volt Biener Oszkár igaz­gató a legnagyobb készséggel hozzájárult a kéretem teljesítéséhez és a bizottság mindjárt ezt a telepet is bekapcsolta eljárása körébe és ott is hozzájárult a tervezett műszaki létesítményekhez. Villamos világí­tást kap tehát nem csak Uj-Almásy-telep, hanem a Schneider-telep is. A Phőbus az építkezést még a jövő héten meg akarja kezdeni. ä £ £ — 1 dúsan felszerelt készáru rak* AJ «tlllUIIl táramat u. m. sezlon, mat­rac, szab. íotelágyaimat. Elvállalok mindennemű javításokat a legju- OC‘¥pprC7 kárpitos lányosabb árban. kJl— 1 \L-ox- mester Rákosszentmihály, Ferenc József-tér (Piac-tér.) Reggel... Azért, hogy én, a kissé túlzottan gömbölyded termetem miatt nem járhatok ki a labdarugó mérkő­zésekre, mint kiérdemesült futballbiró, még mindig élénk érdeklődéssel kisérem a sport-eseményeket; különösen azokat, amelyek szentmihályi kapcsolat­ban fordulnak elő. Az RTK csapatának viselt dol­gairól például mindig másnap reggel, korán értesü­lök, amikor a Laci gyerek, korát és sima, szőke fejét meghazudtoló kegyetlenséggel kihuzat puha, redős ágyam, hullámos öléből, hogy eltávolítsa áb- rázatomról a kiütközött és sajnos, szemtelenül in- diszkróten szürke szinü serteszálakat. Szépít nők ba­rátaink rendszerint jó fecsegők, az én Lacim azonban ritka kivétel: soha sem tud semmi újságot, semmi pletykát, nyugodtan hagyja, hogy pótszendergése- met enyhe szőrvakarászata közben is zavartalanul folytassam, kivéve, — nos igen, ha előtte való napon RTK mérkőzés volt. Ilyenkor elhagyja előkelő kö­zömbösségét és csillogó szemmel újságolja, győztünk 2:0-ra a Vattakereskedők ellen; vagy pedig méla- busan,, bosszús arccal jelenti, hogy elpancsoltuk a mérkőzést, kikaptunk. Általában úgy történt a múltban mindeddig, hogy legszigorúbb fogadkozásom füstbe ment a Laci barátunk müvészkedésének befejezése után. A fogad­kozás ugyanis azt jelenti, hogy mindig elhatároztam, hogy a könnyed műtétet okul és alkalmul használom fel a korai felkelésre, ami az ágyhoz címzett édes nyugovóhely elhagyásával részben már meg is tör­tént. A füstbemenés alatt pedig az értendő, hogy minden egyes esetben arcrnüvészem távozása után a válaszúton allván a hüs viiz és az enyhe ágy között, mindannyiszor a visszafekvést választottam és »van meg egy jó félórám« jelszóval sietve visszatértem patyolat nyoszolyám nyájas, enyhe, simogató ölébe. Mindezek az egészen személyes intimitások pe­dig csak annyiban és akkor váltak érdekesekké* amikor a múlt napok egyikén csuda történt: frissen esztergályozott, sima arcomat nem mártottam bele a párna bársonyos ölelésébe, hanem valami érthe­tetlen, titkos erő hatása alatt a hideg viz fodros hullámaiba meri tettem és a kora reggeli1 órákban már elhagytam kisded haj lékomát, hogy dolgom után lássak. Útközben jöttem rá töprengésem köz­ben, hogy a vakító napsugár aranyos fénykévéje, melyet tárt marokkal szórt be az ablakon a nyájas reggel, volt a titkos erő. Az állított talpra és von­zott ki a szabadba. A villamoson a balabjak mellé ültem, mert itt mindig rám süt a nap. Aliig haladunk egy-két állo-s másnyit, észreveszem, hogy a kalapom nincs a feje­men. Önkéntelenül letettem magam mellé a fapam- lagra, ahogy a jó vicinális a lócáját hivatalosan ne­vezi. Az áldott, drága nap meg egyre szórta őszülő fejemre enyhe sugarait. Kitekintek. Milyen furcsa! Tegnap még nem láttam, s ime ma már zöld a mező. Milyen szép, üde, eleven zöld!... — Nini! Emberek dolgoznak a bolgár kertek­ben. Asszonyok sorban haladnak és egyszerre hajla­doznak. Az első mezítlábas ember! Nem láttam az ősz óta. — Az országúton mennyi biciklista! Tegnap még alig láttam elvétve egyet-egyet. A kocsiút mel­lett aktatáskás fiatalember gyalogol. A felöltőjét a vállára vetette, vidáman, fütyörészve ballag... — Mennyi újdonság itt, az ut során. Ni, hány uj házacska épült! Nem is vettük észre eddig. Ez már el is készült, a nyitott terraszáról egy ember gyönyörködik a tájékban. Bizonyára a boldog tulaj­donosa. Hogy örül kedves, kis tanyájának! De mennyi uj ház! Nem is hinné az ember! A Ferenc József kaszárnya és Rákosfalva között nagy, üres sivatag volt. A »hosszú, egyenes«. így hívtuk, mikor az izgalmas, rémes napokban gyalogszerrel kellett megtenni az utat. Ma már szinte véges-végiig házacskák sorakoznak mellette. Csak az a furcsa, hogy eddig jóformán észre sem vettük. Ma minden élesen szembetűnik; kiragyog a napfényben. Föld illat száll a levegőben. Valami különös, rendkívüli ize, színe, zamata van a világnak. Minden olyan, derült. Gondba, dologba igyekszünk és jókedvünk van. Nekem is, mindenkinek. A kocsiban két sas­halmi ember beszélget. Az öregebbikről megtudom, hogy két esztendeje nem volt a fővárosban. Most örül az utazásnak, élvezi a kocsiban az ülést, a be­szélgetést, a kocsit magát, pedig a beteg nőtesitvérét látogatja meg. Szó esik köztük közügyekről is. Zöl­deket beszélnek, derűsen. Zöld és derű lebeg még a két szürke öreg ember körül is. Gondolkozóba esem. Mi történik itt, velem, kö­rülöttem, az egész világon ezen a furcsa reggelen? A Sárga csikónál tekintetem a híres fára vetődik, amely büszkén viseli turbánszerü díszét, a gólya- fészket. Tágra nyílik szemem; ott a gólya, a fa tetején! Megértek mindent, a különös, furcsa reggelt, s mindent önmagámról és körülöttem, kiáltozni sze­retnék, világgá üvölteni lázas boldogsággal: Embe­rek, ébredjetek, itt a tavasz!

Next

/
Thumbnails
Contents