Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-03-16 / 11. szám

11 szám. RÁKOS VIDÉKÉ 5. oldal. Hymen. Häiler Icát, Haller Károly dr. budapesti kir. közjegyző leányát eljegyezte Gyöngyösi Arisztid dr., budapesti ügyvéd, Lengyel Zoltán dr. unokaöccse. A széles körben ismert, jeles fiatal ügyvéd örömében részt vesz a Rákos vidéke társadalma is. Egészségvédelmi előadás. Március hó 17-én este 7 órakor tartja Tóth Pál László dr. a „Világ­mozgó“ fütött helyiségében „A tisztaság“ cimü egész­ségügyi ingyenes propaganda-előadását. A legutóbbi előadáson olyan hatalmas volt az érdeklődés, hogy ülőhelyek már nem voltak kaphatók. Igen tanulságos volt: a „Palika beteg lesz“ cimü oktatófilm; falrengető kacagás kisérte a „Berlin forgatagában“ cimü s a gyalogosok és a járművezetők közlekedési hibáit be­mutató tanulságos filmet. A március 17-én tartandó előadáson is több kacagtató filmet mutatnak be. A fertőző betegségek mai állása. Február 15-től február végéig 2 difteria és 1 vörheny megbetegedés történt Rákosszentmihályon. Március 15. Ismételten felhívjuk Rákosszentmi­hály közönségének figyelmét az idei március 15-i ün­nepélyre, amelyet a helybeli társadalmi egyesületek közreműködésével a levente egyesület önképzőköre rendez. Az értékes műsor mindenki előtt ismeretes már. Az ünnepély pontosan 6 órakor kezdődik a Nagykaszi­nóban, belépődíj nincs. Jerikó ostroma. Roppant csatazaj verte fel a napokban a várossá alakulás ellen küzködők berkeit. Diadalmámorban ünnepelték furcsa vállalkozásuk győ­zelmét azon az alapon, hogy „száz tagú“ küldöttséggel jelenhettek meg a belügyminiszter előtt. A valóság azonban szemtanuk állitása szerint az, hogy 48-an voltak és sem egyéni súly, sem pedig a képviselt adó­alap szempontjából nem olyan „tömeg“, amely meg­okolná tenné, hogy az ostrom ügyével komolyan kell­jen foglalkozni. Jerikó falai nem omlottak össze ... Pintér Gyula temetése. Szinte példátlanul nagy részvét mellett folyt le a korán elköltözött, szegény Pintér Gyula temetése. Tengernyi embertömeg gyűlt a végtisztességére, nemcsak Rákosszentmihály ról, hanem az egész környékről és Budapestről is. Bálint György hitoktató szentelte be a halottat, azután pedig számos beszédben búcsúztatták. Különösen Mátyás András és a sashalmi Darula András mélységesen megható búcsú­beszéde keltett igen mély hatást. A gyászsujtotta nép­szerű családot valósággal megostromolták a részvét­nyilatkozatok. Köszönetnyilvánitás. Felejthetetlen bátyám el­hunyta alkalmával, mindazoknak, kik részvétnyilváni* tásukkal igyekeztek mélységes gyászunkban fájdal­munkat enyhíteni, a hűséges hitves, a szerető anya és magam részéről a legőszintébb köszönetünket fejezzük ki. Dr. Kubinyecz Lajos. Zászlót az RTK-nak! Derék sportegyesületünk, az RTK választmánya. Krenedits Sándor elfoglaltsága miatt, Pillér György“alelnök vezetése alatt tartott vá­lasztmányi ülésén elhatározta, hogy nagyszabású sport­ünnepélyt rendez, zászlót szerez be és az ünnepély keretében tartja meg zászlószentelését. A részletes programot most dolgozzák ki. Halálos baleset. Igen sokan ismerték a súlyosan hadirokkant sashalmi lakost, Csőra Jánost, aki néhány nappal ezelőtt eltűnt lakásáról. A Rákospatak közelében, Rákosfalván, a Nemes és Hortobágyi-utca sarkán levő árterületen találták meg —J holtan. A vizsgálat meg­állapította, hogy baleset érte és úgy fulladt meg a méteres vízben. Újpest törvényhatósági város? Újpest városa komolyan foglalkozik azzal a tervvel, hogy Rákos­palotával és Pestújhellyel egyesülve törvényhatósági joggal felruházott várossá lehessen. A készülődés annyira komoly, hogy hivatalos adatgyűjtés folyik arra nézve, hogy a városnak mennyi lenne a lakossága, területe, jövedelme, terhe, kiadása, vagyona, milyen közmüvei vannak már most, stb. ? Jókai kör. A Jókai kör márc. 23-án tartja ez évadban utolsó tea-estélyét a Tihanyi vendéglőben. Az estély keretében kitűnő magánszámokat és duetteket adnak elő, amelynek sikereit Deissinger Lászlóné, Heisz Bözsi, Nyilka István, Dániel Béla és Deissinger Márton biztosítja. Ifjúsági előadás. A székesfővárosi tanulóifjúság számára rendezett előadások során e héten Herczeg Ferenc remeke, „A fekete lovas“ került színre a Városi Színházban. Az idei évad legsikeresebb előadása volt ez, amelyet a célnak kiválóan megfelelő, nagyhatású, szép darab és a szokottnál is jobb előadás biztosított. A tehetséges Major Tamást azonban nem kellene neki még nem való szerepben a fényes együttesbe beleékelni. vitéz Radafalví Aladár optikai szaküzlete Bákosi-ut 35. szám. (A Phöbusszal szemben.) Készít és raktáron tart minden optikai cikket. Szem­üvegek, csiptetők, látcsövek, hőmérők, különleges csont­keretek. — Szakszerű kiszolgálás. — Olcsó árak. özv. Fás ka Béláné hatóságilag ncolöd és nni alkalmsait (mosónő vanónő engedélyezett UbCICli más övi amuliiiuáULl takarítónő stb. irodáját megnyitotta. RÁKOSSZENTMIHÁLY tHIIUiy&lU ILONA-UTCA 45. SZÁM ALATT. Van szerencsém a t. közönség szives tudomására adni, hogy tavaszi és nyári szövet mintáim dús választékából már 120 pengőtől a legfinomabb ruhát készítem. Fazon munkát 2 havi részletre pontosan és jól készítek. A t. közönség szives pártfogását kérve maradok kiváló tisztelettel ifj. Mátyás András, úri szabó Rákosszentmihály, József-utea 31. Vendéglő átvétel Értesítjük a n. é. közönséget, hogy özv. Zirmann Jánosné Ferenc József-téri vendéglőjét átvettük és a régi, szolid szellemben vezetjük tovább. Mindenből csak jót és olesőnl üzleti jel­szavunk marad. — Kitűnő fajborok. — Mindig friss, elsőrangú sör! Kérjük a t. közönség szives támogatását. Humay Gyula és neje, Gusztika. M ignlnvri dúsan felszerelt készáru rak- "Hl táramat u. m. sezlon, mat­rac, szab. fotelágyaimat. Elvállalok mindennemű javításokat a legju- kárpitos tányosabb árban. OLLr\LLOZ- mester Rákosszentmihály, Ferenc József-tér (Piac-tér.)

Next

/
Thumbnails
Contents