Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-03-16 / 11. szám

6. oldal. RÁKOS VIDÉKE 11. szám. A Magyar lányok hírei. A Magyar lányok egyesülete egész csokor érdekes hírrel szolgál ezen a héten. Az egyesület most hétfőn tartotta rendes havi gyűlését, amelyen legelőször is Horthy kor­mányzó jubileumáról emlékezett meg lelkes és meleg szavakkal Bauemé Gergely Baby elnök. A magyar lányok egy perces felállással tisztelegtek kormány­zónknak. A gyűlésen leszámoltak a március 1-jei kabaré anyagi eredményéről. Az összes jövedelem 113 pengő 42 fillér, melyből már múlt csütörtökön széthordták adományaikat a szegény családoknak. Hét családon segítettek élelmiszerrel: nullás Észtet, zsírt, cukrot, szappant, rizskását osztottak ki közöt­tük, a gyermekeket pedig édességgel örvendeztették meg. Két család 5—5 pengő pénzbeli segélyt kapott. Ezenkívül 7 mázsa szenet osztottak ki olyanoknak, kik már a kétségbeesés szélén állottak. A magyar lányok mindig tudnák segíteni pártfogoltjaikon. A gyűlésen uj tagokat is vettek fel, majd pedig elha­tározták, hogy husvét vasárnapján, este 7 órakor rendezik legközelebbi teaestjüket, melyre az érdeklő­dőket már most, ez utón meghívják. Meghívókat nem bocsájtanak ki. A teajegy egy pengő, amelyért egy csésze jó teát, egy tálca süteményt és szendvicset adnak. Utána tánc lesz 2-ig. Az egyesület ezután elhatározta még, hogy május első szombatján, azaz 3-án újabb kabaré estet rendez, természetesen telje­sen uj műsorral, melyet a közönség bizonyára szin­tén olyan szeretettel karol fel, mint a legutóbbi esté­lyen történt. Azt is tervbe vette az egyesület, hogy a francia és német kurzusok befejezése után (melyen remekül haladnak a leányok, Csongor tanár szak­avatott vezetése alatt) két nagyobbméretü kirán­dulást rendez. Három napon a magyar tengert, a Balatont fogják megnézni, és három napon Lilla­füredet, hazánk másik gyönyörű fürdőhelyét. Ezzel fogják megkezdeni hazánk nevezetesebb helyeinek látogatását. A leányok ezután havi gyűléseiket min­den hónap első szerdáján fogják tartani, s azokra ezentúl nem küldenek külön meghívókat. Ez utón kérik tehát tagjaikat, tartsák számon a hónap első szerdáját s ne várjanak meghívót, hanem menjenek el pontosan fél 5 órára a községháza 6-os számú szobájába. A Szabad Lyceum s a Szülők Tanfolyamának együttes előadása. Szerdát este a kaszinó nagy­termébe talán a szokottnál is nagyobb, közönség gyűlt össze a Szabad Lyceumí s a Szülők tanfolyamá­nak együttes előadására, amelyen a központi bizott­ság előadójaként Helle László dr. vármegyei fő­ügyész, közgazdasági egyetemi tanársegéd szerepelt. HeEe László dr. a nagyvárosok környékének, társa­dalmi és gazdasági helyzetének tudományos képét adta eredeti felfogásra, nagy készültségre valló elő­adásában, amelyet a közönség érdeklődéssel és tet­széssel fogadott. A másik előadó Kohajda Margit dr. volt, aki rendkívül hatásosan, komoly, tudomá­nyos színvonalon, s meggyőző hazafias erővel ma­gyarázta, hogy mit jelent Horthy Miklós életpéldája a háború előtt s a háború után indult generációnak. Gazdag és tiszta művészi élményt jelentett Balia Ignácné hangban, erőben, muzsikalitásban kiváló énekkarának impozáns szereplése. Egy klasszikus szá­mot s Dernény Dezső »Magyar szírt« cimü színes, meleg szépségű kompozícióját adta elő a kitűnő, nagy érdemeket szerzett tanárnő énekkara olyan hatással, hogy az egyik számot meg kellett ismételni!. A szórakoztató művészi számok is szépek voltak: Sebő Ilonka csengő, meleg hangon, finom érzelmes­séggel előadott énekszámát, Mócz Ilonka és Schnei­der János tanfolyamhallgatók erőteljes, lelkes szava­latát szívesen tapsolta a közönség. Az elemi iskola előadása. Állami elemi iskolánk felszerelése javára nagy műsoros előadást rendezett a Nagykaszinóban, amely dicséretére váEk a derék tantestületnek. A kitünően sikerült színdarab rende­zése főként Neuwirth Anna tanítónő érdeme, de kivette a részét a sok és nehéz munkából az egész tanítói kar. Meghatóan kedvesek voltak a kiválóan betanított karének számok és szavalatok, a bájos prológus, mind-mind a gyermekek ügyességének, a tanítók alapos foglalkozásának bizonyítékai. A mü sor kiemelkedő száma a »Jóslat« cimü háromfelvo- násos irredenta színmű volt, amelyben a hatalmas számú gyermek sereg kiváló játékot produkált. Mind kitűnőek voltak a gyermekek, de különösen kiemel­kedtek Vigh Juliska, aki a másik darabban is ügyes­kedett, továbbá Tiszai Zoltán, Töröcsik Gyula, Za- bidek István, Ungár Gyurka, a Paternos testvérek, és a szép Hungária, Pavlacsek Magda. Másik élve­zetes sz'áma volt az előadásnak »A válogatós lepke« cimü 1 fevonásos daljáték. A nehéz müvet valóban kiválóan játszották a gyermekek. A legnagyobb és legnehezebb énekes szerepét a nagy művésznő kis müvészlánya, Ungár Évike játszotta, a legszebben bontakozó tehetséggel. A darab zongora kíséretét Weinzierl Gitta látta el, aki a darab betanításában is segédkezett. Az előadáson hasznos munkát végzett Szanyi Jancsi is, aki a világítás technikáját oldotta meg sikeresen. A szépmüsor, amelyet kétszer adtak elő, nem csak erkölcsi, hanem anyagi sikerrel is járt és szép adománnyal támogatta a célt, az iskolai szertár gyarapítását. Tóth Pál László dr. Szentesen. Március 8-án hatalmas vacsorával egybekötött estély volt Szente­sen. A Budapesten működő .»Szentesi és Környéki Keresztény Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Köre« rendezte az egyesület alapításának és fennállásának 10 éves jubileuma alkalmából. A szentesi egyetemi hallgatók körét ugyanis 1920. márciusában Tóth Pál László dr. alapította s ebből az alkalomból ün­nepelték őt és körét Szentesen, középiskolai tanulmá­nyainak színhelyén, mint a Tudományegyetemi Zász­lóalj és az orvosifjuság bajtársi alapon váló tömörí­tésiének (Csaba bajtársi egyesület stb.) szervezőjét s nemcsak, mint a szentesi ifjúság, hanem az egyete­misták összességének gazdasági és szellemi' téren való szervezkedése irányítóját is. A hatalmas méretű vacsorán, melyet a szentesi kaszinóban tartottak, Budapestről is számosán vettek részt. Jelen volt és beszédet tartott dr. Négyessy László egyetemi tanár, dr. Szeder Ferenc János egységespárti képviselő, Bugyi Antal volt nemzetgyűlési képviselő, dr. Né­gyessy Imre polgármester, azonkívül a vármegye, s a város egész vezetősége melegen ünnepelt a jelen­levő körülbelül 200 nagyobbrészt' szép pozíciót be­töltő köri tagokkal egyetemben. Lelkes taps hono­rálta Tóth dr. közel egy órás beszédét. Orvosunk a Kormányzó személyével kapcsolta össze a kör meg­alakulásának körülményeit s az egyetemi ifjúságnak a forradalmak és a kommunizmus alatti időkben lefolyt szervezkedését és nyomorát inegrázóan ismer­tette. A szép ünnepély a reggeli órákban ért véget. Közgyűlés A Budapest— rákosfalvaj „Visszhang" dalkör március 9-én tartotta a »Jounás«-féle vendég* lőben levő klubhelyiségben IX-ik rendes közgyűlését, melyen a nagyszámban megjelent tagok a következő uj tisztikart választották meg: Elnök: Koutny Antal.

Next

/
Thumbnails
Contents