Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-24 / 47. szám

XXiX. évfolyam. Rákosszentmihály, 1929. vasárnap, november 24. 47. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Rákosszentmihály nagyközség és számos egyesClet hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37­TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Rákosszentmihály a történet megvilágításában. Irta: Pettkó Béla. Az apáczákat, mint láttuk, kezdte már mindenki háborgatni, a püspök, az esperes, jónak látták tehát összes kiváltságleveleiket bemutatni Esztergomban és általános parancsot kérni a helynöktől, melynek erejével minden egyházi ember köteles és képes volt az ő népeiknek minden szentséget kiszolgáltatni. Ez tudniillik az esetre szólt, ha valami más egyházi hatóság ki is mondaná rájuk a kiközösitést, vagy akármi tilalmat, az nem akadályozhatja meg a hívek lelkiekben való ellátását. Igen nagy kiváltság volt ez abban az időben, meg fogjuk majd látni, hogy az okvetetlenkedő Balázs főesperes barátunk is be­adta végül a derekát! Ennek az oklevélnek a stí­lusa is egészen elüt az eddigiektől, igyekeztük tel­jes híven visszaadni ezt is. Az oklevelet megint Ferrarai - Tamás Amadé helynök adta ki, de nem ő, hanem a jegyzője irta alá (a zöld pecsét azonban ugyanaz, mint az előzőn), papírra van Írva, kelte 1505. ápril. 22. Esztergom, található D. L. 21,424. jelzet alatt az Orsz. Levél­tárban. Ferrarai Tamás Amadé, az egyházi törvények tudora, nyitrai főesperes és az esztergomi egyházban kanonok, a Krisztusban legtisztelendőbb atyának és urnák, Tamásnak, Isten irgalmából a római szent- egyháznak a hegyen lévő Szent Mártonról czimzett bibornok áldozárjának, az esztergomi egyház érseké­nek és ugyanazon hely örökös főispánjának, Ma­gyarország prímásának és az apostoli szentszék szü­letett követének és ő királyi Felsége udvari kanczel- lárjának stb., a lelkiekben hely nőké és általános ügyhallgatója. A mi Krisztusban kedvelt tisztelendő és tiszteletes urainknak, a szentmihályi, a czinkotai, a jenői, a taksonyi, a varsányi, továbbá az eszter­gomi és az ő egyházi joghatósága alatti, úgyszintén a váczi, pécsi, egri, veszprémi, győri és nyitrai egy­házmegyékben levő plébániai egyházaknak bárhol állatott, levő és tartózkodó többi összes és minden egyes plébánosának és kápolnák és oltárok rektorai­nak és azok helyetteseinek és a többi áldozároknak,, úgyszintén a prédikátori és bármily más rendű ájta- tos testvéreknek (t. i. szerzeteseknek), a kik a jelen levéllel meg fogtok kerestetni, vagy bármelyikőtök is megkerestetik, üdvöt az Urban és parancsaink­nak szigorúan engedelmeskedni! Mivel mi a fentnevezett Nyulakszigetén tartóz­kodó ájtatos perjelnőknek és apáczáknak a saját maguk, úgyszintén az ugyanazon apáczák monos­torai, egyházai és helyei javára az apostoli széktől engedélyezett és nekünk az ő részükről be és felmu­tatott engedményeket, kiváltságokat és mentessége­ket kezünkben tartottuk, láttuk, olvastuk és azok megtekintéséből alaposan meggyőződtünk és meg­tanultuk, hogy a fentnevezett perjelnők és az ájtatos apáczanővérek és az ő monostoraik, egyházaik és helyeik bármifajta egyházmegyei bírák joghatósága, vagyis hatalma alól, úgyszintén tized és más adó minden fizetése alól ki vannak véve és közvetlenül a fentnevezett apostoli szék, és következéskép a fentnevezett esztergomi egyház joghatósága alá van­nak helyezve: Tehát titeket, fentnevezett urakat és testvéreket és bármelyikőtöket egyetemlegesen meg­keresünk az Urban és figyelmesen serkentünk és mindazáltal a szent engedelmesség erényében és a kiközösítés büntetése alatt, melyet reátok és bár­melyikőtök re, hacsak meg nem teszitek, a mit ezen részben nektek és bármelyik ötöknek parancsolunk, három órányi kánoni figyelmeztetés után mostantól, miképen akkortól és akkortól, miképen azután ezen írásban kirovunk és akarjuk is, hogy azonnal bele­essetek vagy bármelyikőtök beleessék ebbe, szigo­rúan meghagyva rendeljük és parancsoljuk, misze- rint a mikor és a midőn ez iránt a fentnevezett perjelnőknek, apácza-nővéreknek és ugyanazok em­bereinek és népeinek, vagyis alattvalóinak, zárdái­nak, egyházainak és helyeinek részére meg fogtok kerestetni, vagy valamelyikőtök megkerestetik, ugyanazon per jelnőknek, apácza testvéreknek és em­bereiknek, népeiknek és alattvalóiknak az ő monos­toraikban, egyházaikban és fentnevezett helyeiken miséket és más istentiszteleteket tartsatok, úgyszin­tén a kisdedeket megkereszteljétek, gyóntassatok, a betegeket utolsó kenettel ellássátok, az elhunytak tetemeit eltemessétek és bármely más egyházi szent­séget végrehajtsatok és szolgáltassatok és tartatni, végrehajtatni és kiszolgáltatni tartoztok és legyetek képesek erre, nem hederitvén és nem törődvén a fentemlitett bármely egyházmegyei és rendes bírák tiltakozásával és ellenkező parancsával, de sőt még az általuk, vagy válamelyikőjük által a fenti és akármi más okból, vagy alkalommái talán rátok mennydörgött és kirótt, vagy mennydörgendő és ki­rovandó egyházi megrovásával és tiltó parancsával, a melyeket mostantól, miképen akkortól és akkortól, miképen azután megsemmisítünk és visszahívunk ha­tástalanokká és hiábavalókká és el fogjuk mozdítani és akarjuk is általatok megsemmisittetni, elmozditp tatni és a fenntelőrebocsátott összes és minden egyes dolgokat megtétetni és végrehajtatni és parancsoljuk is nektek az ezen részben rátok ruházott és engedé­lyezett hatalmunk erejével. És ha valakik netalán ^ Lapunk mai száma 12 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents