Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-19 / 20. szám
2. o'dai. RÁKOS VIDÉKÉ 20. szám megtalálom azt is, amit keresek, hogy a 4-esre kell áfszállanom. Végre hivatalomban vagyok. A napi postám már vár. Kíváncsian bontom fel egyik levelet a másik után. Egyik jóakaróm azt ajánlja^ hogy vegyek nála osztály sors jegyet, biztosan megnyerem a főnyereményt; egy másik jóakaratulag arra figyelmeztet, hogy a spanyolnak még nincs vége, vigyázzak, dezinficiáljam magam az ő csalhatatlan szeréve], a harmadik meg arra int, hogy minden percben meghalhatok, ’siessek és azonnal biztosítsam életemet. Csodálatos, hogy mennyi jóakarója akad az embernek. Mennyire gondját viselik az életemnek. De én hálátlanul egytől-egyig odajuttatom a sok jóindulatot, ahol már többi társa várja, — a papir- kosárba. Dolgozni kezdek, azonban . . . De minek folytassam. Minek mondjam el kálváriámat, hiszen Önök is ugyanazt végigélik, minden nap, tisztelt hölgyeim és uraim. Reklám várja Önöket a kávéházban, az étteremben, a moziban, a színházban, a vasúti váróteremben, a fogorvosnál, a borbélynál és mindenütt. Este kigyulnak a lámpák ezrei és amerre nézel, lent, fent, a házak oldalán és a háztetőkön, mindenütt a tűz varázsa akar beléd égetni egy nevet', egy céget. Meggyulladó cigaretta, magától töltődő pezsgőspohár, rohanó tüzszekér, a csillagvilág bolygói, mindmegannyi csoda! Ha nagyapáink felébrednének sÍrjükből, azt hinnék, a pokolba kerültek, az ördög incselkedik velük. Még az égre sem mersz már felnézni. Mert az eget is reklám repülőgép ostromolja és még a felhőkre is reklámot Írnak. Ennyi leleményesség; ügyesség, technikai tudás! És mi az mind? Reklám, reklám, reklám! Ezért kértem én előadásom elején bocsánatot, hogy még ezelőtt a tisztes előadó asztal előtt is, amelynél a legkomolyabb, elvontabb tudományos problémákat szokták fejtegetni, még itt sem hagyom Önöket békében. Azt merem állítani, hogy tudományos előadást tartok és a reklámról merek beszélni. Ne vegyék rossznéven, de kimondom magyarán, — merek. Merek pedig azért, mert meg vagyok győződve, hogy olyanra kérem szives figyelmüket, ami Önöket eddig még soha, vagy csak alig foglalkoztatta. Mikor Önök, tisztelt hölgyeim és uraim, unottan néztek valamely fényreklámot, vagy plakátot, gondoltak-e arra, micsoda hatalom ez, hogy Önök — bármennyire tiltakoznak is — ezeknek a fényes betűknek, vagy élénk színeknek a hatása alatt cselekednek és nagyon sokszor ezek irányítják életük folyását. Gondoltak-e arra, hogy a pár szavas hirdetések mögött élet van, egy-egy vállalat szive lüktet mögöttük. Sokszor attól a pár szótól függ, felvirul-e valamely vállalat és száz és száz embernek ad kenyeret, avagy összeomlik és százakat tesz földönfutókká. Gondoltak-e arra, hogy ez a sok hirdetés, reklám, mind pénzbe kerül, nagyon sok pénzbe? Gondoltak-e arra, hogy egyedül Budapesten csupán utcai plakáthirdetésre a Székesfővárosi Hirdető Vállalat 1927. évi mérlege szerint 8 és fél milliárd K-t, azaz 683 ezer P-t költöttek? Gondoltak-e Önök arra, hogy számításaim szerint — amelynek módjára nem térhetek ki — Csonka-Magyarországon évenkint körülbelül 15 millió P-t költenek reklámra, a szomszédos Ausztriában körülbelül 58 millió S-t, tehát körülbelül 46 és fél millió P-t, Angliában 100 millió fontot, tehát körülbelül 3 milliárd P-t, az Egyesült Államokban pedig 1200 millió dollárt, tehát körülbelül 6 milliárd P-t? Ez utóbbi az amerikai nép összes jövedelmének 1— 20/0-át teszi. Gondoltak-e arra, mi készteti a kereskedőket, hogy a mai válságos időkben is, amikor minden fillért a fogukhoz vernek, oly hatalmas összegeket áldozzanak reklámra? A mai gazdasági berendezkedés. Küzdelem a létért. A középkorban és az azt követő időkben nem volt szükség reklámra. A céhrendszer gondoskodott minden mesterről. Vagyont nem gyűjthetett, de a megélhetése biztosítva volt mindenkinek. Ma a szabad verseny korában élünk, mindenki túl akar tenni a másikon, sőt ha nem megy máskép, hajlandó a másikat akár tönkre tenni. A céhek a legszigorúbban előírták, hogy mindegyik mester egyformán jól táplálkozzék, ugyanannyi legényt és tanoncot tartson, hogy csak saját készítésű árut adjon el. Miért lett volna akkor reklámra szükség? Talán, hogy megtalálják a kereskedő vagy iparos boltját? Hiszen ugyanannak az iparnak tagjai kötelesek voltak ugyanabban az utcában lakni és a vásárban is egy soron kellett felütniük sátraikat. A vándorkereskedők, a kosarasok, az ostyások, a mézeskalácso- sok szabadon neki ereszthették hangjukat és kínálhatták áruikat. Ez volt akkor a reklám. És sokan — fájdalom, kereskedők is — máig is azt hiszik, hogy hatért máma, hatért minden darab máma és hasonló vásári kiáltozások teszik a reklámot. Pedig a reklám ma művészet, tudomány. Megváltozott a termelő rend. Ma már nem élnek oly békésen egymás mellett a kereskedők és iparosok, mint akkor a csizmadiák és szürszabók. Ezek a jóhiszemű emberek már kihaltak, helyüket elfoglalta a szivnélküli gép, a zakatoló gyár. A gép pedig őrült iramban, megállás nélkül ontja, ontja magából az árut. Amíg a kisiparos egy pár cipőt elkészít, a gép talán száz párt dob ki magából. Mindent gép termel. Ez teszi lehetővé, hogy még oly komplikált nehéz szerkezetet is, mint az autó, hatalmas tömegben lehet gyártani. A Ford-gyár kapuján 1925-ben szaladt ki a 10 milliomodik autó. Hogy most, ebben a percben, hányadik hagyja el a gyárat, nem tudom. De mire e mondatomat befejezem., már a következő autó fut ki. Két percenkint hagyja el ugyanis a gyárat egy-egy autó. A termelést a Tailorizmus, Fordizmus és egyéb Izmusok hihetetlenül tökéletesitették. A villamerőre, gőzre berendezett gyárakban egyetlen kis lány, vagy gyönge asszony ügyel fel néha egyszerre négy-öt gépre is, amely nehéz férfi munkát végez, pld. vasszegeket készít. Az áruk sebes iramban ömlenek ki a gyárak kapuin és ott egyszerre megtorpannak. Egyre nagyobb halomba torlódnak össze. Mi lesz velük? Valamit tenni kell! Sürgős segítségre van szükség. Vagy a gépek ritmusát kell lassítani és az emberek millióit az utcára lökni, vagy gondoskodni kell arról, hogy ne árassza el a rettentő mennyiségű áru hölt tőkeként a raktárakat, megfojtva minden életet. Az árunak mozgásba kell jönnie, el kell jutnia a fogyasztóhoz. A fogyasztónak kívánnia, kérnie, követelnie kell az árut. De hogyan történhet ez meg? Ki tudja, mi tudja ezt megoldani? A reklám. Mert mit tett Ford és az amerikai autógyárosok reklámja, — hogy visszatérjek az előbbi példámra: Plakátokon, újságokban, körlevelekben, előadásokon, ügynökökkel és ki tudja még micsoda eszkö-
