Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1923-07-15 / 28. szám
2 oldai. RÁKOS VIDÉKÉ 28. szárh. Asszonyok bűne. Az Asszonyok btíne juiius 21-iki előadására egész héten ostromolták a Nagykaszinó pénztárát jegyekért. A Nagykaszinó műkedvelő társasága egyik legszebb diadalát fogja aratni a pompás darabban, amelyben mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást. Jóízű, vidám jelenetei megindító drámai részletekkel váltakoznak, a régi, kedves dalok pedig üdítő lelki fürdőül szolgálnak a hallgatóknak. Az előadás hatalmas szinlapja igen nagy feltűnést kelt az egész közönség körében s a közös cél: a szinpadi berendezés helyreállítása a legszélesebb körű érdeklődést biztosítja. Pa előadás kezdetét ezúttal először 9 órára tűzték ki, még pedig azzal a komoly elhatározással, hogy ezúttal csakugyan pontosan megkezdik az előadást a meghatározott időben s véget vetnek a hagyományos késedelemnek. Viszont azonban a közönséget is arra kérik, hogy a 9 órai időpontra most már csakugyan pontosan jelenjék meg, mert az elkésők a darab érdekes bevezetését nem fogják látni és meséjét hiányosan értik meg. Ezúttal tehát kölcsönös pontosság legyen a jelszó s a 9 óra lehetővé teszi, hogy azt mindenki követhesse. Előadás után tánc. A kis úri banda Polner Ernő vezetésével vesz részt az estélyen s az utolsó hét minden napján szorgalmasan támogatja a társaság egyre fokozódó buzgalommal folyó próbáit. Még csak annyit: az előadás ' nyilvános; meghívó nincs. Jegyek még kaphatók a Nagykaszinóban. Adományok. Bolla István lovasberényi gyógyszerész, kit Rákosszentmihály még mindig joggal tart a magáénak, 1C00 koronát küldött szerkesztőségünk utján a plebánia-alap javára. Hü barátunk nemes példája követésre méltó. Szép adománnyal járulta plébánia alap növeléséhez Blesz Ferencné ismert lakostársunk is, ki 5000 koronát juttatott a nemes célra. Főjegyzőnk szabadsága. Krenedits Sándor főjegyző családja nyári üdülésre Veresegyházára utazott. Főjegyzőnk ez évben nem veszi ki rendes szabadságidejét, hanem közérdekből ezentúl is bejár hivatalába, csupán korábban távozik el, hogy családjához utazhassák. tűzoltó gyűlés. A Rákosszentmihályi Öukéntes Tüzoltó- testület szombaton, juiius 14-én, este félkilenc órakor a községháza 6. számú szobájában ülést tart, melyre ezen az utón is meghívják az éidekelteket. Uymen. Hosszú, hűséges mátkaság után a boldog szerelem rózsaláncait megint a rákosszentmihályi fiatalságnak egyik legnépszerűbb, legismertebb tagja vette magára múlt vasárnapon. Kiszer Ágoston magántisztviselő, tart. főhadnagy régi törzsökös lakostársunk, Kiszer Nándor fia, a pompás tehetségű műkedvelő színész, mint ilyen egyik legkedveltebb komikusa műkedvelő színpadunknak — oltárhoz vezette a rákosszentmihályi templomban szive választottját, a bájos kedves Németh Irmuskát. A boldog frigykötést teljes csendben! minden értesítés nélkül végezték, mégis a kiterjedt rokonság és a jóbarátok serege nagy násznépet alkotott és az örömhír szájról-szájra terjedt el a községben, hol mindenki szívből örült a Kiszer Gusztiék boldogságának. Választmányi ülés. A Rákosszentmihályi Nagykaszinó választmánya múlt szombati ülésén az elnökök távollétében Kecskeméthy Vince bírót kérték fel korelnökül, aki az ülést mint ilyen vezette s a jegyzőkönyv hitelesítésére Molnár Gyulát és Balázsovich Zoltánt jelölte ki. Krenedits Sándor igazgató őszinte szavakkal tolmácsolta a veszteséget, mely a tárást és községünket Decsy József főszo'gabiró halálával érte. Indítványára a választmány részvétét jegyzőkönyvbe foglalta és a családot kivonaton értesíti. A játékkártya dijakat Böhsl Ferenc gazda javaslatára 120,60,30 és 10 kor.-ra emelték fii. Csuka Aiadár pénztáros előterjesztette a kaszinó letelt gazda- * sági évének zárószámadását, mely 169 585 korona bevételt és | 155.475 korona kiadást tüntet fel. a maradvány tehát 14.1 i0 kor. Nagy István könyvtáros kérelmére a kaszinó könyvtárát a két ! nyári hónapra bezárták. Krenedits Sándor igazgató a tagok pártfogásába ajánlja a kaszinó műkedvelő társaságának juiius * 21-iki előadását. Molnár Gyula a szinpadi felszerelés helyre- í állítása érdekében is kívánatosnak tartja valamennyi helybeli ! e«yesület és testület hozzájárulását. Az elköltözött Kóth Robert kilépését tudomásul vették. Uj rendes tagokuL ' felették a következőket: Elbert János szobrászművész, Fekete ! Dezső asztalos mester, Korinthus Ferenc ny. máv. ál!, elől- ; járó és Zsirossy Bíla várm főigazgató. két darab magyar mangalica, egyéves fai- disznó, továbbá női ruhák, kétsütős asztaí- cserépedények, stb. Rákosszentmihály: Korvin- szám. Megtekinthető délután 3—7 óráig. Eladó tűzhely, kályha, utca 12. Rákosszentmihályi Forrásuszoda Belépőjegyek: Felnőttek 250 kor., 10 éven aluliak 150 kor. Fürdőruha 200 kor. — Kedvezményes jegyek. — Különálló kabin 4 darab-jegyvételnél kapható. V? 1 ffgriffem f Esy perczig se törje a fejét * vlCUI • hanem menjen ütfthlbaeher tűzifa és széntelepére Rákóczi-u. 14. szám, ahol mindig a legolcsóbb napi áron szerezheti be téli tűzifa és szén szükségletét. Schmideg szőrmeház BUDAPEST IV., PÁRISI-UTCZA 6. SZÁM. Szörmekülönlegességek, kabátok dús választékban. Megóvásra vállal mindennemű szőrméket. Átalakítások, javítások jutányossá. NŐI GYÁSZRUHA KÉSZÍTŐ VÁLLALAT Horváth és Halász Budapest, Váczi-utcza 26. Párisi-utcza sarok. Pekete kelmék, kész női F ruhák, felöltők, keztyük, gyászktilönlegességek stb. dús raktára. Gyászrnbák kívánatra 4 óra alatt készíttetnek. Telefon 861. HAAS MIKSA butornagykereskedő és lakberendező Budapest, IV., (Belváros) Hajó-utcza 12—14. Műbutorokban, elsőrangú kárpitos árukban állandóan dús raktár igen jutányos árak mellett. PISZKE A* MIL BUDAPEST IV., KOKOHABEBCCEG'V. fl. Az utolsó szegig minden épitó anyagot előnyös áron beszerezhet a Rökk-telepen, Czinkotai Nagy Itcze. M ArjAC női kézi munka lyMUMO és rajzmüterme Budapest IV., Koronaherczeg-uícza 11. sz. LANG H cs. és klr. udv. szállító BUDAPEST, SZERVITATÉR ÉS KORONAHERCZEG-U. SAROK. Porczellán és üveg. Iparművészeti dísztárgyak. M AGYÁR CCNFEKT10 ÜVEK R. T. :::: Ezelőtt: Ü NGÁR UFÓT BUDAPEST, IV., KOSSUTH LAJ0S-UTCZA 2. Budapest szénzáczíóját képezik ELSNER OSZHÁB áruházai íoBziet 1Y. Párizsi-ntcza 3. sz, Korona&crczeHtcza sarok. Négy választék szalagokban,csipkékben, jabots ecfcar- pe, shewlokban és mindennemű divatcikkekben.