Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1923-07-15 / 28. szám
28. szám RÁKOS G5IDEKB 3. oldal A gyermektigyi kiállítás. A budapesti nagyérdekü gyermekügyi kiállításon Rákosszentmihály is szerepel. A helybeli Stefánia szövetség állított ki érdekes képet, a melyben az itteni gyermekgondozóról felvett fényképek, rajzok és finom kézimunkák láthatók. Az utóbbiak Erdős Margit ügyességét és odaadó buzgalmát dicsérik. A szép keretet Szárek asztalosmester az anyag ára fejében szállította, az üvegtáblát pedig Zimmerer mester díjtalanul adományozta. A kiállításon igen szép és kiváltságos helyet juttattak a Rákosszentmihály dicsőségére váló képnek, a melyet a kiállítás végével a községházán fognak elhelyezni. Halálozás. Egy széplelkü, csendes, szelíd öregur, a kedves Kovács József ny. plébános, aki soha éleiében a légynek se vétett és ha lett volna, bizonyára szerette volna még az ellenségét is, nagy szomorúságot okozott Rákosszentmihály lakosságának : kedden éjszaka váratlanul elhunyt. A magaskoru lelkipásztor vagy tiz évvel ezelőtt aggsága miatt elhagyta dunántúli plébániáját, nyugalomba vonult, községünkben villát vásárolt és itt telepedett le, hol Csizmadia G>ula plébános nagy szeretettel egyengette útját. „Kovács bácsi“, ahogy a község csakhamar elnevezte, amint csak bírta, oda- adóan résztvett nálunk is a lelkipásztori munkákban s a szerény, alázatos, istenfélő pap egyik kedves és népszerű alakja lett templomunknak. Eleinte még a hitoktatásban is segédkezett, de később ezt már testi ereje nem bírta el s le kellett mondania róla. Néhány évvel ezelőtt aztán súlyos hüdés érte, mely hónapokon át szobájához kötötte Életereje azonban ezt is leküzdötte és a jó Kovács bácsi utóbb ismét hűségesen megjelent az Ur oltára előtt, sőt vasárnap még buzgón résztvett a Szentségimádásban, utolsó templomi ájta- iosságában. Egy újabb roham aztán szép csendesen kioltotta munkában és erényekben gazdag életét. Temetését péntek délutánra tűzték ki. — Holczer István, népszerű rákosfalvi borbé y- és fodrászmester hosszú betegség után, harminckét éves korában meghalt. A derék, szorgalmas polgár halála általános részvétet kelt. Hamvait Sajgó Rezső rákosfalvi lelkész szentelte be a róm. kath. szertartás szerint, aztán Zalaegerszegre szállították, hol a családi s:rboltban helyezték őrök nyugalomra. A Poílák, Mattli és Holczer családok gyászolják. Ev. estély. Augusztus első szombatján, 4-én a rákos- S7entmihályi ág. b. ev. egyház nagyszabású műsoros estélyt rendez a Nagykaszinóban. Az estély műsora változatos, érdekes hangversenyszámokból áll, melyeket táncmulatság követ. Az ev. estélyek mindig jól szoktak sikerülni. Kétségtelen, hogy igy lesz ezúttal is, amikor a fáradhatatlan rendezőség mindent elkövet, hogy a közönség jól mulasson és az egyháznak szép bevétel jusson. A rendőrsorsjáték húzása. A budapesti m. kir. fő- kapitányság által a rendőri segélyalap javára rendezett tárgysorsjáték junius 24 i kisorsolásán az alábbi számokat huzattá ki: 2577, 3230, 3285, 664, 2500, 2461, 3217, 642, 2519, 3351, 13, 1408, 597, 4336, 4592, 3739, 3061, 4970, 476, 4819. A nyertes számok tulajdonosai a nyereménytárgyakat a sorsolási jegy felmutatása mellett a főkapitányság 21. sz. helyiségében vehetik át. A jelen közlemény megjelenésétől számított 15 nap alatt át nem vett nyereménytárgyak a segélyalap tulajdonába mennek át, A cinkotai kapitányság által árusított sorsjegyek közül a 13,5y7,2461. és 25C0. számok szerencsés vevői a kapitányság területén laknak. < Mulatság áz Árpád-telepen. Az Anna- és Ái pád-telepi kaszinó sikerült mulatságot rendezett múlt szombaton. Ez estélyen szép számban vettek részt az anyaközség társadalmának tagjai is és szeretettel erősítették a testvéri kötelékeket a távolfekvő szép telepek lakosságával. Az Anna- és Árpád- , telep lakosságának egy része bizonyos mértékben Cinkotához j kezdett vonzódni, mert Rákosszentmihály középpontjával a közvetlen kapcsolatot kellő mértékben nem lehetett megteremteni. Az ilyen társadalmi érintkezés azonban, mint a szombat is volt, végleg kiirtja azokat a törekvéseket és az összetartozás érzését megszilárdítja. Az estélyen különös szeretettel ünnepelték a kaszinó elnökét, Csomóssy Sándort, akit Aszalay Horváth István „Csomóssy bácsi fűzfája“ cimü versében is raegénekelt. A szépen előadott vers igen nagy hatást tett. Az Arany János Kör hírei. Az Arany János Kör folyó hó 15-én délelőtt 11 órakor a polgári leányiskolában rendes ülést tart. Tárgy: Urbanek László: A chemiai ipar. A népszerű stílusban tartandó előadás nyilvános, mindenkit szívesen látnak. Belépő dij nics. ÜSlldltiZW&ffV. ,kiJó1 f?z' esetleg 12-14éves UiKUlVA 9 leannval szakácsnőnek felvétetik. Két kisszobás lakást kap. Bővebbet a kiadóhivatalban. RfTMO'mr czipőszalon DONU4LC Bécsi-utcza Budapest, IV. szám. Félemelet, Szenzácziós olcsó árak! Selymed szövetek, mosóáruk, szaiiagok MOLNÁR ÉS GROSZ Budapest, Belváros, Kamermayer Károly-utcza 2. (Szervita-templom közelében) niáh Invciof Rákosszenmihály (Ehmann-telep) Ber- iílaíl áU&öCi csényl-u. 10. Telefon 7. BUDAPEST VII. Tábornok-utca 8 Telefon: József 93—59. háriftOflS ÍS Elvállal minden e szakmába vágó munBb gíBÍGIU kákatj ugyniint; fcö-jponu gze!. lőztetést, légszesz, vízvezeték, fürdőszoba, angol clozet, szive, nyomó, kézi- és motor-hajtási szivattyúkat csator- ázások és mindennemű épület diszmü bádogos munkálatokat. Javítások jutányosán eszközöltetitek. ÍTWÍ7P níinW fényképészeti műterme. UfluXt vl/vií IY., Korooaherczcg-u. 2. szám Elsőrangú művészi fényképfelvételek. Nagyítások Minden szakmabeli munka a legjobb kivitelben. aranyat, legtöbbéit VOSZ platinát, QplIUfi r*T7 / ezüstöt, öuilKf ftn IL ékszerüzlete. Muzeum-körút 21 Telefon J. 103-73. S ZŰCS és MARKUS selyem és csipkekereskedése Budapest, IV. Koronaherczeg-utcza 18. sz. Ujd jóságokban nagy választók Telefon 154-59. FENYŐ HARISNYÁHOZ Selyem flór nfii-har!snya Károly-körut 8. minden színben K 1130 LIPCSEI VILMOS RUHA, PONGYOLA és BLÚZ KÜLÖNLEGESSÉGEK ÁRUHÁZA BUDAPEST, (V. KÉR. KÍGYÓ-TÉR 4. SZÁM Grünvald és VáM salát készítményü menyasszonyi kelengyék fehér- neműek és vászonáruk raktára. Különlegességek: Bkusok és pongyolákban BUDAPEST, IV. VÁCZl-UTCZA 26. Telefon 98. M érő czlpőh legszebbek, legjobbak és legolcsóbbak ÉRŐ L. ÉS TÁRSA BUDAPEST, KORCNAEEBCZEG * UTCZA 1. Belvárosi kávéház Apponyl’ (volt Kígyó) tér Elsőrangú italok. Egész nap kitűnő meleg konyha. Külön termek. Figyelmes kiszolgálás. Rónai Miklós és Tsa