Rákos Vidéke, 1922 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1922-07-30 / 31. szám
31. szám RSKOB (VjlDBgB 5 oldal. Sorállás. Sürü embertömeg áll sort napok óta a község lisztelosztó helyisége előtt. Alig tudják a sok jelentkezőt kielégíteni, bár a hivatal személyzete megfeszített erővel dolgozik. A liszt kegyetlen drágulása csődit oda mindenkit, akinek csak hatósági élelmiszerjegye van. Feltűnő jelenség azonban, hogy a várakozók sorában tömegesei! találhatók pestújhelyi és sashalmi lakosok, a kik itt váltják be jegyeiket, A hatósági lisztjegyek ugyanis azonosak s igy a szomszédok is hozzájuthatnak a lisztjükhöz, bárha se a szentmihályi várakozók, se a hivatal nem örvend a tömegesen jelentkező vendégeknek. Szarkák a gyárban. A Wander részvénytársaság keresztúri utón levő gyárában eltűnt egy értékes műszer. A lopást mindjárt felfedezték, a gyárból eltávozó munkásokat megmotozták. A műszer nem került meg, hanem az egyik munkásasszony zsebében egy kiló kekszet leltek, egy munkásnál pedig negyedkiló kakaót a gyár készleteiből. A rákosfalvi gyógyszertár. A rákosfalvi Szent Vendel gyógyszertár özv. Kada Elekné tulajdonából Kada Elek örököseinek tulajdonába ment át. A mikófalvl passió játékok. A rövid idő alatt híressé vált mikófalvi passiójátékok iránt egyre nagyobb országszerte az érdeklődés. Augusztus 6, 9, 13, 15, 20 és 27. napjain tartanak előadásokat, melyek mindenkor délután 4 órakor kezdődnek és 7 órakor érnek véget. A közönség kényelmére különvonatok közlekednek és a passziójátékok látogatói kedvezményben részesülnek. A belépőjegyek ára 300-, 200- és 100 korona. Élelmezésről kívánatra elszállásolásról a rendezőség gondoskodik. Köszönetnyilyánitás. Tavaly ilyenkor egy főszámtanácsos lakostársunk mondott köszönetét a „Rákos Vidéke“ utján Lendvay Ferencz nyug. állami tanítónak, (Batthyány-utcza 29) aki fiát a latin nyelvben kiváló sikerrel oktatta. Ezt a példát követem én is s azt hiszem, hogy a közjót és a szülők érdekét szolgálom vele, ha köszönetemet fejezem ki iga7án odaadó buzgalmáért, melylyel fiamat magánúton, kitűnő eredménnyel tanította. A polgári iskolából a gimnáziumba átlépő fiuk ne okozzanak gondot senkinek, amig ilyen szakszerű és lelkiismereíes vezetés biztosítja boldogulásukat. Rákosszentmihály, 1922. julius 28. Farkas Jenő. Bünkrónika. Elég gazdag az utóbbi hetek rákosszent" mihályi bünkrónikája. A község kellős közepén tyukokÄt lop" tak el az egyik zárt udvarról, a Szenlkorona-utczában pedig a disznót akarták elhajtani egyik éjszaka. Pichler bácsi, plébánosunk édesatyja felébredt a kutyaugatásra és elriasztotta a szomszéd udvarban „dolgozó“ tolvajt, aki átvetette magát a kerítésen és elmenekült, az ólból kieresztett sertés pedig szerencsésen ott maradt az udvaron A tetteseket még nem tudták fel'edezni. Ellenben a csendőrség ismét szép sikerrel járt végére néhány bűnesetnek. Elfogták a Bodánszky Tiva- darné tolvaját, aki a károsult györgytelepi házából egy arany nyakláczot és keresztet, lopott el, 5000 korona értékben. Házi tolvaj okozta a bajt. Érzékeny kár érte Trifanov Demeter bolgár kertészt is, akinek Baross-utczai házából ötvenezer korona értékű motormágnest csalt ki valaki azzal az tirüggvel, hogy a kertész mondta, hogy adják oda neki. Sülysápon találta meg a drága holmit a csendőrség. Magyar Adorján burgonyaföldjéről Gálfi Margit cseled lopta a krumplit, de tettenérték. A Hunyadi-utcában két asszony verekedett össze. Tíz körömmel estek egymásnak s ugyancsak helybenhagyták egymást. Az egyik véresre megkörmölten, megtépetten maradt a csatatéren s nyolcz napig is megsl.ylette a vereséget. Volt még egész sereg kisebb lopás és vagyonrongálás eset is. Mindezekben a sikeres nyomozás Tamás Sándor törzsőrmester és Illés János próbacsendőr érdeme. FiflVAlom t perczig se törje a fejét * " U ^ “IC111 « hanem menjen Hfihlbaeher tűzifa és széntelepére Rákóczi-u. 14. szám, ahol mindig a legolcsóbb napi áron szerezheti be téli tűzifa és ________________szén szükségletét.___________________ Há zat, villát, telket keresek komoly vevőim részére. ___________Özv. Tóth Jánosáé Rákosi-ut 27._________3—3 Ela dó egy nagyon szép férfiiróasztaf, egy asztaltiiz- hely és egy kisebb üst. Czinkotai határ-ut 4 szám, pvirág-és tollmunkisnSket KS“n tanuló- azonnal felvesz Szekulesz Ede miivirágkészitő Budapest, IV. kerület Koronaherczee-utca 1«. LIPCSEI VILMOS RUHA, PONGYOLA és BLÚZ KÜLÖNLEGESSÉGEK ÁRUHÁZA BUDAPEST, IV. KÉR. KIGYÓ-TÉR 4. SZÁM Építkezés miatta szenzácziós olcsó árak! Az összes raktáron levő selymek, szövetek, mosóáruk, a napi áror adatnak el csipkeszalagok OáThÓ/ -kai a napi áron |O alul adatnak el MOLNÁR ÉS GROSZ Budapest, Belváros, Kammermayer Károly-utcza 2. (Szervita-temnlom közelében) nióh Invent Rákosszenmiháiy (Ehmann-telep) Ber- llldll JUtacI csényi-u. 10. Telefon 7. BUDAPEST VII. Tábornok-utca 3 Telefon: József 93—59. hárlnnnc ds cvorpln Elvállal minden e szakmába vágó munDdQOgOS es szerelő kákat> ugymint. kö* *p0nti fűtést, szellőztetést, légszesz, vízvezeték, fürdőszoba, angol clozet, szívó, nyomó, kézi- és motor-hajtási szivattyúkat csator- ázások és mindennemű épület diszmü bádogos munkálatokat. Javítások jutányosán eszközöltetnek. Grünvald. és Váhl saját készitmenyü menyasszonyi kelengyék fehér- neműek és vászonáruk raktára. Különlegességek: Blousok és pongyolákban BUDAPEST, IV. VÁCZI-UTCZA 26. Telefon 98. UHER ÖDÖN Elsőrangú művészi fényképfelvételek. Nagyítások fényképészeti műterme. IY., Koron aherczeg-u. 2. szám Minden szakmabeli munka a legjobb kivitelben. angol és francia divatkelmék, selymek, bélésáruk és szabókellékek kereskedése nagyban és kicsinyben. A Rákos Vidéke előfizetői nagy árkedvezményben részesülnek. Budapest, IV. Korona-utca 1. Váci-utca sarok. aranyat, |8ifjj|)|)8rt y8SZ platinát^ Qpiltl/IQTT ezüstöt, ounWRniZ. ékszerüzlete. Muzeum-körut 21 Telefon J. 103-73. jjrilliánst, S ZŰCS és MARKUS selyem és csipkekereskedése Budapest, IV. Koronaherczeg-utcza 18. sz. Újdonságokban nagy választók Telefon 154-59. FENYŐ HARISNYÁHOZ Károly-körut 8. jempsr 1950-től. Belvárosi kávéház volt Kígyó) tér Elsőrangú italok. Egész nap kitűnő meleg ionyha. Külön termek. Figyelmes kiszolgálás. Rónai Miklós és Tsa