Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-12-14 / 28. szám
XIX évfolyam. 28. szám. Rákosszentmihály, 1919. vasárnap, deczember 14. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÄZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 48.— K. Fél évre: . . 24.— „ Negyedévre: 12.— ,, Egyes szám ára 1 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Mulatunk ... (Levét a szerkesztőhöz.) Ma végig megyünk a községen, minden vendéglőben táncziskolát hirdetnek, a mulatságok pedig az erre alkalmas helyiségekben ugy kergetik egymást, mint áprilisban a napfényes idő a zuhogó záport. Még fel sem ocsúdtunk az egyik meglepetésből, még ki sem pihenhette a közönség az egyik mulatozás fáradalmait, már csábit a plakát a másik dinom-dánomra, ígérve minden jót és tánczot — reggelig. Mi ez, hölgyeim és uraim? Mit jelent ez, t. szerkesztő ur? A ház ég a fejünk fölött, emberek százezrei állanak minden kereset és munka nélkül, a végekről bus, megkínzott magyarok tömege özönlik az ország szive felé, szemükben sir a nyomor és a hazátlanság keserűsége ül a sziveikben, a férfiak és asszonyok hosszú sora reggel 2 órakor elindul a nyirkos ködben, vagy dermesztő hidegben, hogy sokszor eredménytelenül kenyérért sort álljon — és mi tánczmulatságokat rendezünk reggelig. Mi ez, ha nem irónia? Szól a muzsika és — korog a gyomor. Holbein haláltánczát járjuk eszeveszetten és a tánczolók feje felett denevérszárnyaival végigsuhan az enyészet angyala. Ugy csinálunk, mint az elkeseredett paraszt, akinek minden reménységét, szép termését elveri a jég. Kirohan ő is egy hadaróval és veri a kalászt ordítva: „Hadd lássuk, Uram Istenem, mire megyünk ketten!“ Az Isten sújtó keze még talán sohasem látogatta meg annyira e szerencsétlen országot, mint most —- és itt patakokban folyik a bor és bántóan, fülsértőén sok zene hallatszik. Nem akarok filiszter lenni és nem mondom ezzel azt, hogy jótékonyczélra ne rendezzünk műsoros estélyt, hiszen annyi szegényebb honfitársunkon kell segítenünk, hogy azt sem tudjuk, merre és kinek adjunk. Lépjen e nemes czél érdekében sorompóba minden agilis, tehetséges ember, hogy az erre a czélra adakozó közönség ellenértéket kapjon — de hölgyeim és uraim — ne ropjuk a tánczot reggelig, ne dőzsöl- jünk, hanem fordítsuk tekintetünket hazánk kétségbeLapunk mai i ejtő állapotára, ne fulladjon minden nemes szándék tivornyák gőzébe, ne törjön meg minden akarat a divatos tánczok, léha örömök és a részegség mindent elpusztító légkörében. A Kaszinó vezetősége pedig, — melynek önzetlenségében és szolgálatkészségében nem kételkedem, — ne engedje át helyiségeit minden vállalkozásnak, melyben nincs elegendő garanczia arra nézve, hogy a hirdetett előadás elég erkölcsi súllyal bir-e és hogy a jótékonyczél érdekében lefolyt mulatság csakugyan juttat-e elegendő anyagi támogatást embertársaink szűkölködő részének? Az a kép, ami hétköznapon a Kaszinóba betévedt polgárt fogadja — elszomorító. Az asztalok és székek szanaszéjjel, hideg, barátságtalan, rossz szagu helyiségek, a padlón és — horribile dictu — a falon a tegnapi, tegnapelőtti és Isten tudja, hány nap előtti mulatozások nyomai. Sehol egy hírlap, (illusztrált lapról nem is szólva), pedig legalább egy pár bel- és külföldi lapnak helyet kellene foglalni a Kaszinó asztalán. Még a helyi lapnak sincs nyoma, sajnos, régi szokás szerint elviszik maguk a vendégek, Ezt a tolvajlást minálunk nem szokták bűncselekménynek tekinteni, pedig egy cseppet sem egyéb. (Ez a szokás különben a legnagyobb magyar vidéki városban, Pesten is szokás, ahol már hétfőn a legszebb illusztrácziók hiányzanak a külföldi képes lapokból.) Csak egy újságot fedez fel a szorgosan kutató .§zem: a „Fidibusz“-t. Ehhez nem kell kommentár. Józanodjunk ki egy kissé, hölgyeim és uraim, — amig nem késő. Az ország temetéséhez ne játszassunk polkát vagy one-stepet és amikor gyászba kell öltözni, ne viseljünk rikító pojáczaruhát. Volna még egypár szavam a műsoros estélyekre vonatkozólag is. Manapság szinte ugy látszik, hogy itt nem érzi jól magát az, aki egy héten legalább egyszer nem „mükedvelt"; A műsoros esték egymást érik és ebből következik az is, hogy a szereplők (rövid idő állván rendelkezésükre) nem nyújtanak olyan gondosan előkészített előadást, mint ahogy elvárná az ember. Sok az eszkimó és kevés a fóka. Sok az előadás és kevés a jó, csiszolt összjáték. A darabok előadása álta- lában véve selejtesebb, mint a háború előtt és a háború ;áma ÍO oldal.
