Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-11 / 10. szám
XVII. évfolyam. Rákossz ntmihály, 1917. vasárnap, március 11 10. szám. RÁKOS VIDÉKÉ TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár Egész évre . . . 12.— krr. Fél évre .... 6.— . Negyed évre . . . 3.— EGYES SZÁM ARA 30 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Márczius 15. Márczius Jdusa ! Virradj reánk a reménység színével, zöld lombbal, nyiló virággal, olajággal, a békesség zászlójával. Nagy .eszméknek vagy te hordnoka. Békén jelentél meg és a nemzet nem is sejtette, hogy a szabadság napja vérpirosán fog leáldozni. Ragyogj felettünk, márczius Idusa fénylőn, sugárzón. Hadd higyje, remélje az emberiség, hogy derengő napod, mely a vértől áztatott mezőkre veti sugarát, békén fog lenyugodni, dicsfénnyel veszi körül az emberiség szivét, tündöklővé teszi a humánus eszméket, az emberi életszabadságot, a legfőbb szabadságot az emberiség szeretetének boldogító kifejtésében. Hadd lengjen már a magyar nemzeti zászló a békesség, a megértés ünneplésében. Hadd zengjen már hálaéneket a népek örömkarában a magyar. Térjen vissza a földműves szülőfalva kedves határiba, a munkás békés műhelyébe, s a népnevelő a nemzet elhagyott gyermekeihez. Az átalakulás nagy korszakának kezdetén nem is sejté a békés magyar nép, hogy milyen véres küzdelem fogja jelölni útját, mit a meg nem értés idézett fel a nemzet életében. Nem is sejté, hogy az uj eszmék győzelme mily nagy munkának, mennyi küzdelemnek és áldozatnak lesz sikere, jutalma, s mily lángoló érzelmét -váltja ki a honfisziveknek. A független Magyarország küzdelme volt ez legdrágább kincséért, függetlenségéért, a magyar alkotmányért. Az uj idők követelménye, amely az ország szellemi, gazdasági, katonai erejének kifejtésére, hogy mily szükséges volt, c&ak most látjuk be igazán. A jelen nagy küzdelemben, melyben a nemzet méltónak mutatja magát őseihez, történelmi nagyságához, áldozatkészségének. * Fényes jelét adja életerejének, kifejlésének, bizonyságát a költő szavainak: „Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán.* Fényes bizonyságát adja a nemzet, hogy nem lankadt az ősi vitézség, él az erő, amely a nemzetnek hazát szerzett. Él a nemzet, amely a vérszerződésben bírja alkotmányának alapját, mi szent István törvényeiben is érvényre jutott, s az aranybullában kodifikálva lett. Ezért küzdött Rákóczi csatáiban, ez nyilvánult meg a karok és rendek szavában, a népképviseletben, a felelős minisztériumban, az ország nagyságának újból megalapozója, a trónnak erős támasza, a nemzet és koronás király szivének összeforrasztója lett. Küzdött, szenvedett a nép, mig ujjáteremté alkotmányát, ujjáalkotá önmagát csodálatosan nyelvében, szellemében, irodalmában, nemzeti lelkében, hogy képes legyen megküzdeni a uagy veszélylyél. amely újból felkereste az erőteljes tölgyet, de megtörni, kipuszti- tani, hála a Gondviselésnek, nem képes. S a történelem, a népek tanítómestere, mily gyorsan irta lapjait a nemzet életéről az elmúlt pár esztendőben a dicsőség és gyász, győzelem és veszteség ragyogó, majd sötét betűivel. Nagy volt a nemzet első szent királya alkotásában, s alig pár század múlva újból kellett azt alkotni. Tatár- dulás, törökpusztitás szaggatá a nemzet fáját. Pártos- kodás, ellenségeskedés fogyasztá a nemzet erejét. Szegény Magyarország, hányszor állottak már a sírod szélén. Még legjobb barátaid is azt mondották, hogy napjaid meg vannak számlálva. Él -magyar, áll Buda még. Él a nemzet, hogy alkosson, hogy a nemzetek közt hirdesse a Gondviselés jóságát, hogy uj erőt gyűjtsön a nagy vérvesztés után, méltó legyen nagy múltjához, bízzon, reméljen a magyarok szent Istenében. Munkában áll a kar továbbra is, ha kell, hazánk védelmében. Egy újjászületés korszakán dolgozik lélek és értelem, mig a szív legnemesebb érzelmével gyógyítja a szenvedő tagokat. Hazánk ifjúsága! A ti ajkaitokon zengett először a nemzeti dal. Ragyogóbb lesz a magyar dicsőség, mint valaha, hiszen a magyar fegyvereken az ősi dicsőség csak újabb fénynyel ragyog. Nemzeti tanítónk és prófétánk egyszersmind e nap. Azt mondja, hogy élnie kell a nemzetnek. Élnie kell a nemzetnek, amely féltve őrizte hazáját mindenha, alkotmányát, nemzeti egységét s nemzeti nagy munkájában le nem vette szemét a gondviselő Istenről. Élnie kell a nemzetnek, amely a világháború ezernyi baja közt a tavasz illatát, a lélek legszebb virágát, a hazaszeretet szent érzelmét a nagy idők emlékéből teszi át, gyújtja fel szivében. Hova lettek a lelkes ifjak, akik énekelték a »Talpra magyart*, a gyengéd kezek, amelyek hímezték a nemzeti zászlót? Hová lettek az ősz fejű törvényhozók, akik higgadtságra intették az ifjúságot? Lehanyatlottak az erős és gyengéd kezek, elmentek ők pihenni a Szondy apródokhoz, a Hunyadiakhoz, a Dugonicsokhoz... de átnyújtották a hazaszeretettől izzó fáklyát az iskolából kikerült, iskolába járó diákoknak, jurátusok a jogászoknak, a deresedő fejű polgároknak, hogy a nagy világháborúban, amely hazáját, tűzhelyét, családját fenyegeti, győzelemre vigyék azt a nemzeti zászlót, amely alatt kis honvédeink küzdöttek. Átnyújtják a gyengéd kezek a nemzeti zászlót, munkát a gyengéd kezeknek, hogy varrják, hímezzék azt a zászlót, amelyet Szilágyi Erzsébetek hímeztek... gyógyítsák, kötözzék a fájó sebeket, a legnemesebb vérző sebeket. Lapunk mai száma 12 oldal.
