Rákos Vidéke, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-04 / 27. szám

27 szám. RÁKOS VIDÉKÉ 3. Oldal. járói. Kéri, állapítsák meg stóladijait újból még pedig a lelkésznek fizetett stóladijak fele összegében. A lelkésznek is az énekesmise diját 3 koronára, liberával 5 koronára emeljék fel. Az indítványt egy­hangúlag elfogadták. Kratochwill esperes végül megköszöni még ezt a határozatot is. Utolsó szavai hangzanak el ezen a helyen. Újból csak a köszöneté a hívek és vezetőik iránt. A Pálfi világi elnök lángbuzgalma nélkül nem érhették volna el ezt a sok szép eredményt. Elismerés­sel említi Balázsovich Zoltán működését is, ki a Rákos Vidékében évek hosszú sora óta egész hasábokat szentel az egyház ügyének és mindig lelkesen küzd érette. Hálásan mutat rá Krenedits Sándor főjegyző buzgó működésére, ki annyi sok terhet vett magára éveken át az egyház dolgaiból. Hosszú sorban folytathatná még. Isten áldását kéri mindnyájukra egytől-egyig s a gyűlés érdemi részét búcsúszavaival berekeszti. Szólt még Holló Ágoston a régebbi anyakönyveink viszaszerzése és fontos egyházi okmányok összegyűjtése dolgában. Majd Csizmadia Gyula lelkész ismertette a segédlelkészi áliás szervezésének ügyét, melyben már is | sokat fáradozott, hogy kongrua kiegészítéssel a szerve- j zést kieszközölje. Indítványára a hitközség a segéd- | lelkésznek erre az esetre 250 kor. évi dijat biztosit. | Lippe Ödön Sándor gyógyszerész nagyobbszabásu, igen lelkes beszédben vázolja, milyen örömnap neki is j a mai. Emlékére a felesége és maga nevében eddig adományozott összegek gyarapítására ismét 50 korona adományt nyújt át a plébánia építésére Holló Ágoston bejelenti, hogy ezzel együtt a plébánia-alap vagyona ez idő szerint 2768 kor. 64 fil­lér. Egyúttal kén, hogy Tröszter Mária sírját emlékkel jelöljék meg. Hasonló értelemben szól Szabó József is. Krenedits Sándor felvilágosítást ad, hogy a pol­gári iskola tanítótestülete nem felejtkezett meg e ke- gyeletes feladatról. Máris gyűjtött alapot, melyet a nö­vendékek minden évben újabb gyűjtéssel szaporítanak. Gyászmisét is mondatnak évente a nagy emlékű Trösz­ter Máriáért. Lippe Ödön a gyűjtést szeretné szélesebb körben kiterjeszteni. Szabó József a hitoktatás rendszeresítését kéri a tanoncz iskolában, mint annak felügyelő-bizottsági elnöke. Csizmadia lelkész kijelenti, hogy régebben is kísérletezett ez irányban, de ezentúl biztosítani fogja a hitoktatást már az ismétlő iskolában is, csak az óra beosztása kérdését tudják megoldani. Szabó József köszönettel vette tudomásul a nyilat- zatot. Krenedits Sándor szerint a tanoncziskola költség- vetésében kell a szervezésről gondoskodni Pálfi elnök indítványára a gyűlés köszönetét szavaz Lippe Ödönnek nemeslelkü adományáért, majd még egyszer elbúcsúzik Kratochwill József érdemes plébánosunktól s a gyűlést berekeszti. Zöldike vendéglő Rákosfalva. Tágas szép nyári kerthelyiség. Minden időben friss meleg és hideg ételek, Elsőrangú részvénysör. Tiszta fajborok, kitűnő hegyaljai borkülönlegesség. Kényelmes külön helyiségek társaságoknak és estélyek számára. Számos látogatást kér Kovács Kálmán vendéglős. Megnyílt az uszoda. 5 Meleg kádfürdő csak vasárnap. HÍREK Szentségimádás katonáinkért. A rákosszentmihályi róm. kath. templomban a jövő pénteken, julius 9-én ünnepélyes szentségimádás lesz, melyet a harcztéren küzdő katonáinkért és a vágyva várt békéért ajánlanak fel. A reggeli szentmise alkalmával nyilvános imádásra teszik ki az Oltári szentséget. A templom egész nap nyitva lesz a hívek számára. A dicséretreméltó ájtatos- ságot szentbeszéddel és litániával este 6 órakor fejezik be. Hymen. Kedves eljegyzésről kaptunk értesítést: Bauer Lajos cs. és kir. főhadnagy eljegyezte Wayand ! Boriskát, Wayand Károly igazgatónk bájos leányát, aki állami tanítónő Kiskunhalason. Krenedits Sándor főjegyzőnk, mint már említettük, múlt ‘szombaton tartotta esküvőjét Reich Berta polgári iskolai tanitónővel. A népszerű főjegyző örömünnepére pedig csupa szerénységből az utolsó napokig titokban tartották határnapját, nagy és előkelő közönség gyűlt I egybe a róm. kath. templomban. Pompás négyesfoga­tán érkezett oda Beniczkyné Batthyány Ilona grófnő Czinkotáról. Az eskető szertartást végző lelkészünk, Csizmadia Gyula, igen szép beszédet intézett az uj párhoz. Kellemes meglepetést zzerzett az esküvőn a műkedvelők szalonzenekai a Polner Ernő vezetésével, a hires Mendelssohn nászinduló előadásával. Tóbiás Annuska és Deák Adrienne remek Ave Mariát énekel­tek, majd Tóbiás Annuska gyönyörű dallamu magyar Miatyánkot adott elő. Este szűk családi körben barátsá­gos lakoma volt szebbnél-szebb dikcziókkal. A községi kaszinó utolsó hónapja. A nagy kaszinó csak augusztus elsejére nyílik meg s ez okból a köz­ségi kaszinó eddigi helyiségének bérletét még julius hónap folyamára meghosszabbította. Julius 31-ikével a községi kaszinó végleg megszűnik. Addig a vasárnapi sörözések gyűjtik egybe nagyobb számban a tagokat, a akik a kedves sörös összejöveteleket lankadatlanul lá­togatják. A Polner-zeneiskola hangversenye. Eleinte nagy­szerű meglepetés volt Rákosszentmihály közönségének a Polner-zeneiskola hangversenye. Ma már mindenki tudja, hogy ezek a vizsgálati előadások igen élvezetes, komoly hangverseny számba mennek s rendes törzs- közönségük van a szülőkön, rokonokon kívül is és ma­gasabb élvezetnek tekinti a hallgatóság azokat. Így volt az idén is. Hosszú-hosszú, nagy, gazdag, változa­tos programm, minden pontjában a komoly igyekezet, helyes vezetés, szakértelem nyoma s akadt ráadásul igen sűrűn tehetség is, amely megsokszorozza a hallga­tóság élvezetét. Polner Ernő zeneiskolájának hírnevét megint csak öregbítette a szombati évzáró hangverseny, melyet ha részletesen kellene méltatni, le kellene ír­nunk az egész műsort és a növendékek teljes névjegy­zékét. így hát csak a szives közreműködő műkedvelő szalonzenekarnak élvezetes szereplését említjük fel még teljes hálával. A lóvasut közgyűlése. A pusztaszentmihályi közúti vasút részvénytársaság pénteken tartotta rendes köz­gyűlését Pálfi’ János elnöklete alatt, a községháza gyűlés termében. A közgyűlés érthető sajnálattal vette tudo­másul, hogy a felosztás ügyét a kereskedelmi minisz­térium még mindig nem intézte el érdemlegesen s igy s megszűnt vállalat formaszerint még mindig nem oszolhat fel. Rákosszenlmihály legifjabb katonái. Kedden soroz­ták a tizennyolczéves rákosszentmihályi ifjakat Gödöllőn. Példátlanul jó eredménnyel járt a sorozás. Nyolczvan- kilencz jelentkező közül bevettek nyolczvannégyet. A czinkotaiak közül 101-ből 80 vált be. A szentmihályiak között volt 33 önként jelentkező, akik eddig sánczmunkát

Next

/
Thumbnails
Contents