Rákos Vidéke, 1914 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-15 / 7. szám
7. szám. RÁKOS VIDÉKÉ hallik és a ködön át egy karcsú, magas, elegáns nőalak közeledik felé. Hidegtől rózsapiros arcz, két nagy, ragyogó fekete szem villan elő és egy kis keztyüs kéz nyúl felé. — Jó napot. Teölcsey! ügy e, meg sem ismer ebben a nagy ködben ? — És ő hirtelen igazán nem tudja, ki áll előtte ? Földöntúli lény, pajkos tündér e ? De csakhamar tudatába jön, hogy a két év előtti bálok ünnepelt, csodált szépsége, Szegváry Olga áll előtte, akinek alakját most már öt lépésnyiről is ködfoszlányok tánczolják körül. Olyan fantasztikus, olyan csodásán szép volt igy. — Hogyne ismerném, — szólt pillanat múlva, — bzegváry Olga bárónőt. De, hogy került ide, a köd közepébe ? . . . — Na és maga? — szólt a leány. — Én megszöktem a karácsonyi ünnepek elől és még mindig itt vagyok. Olyan nagyon jó itt lenni! Nem találja ? — Jó hát, persze! — és elhamarkodva hozzá teszi: — Én már két éve itt vagyok. — Majd észrevehető keserű gunynyal mondja: — Amióta kompromittáltam magam, ide internáltak. Néném érthetőleg tudtomra adta, hogy a fehér Mariettára is árnyat vetek. — Természetesen Marietta nagyon csúnya leány, — szólt a férfi. A leány elmosolyodott és folytatta: — Sétáltam; ream szállt a nagy köd és most igyekszem haza. — Ha megengedi, elkísérem. Csakhamar odaértek a >zeghváry-kastély oroszlánfős, vasrácsos hatalmas, kapujához. — Isten áldja! Köszönöm, hogy elkísért! — Hát be sem hiv ? szólt a fiatal ember tréfás duzzogással. A leány elpirult. Gyönyörű, hosszú, selymes szempilláit lesütve, halkan mondta: — Azt hittem, nem szívesen jön. — Ha megengedi, holnap eljövök. Könnyedén megemelte kalapját és sugár szép alakját csakhamar elnyelte a sűrűn gomolygó ködfelhő. Vidáman itta teáját a nagy márványkandalló meleget árasztó tüze előtt. Végig nyúlva a fehér medvebőrön, a Hektor is pihente a nap fáradalmait, álmában vinnyogva folytatta tovább a csatangolást. A kandalló tüze éppen az orrát pirította. Mosolyogva nézte. Olyan békés kép volt. Olyan nagyon jól érezte magát ő is, a szabad levegőn tett mozgás kiölt leikéből mindenféle nagyvárosi miazmát — Milyen jó lenne örökre itt maradni, gondolta. Hogy eltelik az idő. Az apja ilyen korban, mint ő van, már régen házas ember volt, s ő még csak nem is gondolt eddig reá. Bizony pedig kellene. Szomorúan nézett végig az ősi képeken, százados bútorokon, a mi mind olyan nagyon kedves, féltett volt előtte, de a minek csak addig van létjogosultsága, ameddig ő él, azután már soha senkinek sem lesz többet olyan nagyon kedves, mint neki. Ej, hát meg fog, meg kell házasodni neki is, hogy fia legyen, kiben minden éppen úgy továbbfolytatódik, mint eddig. Századok óta ősei híven és rendíthetetlenül betölíék kötelességüket mindenben. Tehát ő is úgy fog tenni. Messze elkalandozott gondolata a múlt idők bűbájos szép legendáiba, családi hagyományok csodás regéibe mélyedt. Látta önönmagát is, mint ősapát és a jövő képeit, amint varázslatosan folynak tovább-tovább e szép, ragyogó tündérmesék. Messze elszállt gondolatai egyszer csak mégis 7. oldal. vissza kerültek és önkéntelenül a szép Szeghváry Olgára terelődtek. Visszaemlékezett, a közelmúlt szezonban micsoda őrült rajongással beszélt mindenki róla, a legszebb leányról az egész fővátosban Ha valahol megjelent, egész sereg fiatal ember vette körül a bálok és társaságok királynőjét. Ő nem udvarolt a leánynak, derogált volna neki a húsz-huszonöt éves tánczosok közé vegyülni. De akarva, nem akarva1, bárhol látta, mindig gyönyörködött a szép leányban és örömmel tett apró szolgálatokat neki. Aztán egyszercsak valami nagy skandalum történt; Mindenki arról beszélt ö nem szerette a pletykát, nem foglalkozott vele, majdnem el is feledte már, de mosi visszaidézte emlékébe. Mi is volt? Bizony az eléggé pikáns. A barátai, vagy négyen, éppen ott voltak a Bolzay fiúnál, amikor a szép Olga váratlanul kilépett a csinos szőke fiú hálószobájából. Meglepett, gúnyos tekintettel hajoltak meg előtte, amikor felemelt fővel büszkén elhaladt közöttük. ; Micsoda kavarodást csinált a társaságban ez a dolog! A négy fiú sietett mentői előbb szárnyára eresz; leni a hirt. Legtöbben irigyelték a csinos Bolzay fiút. Ő emlékszik, hogy bosszankodott a leányra, hogy tudott egy olyan elmosódó egyéniségbe, egy ilyen semmibe beleszeretni? Mindenki azt hitte akkoriban, hogy elveszi Bolzay a ieányt, de bizony nem úgy történt. Olgát haza küldte a nénje falura az apjához, amint 6 is mondta. Ismét az az érzése támadt, amint elgondolta mind ezeket: haragudott a leányra. . . . Hanem azért másnap mégis átment a Szeghváry kastélyba. Kiváncsi volt; a leányt akarta tanulmányozni, egy érdekes talányt akart megfejteni. Azután majdnem mindennap átlovagolt. Az Öreg báró végtelenül kedves, szeretetreméltó, bohém lélek volt; hiszékeny, naiv lelkesültséggel minden iránt, ami szép. Egész ifjúságát Párisban töltötte, e kedvtelésére reá ment egy pár milliócska. • — Most már nem telik, — vallotta be őszintén. — Szegény kis leányom, itthon kell ülnie, nem mehet Párisba; itt sem mulathat, a nénje megharagudott reé, pedig képtelenség, Olgához semmi szenny nem fér. Egy hálás tekintet szállott felé. És Teölcseynek úgy tetszett, hogy Olga sokkal melegebben csókolta, meg a báró hullámos fehér haját, amikor jó éjt kívánt neki, mint máskor. Ök ott maradtak még sakkozni éjfélig, aztán Teölcsey haza lovagolt. így ment ez napról napra. Tudta, hogy kezdi szeretni a leányt és haragudott magára ezért az érzéséért. Hiszen a történtek után nőül nem veheti, puritán erkölcsű ősanyái felháborodva ugranának ki kereteikből, hogy megöljék, ha ilyesmire vetemednék. Pedig mostanában kezdett kételye támadni. Hiszen ennek a leánynak tekintete oly tiszta, nyilt, büszke, minden tettében, mozdulatában, beszédében őszinte, bárhogy akar is, képmutatást, alattomosságot felfedezni nem tud benne. Sokszor jött az a gondolata: — Hátha nem is igaz semmi és ártatlan ez a leány! Ilyen nyilt, tiszta, szűzies tekintete nem lehetne, ha a bűn fertője érintette volna. Rossz szelleme, tapasztalt világismerete azt súgta neki: Te balga, hiszen a nők olyan csalfák, ámitók, kiismerhetetlenek . . . Valami rezignált, bus hangulat ömlött el a leányon ; látszott, büszke lelkét bántotta valami. — De mi ? — OBERBAUER A. UTÓDA BUDAPEST, IV. kér., VÁCZI-UTCZA 41. SZÁM, a legjobb hírnévnek örvendő és legrégibb egyházi szerek, ruhák, zászlók stb. gyár» Áljegyzék kivanatra ingyen és bérmontve. Telelőn 167—84.
