Rákos Vidéke, 1914 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-15 / 7. szám
8. oldal RÁKOS VIDÉKÉ 7. szám. de mi? — Ezt szeretné ő tudni. — Óh, csak ezen a ködön át tudna látni! . . . Sokszor akart szólani neki, megmondani minden lelki gyötrelmét. Hátha el tudná oszlatni kételyét egy szavával. Érezte, hogy hinne neki. Sokszor egy-egy pillanatban úgy villant elébe, mintha a leány is szeretné őt. Ez volt a legrosszabb; ilyenkor őrült vágy fogta el, hogy karjaiba zárja és ne engedje ki onnét soha többé. Kifáradva e lelki tusakodásban, elhatározta': vagy szól neki, vagy elmegy innét örökre. Kezdett tavaszodni, enyhe márcziusi szellők elhozták a fakadó zöld rügyek illatát, a hó eltűnt, csak itt ott maradt egy-két fehér folt belőle. A Szegváry kastély hatalmas üveges verandája telve volt üde, nyillott virággal. A kábító, nehéz illat még kívül is kiáradt. v Olga ott állott a középen, gyönyörködve a beözönlő napfénytől nyári szinpompában ragyogó virágözönben; még két kis korai pillangó is röpködött a napfény meleg sugaraiban. — Óh de szép ez! tört ki Olgából önkéntelenül. — Különösen ha maga is itt van! szólalt meg Teölcsey hangja váratlanul a háta megett. Olga hátra nézett és hamiskásan kiáltott, a füleit bedugva: — Segítség! Ez az ur nagyon banális! Teölcsey mosolygott, gyöngéden lefejtette kezeit és azt mondta: — Lehet, hogy az vagyok, de igazán és őszintén akarok magával beszélni. A leány elkomolyodva, bizalmatlanul nézett reá. A férfit ez bántotta, ingerelte. — Ne nézzen így! Nagyon szeretem magát! Legyen a feleségem! Nem tudok maga nélkül élni! A leány hátra húzódott tőle és nagyon csendesen mondta: — Bizonyos e benne, hogy nemcsak szeret, — de bizik is bennem? Mert én csak olyan embernek tudok a felesége lenni, — aki hisz nekem! — Bokáig haboztam, Olga, — de most már bizonyosan tudom, hogy ez a tiszta, nemes tekintet, ez az őszinte, büszke mosoly, nem hazudhat. Két forró kis kezét kétfelől a férfi arczára szorította, hozzáhajolt, merőn a szemébe nézve, rekedten suttogva kérdé: — A Bolzay Dénes hálószobájából jőve, — hiszed e, hogy tiszta vagyok? . . . Teölcsey őszintén, habozás nélkül felelt: — Igen, hiszem! A félelemtől a kétségbeesésig szorongó hang felszabadult örömbiáltása hallatszott és két édes, meleg ajk tapadt a férfi szájára. Teölcsey magához ölelte a leányt. — Bocsáss meg, volt idő, mikor én is kételkedtem benned. — Oh ! tudok mindent, szivszorongva lestem tusakodásodat s már—már kétségbe estem, hogv bűnösnek BUDAPEST, Kouuíh-Lajoj u. AZ ELŐKELŐ KÖZÖNSÉG VALAMIN* KÜLFÖLDIEK £S.VIDÉKIEK ---------S TALÁLKOZÓ-HELYl^J él lEL-NAPPAl KyItvA. HIDEG ÉS MELEG KOtnUL • I; tartasz. Talán öngyilkos lettem volna, ha nem bízol bennem. — Hiszen szeretlek! . ,.i — Most már elmondok mindent, hogy bizzáfmég jobban bennem:! — Tizenkilencz éves voltam, Dénes huszonöt ; udvarolt nekem. Mindig együtt voltunk, együtt tánczol-, tunk Csinos fiú volt, szerelmes voltam belé. Hittem, hogy hozzá is megyek feleségül. — Egy nap levelet kapok tőle, — mindjárt elolvasod, — a melyben azt Írja; hogy imád engem, de mivel meggyőződött, hogy nem szeretem, hát meg akar halni és most otthon fekszik keresztül lőve, haldokolva, e pár sort is csak nagyon nehezen tudja megírni, de még mielőtt meghal, még egyszer szeretne engem látni, hogy elbúcsúzzék tőlem. Égy pillanat és kocsiban ültem, a lakására hajtattam, fehohantam a lépcsőn, be a hálószobájába, ahol pkmlagon feküdt takaróval beterítve. —■ Mit csinált, az Istenért! — kiáltám — és elébe térpeltem a földre. Ekkor felugrott és azt mondta: — Oh! kedves Olga, nincs nekem semmi bajom. Oly boldog vagyok! Csak próbára akartam tenni! Kételkedtem, de most már tudom, hogy szeret. Eljött, mert sajnálta a szegény fiút, aki rajongva imádja magát. Elképedve, dermedten hallgattam. — Hát, hogy mert maga engem ide csalni? — kiáltottam reá. — Maga hitvány, megvetni való! — És kiléptem az ajtón; éppen e szerencsétlen perczben érkezett vagy négy barátja. Egy ,ahfc kiáltással gúnyosan meghajoltak előttem. Reájok sem néztem. Amint kiléptem az ajtón hallom, amint az egyik mondja: Szerencsés ficzkó vagy, hogy ez a leány jár hozzád. — Nem tudom mit felelt, lerohantam a lépcsőn. — A többit tudod. Mint terjedt el futótűzként botrányom. A nagynéném, akinek házánál voltam, két nap múlva tudta meg. Kétségbeesésében a haját tépte. — Dénes eljött másnap és megkérte a kezemet. Kért, hogy ne haragudjam De mintha ketté vágták volna, a szerelemnek árnya sem maradt bennem. Gyűlöltem őt, elkergettem. — Nem, semmi áron sem kell! Kért, könyörgött, hogy tönkre teszem magam, mert ö mondhat bármit, nem fogják elhinni. Mind hasztalan, annyira megutáltam, hogy képtelen lettem volna hozzá menni. A néném ájuldozott, őrültnek nevezett, aztán felszólított, hogy hagyjam el a házát, mert leányára, Mariettára is árnyat vetek. — Most tudsz mindent! — Hiszel e nekem ? Felelet helyett egy édes, forró csók zárta le ajakát. Szabó Vilmos IV*, Ke cskemét i-utca 1. Ajánlja dúsan felszerelt !!! czipőraktárát !!! Sportczipők. Olcsó árak« CAé / KIR.üDV.yZÁLLlTÓ BÜDAPC/Í.IV. K0//ÜTH ÍAJO/üt ' . ■ _______ V " : , ■' '-J
