Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-30 / 13. szám

2 oldal. RÁKOS VIDÉKE 13. szám. ájtatos híveket. Hogy például a vallástalanság mennyire elterjedt és milyen vakmerőek lettek immár a vallás ellenségei. A Pesti Hírlap nagy­szombaton czikket közölt, melyben Jézust éppen olyan rebellis demagógnak nyilvánítja, mint Vázsonyi Vilmos és Bokányi Dezső és egyenlő mértékkel mérve von párhuzamot közöttük, fíus- vét vasárnapján a Népszava gúnyolódott, hogy a Krisztus-simái szokásos apró adományoktól meg kellene menteni a naiv anyókákat. De nekik hiába mondanák, mert nem hiszi el, de majd elhiszi a fia, hogy Krisztus nem is született, nem is élt és nem is halt meg és nem is támadt fel soha. Mélységes megdöbbenéssel és leplezetlen utálattal fogadta a hallgatóság ezeket a szörnyű dolgokat, a vallás, a hit ellenségei elképzel­hetetlen vakmerőségének visszataszító példáit, melyekhez hasonló ostoba és szemérmetlen ki­rohanásba nem egyhamar találunk példát. Idők jele, hogy ilyesmi történhetik napjainkban. Tör­ténhetik bosszú és megtorlás nélkül, nyilvánosan, olyan újságokban, amelyek most népszerűek, amelyeket most a nemzet zöme olvas s amelyek a legnépszerűbb jelszavak árnyékában élnek legjobban éppen napjainkban. Ugy-e szép idők, szép világ ez itt körü­löttünk ? Az ünnep utáni katzenjammer méltó érzése e napoknak, melyekben tavasz helyett őszi köd borul a látóhatárra. A hires franczia mondás szerint az ember születik haj, fogak és illúziók nélkül és meghal haj, fogak és illúziók nélkül. A jelen idők csakugyan tömegesen emésztik az illúziókat. Mindennap egy álommal kevesebb és egy ősz hajszállal több. És mindennap vész egy- egy vékonyka reménysugár fénye. Hagyjátok meg, botor emberek, legalább az utolsó menedéket: a hitünk erős várát, mely megvív a pokol minden ármányával végtére is és győzelmet arat rajta. Hiába ostromoljátok ezt úgyis, csak erősebb lesz tőle. Mert ha a vakmerőség idáig vetemedik, akkor felébred a jobb érzés és félelmes erejének teljességével söpri majd el a patkányokat, melyek e borús napok vizenyős talaján ma arczátlanul járják eszeveszett tánczukat. Bruckner Hídé csász. és kir. szabadalmazott műhangszer- készitő, hangszerkereskedése és műhelye Rákosszentmihály, Batthyány-utcza 13. Ajánlja gazdagon felszerelt raktárát. Mindennemű hangszer, legjobb fajta német és olasz hurok olcsón kaphatók. Hangszereket jól és olcsón javít. A pályaudvarok és a vasúti — keresztezés. 7 A szfőv. tanács közlekedési ügyosztályának előterjesztése. É mellett a iendszernél köttetik le legkisebb terület a személypályaudvarok számára, mert e rendszernek teljesítő képessége szemben a fejállomásokkal lényegesen nagyobb. Ez az utóbbi körülmény teszi a városrende­zési szempontokon kívül nagyvasúti forgalmi tekintetek­ből is indokolttá, hogy a világvárosok modern személy­pályaudvarai e rendszerben nyertek megoldást. E rendszer mellett ugyanis a vasutaknak, az állo­máson való egyenlő tartózkodási idejét is tételezve fel, legalább kétszer, háromszor annyi vonat szolgálható ki, mint a fejállomásnál, ezenkívül azonban a pályaudva­rokon való tartózkodás ideje is, az átmenő állomás­rendszernél lényegesen kisebb, miután ugyanazon vonat utazó közönsége több pályaudvaron száll le. Továbbá az átmenő pályaudvar vonatkezelés és biztonság szem­pontjából is lényeges előnyöket nyújt, szemben a fej­állomással, mert a vonatoknak ellentétes irányú moz­gását és keresztezését kiküszöböli. Ennek az előnynek kellő méltatása azonban elsősorban vasúti szempontból fontos és igy nem tartozik a mi előterjesztésünk keretébe. Annak illusztrálására azonban, hogy egy ilyen átmenő állomás viszonylag mily kevés helyet foglal el, illetve mily kis helyen mekkora teljesítő képességgel oldható meg, csatoltan egy ily rendszerű pályaudvart mutatunk be sematikus alaprajzban. Ez egy föld alá sülyesztett átmenő pályaudvar' kapcsolatban a városi földalatti gyorsvasúttal (metro vasút), melynél az átmenetet a többi vasúti pályaud­varral 6 sínpár közvetíti, 3 az érkező és 3 az induló vonatok számára, az átmenő sínpárokra 3—3 perczen­ként engedve egymás után a vonatokat, — amely idő — a teljesítőképesség maximumát számítva — elég, hogy a vonat az egyik átmenő állomásról a másikra jusson, miután minden átmenő sínpár az állomáson két sínpárra oszlik, a vonat tartózkodási ideje a pályaudvarokon 6 perez. így tehát a fővárosra nézve igen előnyösen meg­állapított napi 12 órai érkezési és indulási időt véve számításba, a 6 átmenő sínpár segélyével a pálya­udvar napi 720 vonat indítására, 720 vonat fogadására képes. Vagyis a jelzett 12 órai napi forgalmi idő alatt képes perczenként 1 vonatot indítani és 1 vonatot fo­gadni. Ezzel szemben a MÁV. két legnagyobb pálya­udvara a keleti és nyugati pályaudvar naponta együtt­véve csak mintegy 170 vonatot indít, illetve 170 vo­natot fogad. Az átmenő pályaudvar megfelelő áthelyezésére nézve kívánatos, hogy maga a pályaudvarokat össze­kötő vasúti hálózat akként vezettessék, hogy az úgy a jelenleg kialakult, mint a jövőben még kialakuló városrészeket lehetőleg érintse s az egyes városrészek forgalmi csomópontjában egy-egy pályaudvar helyez­tessék el. Ezáltal a városi forgalomnak a nagyvasúti forga­lomhoz való viszonyában a közúti forgalomra nézve igen előnyös decentralizációjához jutunk. Ebből a nézőpontból vizsgálva az átmenő pálya­udvarrendszer előnyeit, a főváros területére vonatkoz­tatva, szemben a főváros területét érintő országos vas­úti vonalakkal, a személypályaudvarok elhelyezésére nézve megállapíthatjuk azt, hogy az átmenő pálya­udvarrendszerből egy pályaudvar szükséges a főváros forgalmi hálózatának nyugat-keleti irányú súlyvonalába, az Eskü-téri hid, Kossuth Lajos-utcza, Rákóczi-ut for­galmi vonalába és pedig lehetőségig közel a város

Next

/
Thumbnails
Contents