Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-23 / 12. szám
12. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 7 oldal CSARNOK. Saffiri mester. irta: Balázsovich Zoltánná. Vadul üvöltve rohant végig a vidéki nagyváros széles utczáin a márcziusi dermesztő hideg szél. Vijjogva, majd bömbölve száguldott tova, megtépve, megtépázva mindent, mi útjába akadt, a mi ellentállani merészelt pusztitó hatalmának. Félig holdtól, félig lámpáktól világított utczán alig járt valaki. A ki csak tehette, behúzódott a nagy kőépületek védő falai közé. A mulatóhelyek fénylő ablakaiból mozgó zsibongás hallatszott, tört hangzavar, lárma, kaczaj s az ott elmenőben, ki künnrekedt s kit életútja másfelé kényszerit, az irigy vágyakozást költi fel. Tíz óra. A metsző hideg az utczát kiürítette, a ki csak tehette, menekült a csontfagyasztó szél elől. Csak egy alak bandukolt kopogva a hosszú utczán végig, nehezen, fáradt léptekkel. Sovány, öreg testén vékony, kopott kabát. Szorosan összefogta a nyakánál, hóna alatt fehéres papírlapokat szorongatott, kottacsomót, féltő gonddal őrzött, drága hegedű-etűdöket. Messze a külvárosból jött tanítványaitól, ahol sovány, kialkudott havi gázsiját vette fel, levonások és szemrehányások után, hogy a tanítvány, aki buta volt, nem halad eléggé a keze alatt, vagy pedig ha öt perczet késett valahol és a türelmetlen tanítvány nem várta meg, óramulasztásért ismét levonás. A külvárosban tanított; bent a gazdagoknál, modern ifjú zenenagyságok oktattak felületes, könnyed, tetszetős zenére. — Sóhajtott. — Ő, a régi klasszikus zene mestere, az ünnepelt, nagy, hires alkotó művész, fényes nevét letagadva járt most külvárosi tanítványaihoz a mindennapi szűkös kenyérért. Éppen odaért egy fényesen kivilágított palotához. A hadtestparancsnoknál volt ma estély. Fényárban úsztak az ablakok. Könnyed, vidám, frivol zene hangjai szűrődtek át a szorosan lezárt ablakokon keresztül. Ijedten dugta be a fülét. Oh, mindig és mindenütt csak ezt! Ma rossz napja volt. Több elégedetlenséget tapasztalt, mint máskor és éppen ma olyan fáradtnak érezte magát, mintha beteg lenne. Olyan csüggedt és kábult volt most is, alig bírt menni. Odatámaszkodott egy ház falához pihenni. Nehezen szedte a lélegzetet és gépiesen végig simította kezével homlokát. — Vájjon mi bajom van? Talán közéig a vég! Elégedett mosoly jelent meg ajkán erre a gondolatra. Kissé megpihenve indult hazafelé, de alig tett a faltól pár lépést, karját mereven előre nyújtva, eszméletlenül hanyatt vágódott a csúszós, havas kövezeten. A kalapja messze elgurult és ősz, gyér hajával ott feküdt a sáros, havas pocsolyában. A féltve őrzött kottacsomagból a letépődött könnyű lapokat vadul felkapta a szél, és d'adalmas zúgással hajtotta tovább, — mind tovább. És ujjongva nyargalt végig szegény leigá- zott, letiport testén . . . Sokáig igy feküdt. A szél elült, lecsendesedett. A hold meredten rábámult. A ház ereszcsatornáján egyhangú, vékony csengéssel csörtetett le a tető szennyes hóvize. A hadtestparancsnok palotájának ablakai vakító fényt vetettek az utközépre. Egy*két kocsi jelent meg éjfél táján a palota előtt, aztán ismét csend lett az utczán. Egyszer aztán az utcza azon a felén, ahol elhagyatva, eszméletlenül feküdt a nagy, a hires művész, Saffiri, ifjú férfi könnyed léptei hangzottak és halk kardcsörömpölés jött közelebb, mind közelebb az eszméletlenül fekvőhöz. Megdöbbenve állt meg a férfi. — Mi ez ? Részeg vagy meghalt ? I Közelebb hajolt hozzá, és látta ősz fürtéit, nemes : vonásu sovány arczát. Mindjárt tisztában volt vele, hogy nem részeg ember, hanem vagy baleset történt, vagy beteg. Elkezdte dörzsölni, emelgetni, mig végre nagy sokára eszméletre tért. Felült, majd a fiatal ember segítségével nagynehezen lábra állott. Szánalmas volt; ned- j vés ruhájában iszonyúan fázott, a fogai vaczogtak — Hol és merre lakik? kérdezte az ifjú tiszt szives hangon. Szeretném hazakisérni Nagynehezen, sokára jöttek csak szavak ajkaira, hogy : — Ott, nem messze, abban a nagy, sárga házban A fiatal ember inkább vitte, mint vezette. Végre elértek a lakáshoz. Csengettek és hamarosan nyílt az ajtó. Fényár ömlött rájuk. Előttük nyájas arczu nő állt. — Ah, ön az, Vainer ur? ügy elesett? Jaj Istenem, csupa viz a ruhája. Jöjjön hamar, feküdjék le. Ketten, a fiatal emberrel, felsegítették a lépcsőn. Szegényes kis udvari szobájában világot gyújtottak és lefektették ágyába a szegény didergő, öreg embert. A tüzet felélesztette Nannette asszony, aztán a tiszt utasítására sürgősen elküldötte az urát, a házmestert, orvosért. A fiatal tiszt ez alatt körül nézett a szobában. Egy ágy, egy szekrény, pár rozoga szék, Íróasztal, és egy hegedű volt bútorzata a kis udvari szobának, a melynek már vagy két év óta volt lakója az öreg zene- tanitó, a hogy itt ismerték. Aztán leült az íróasztal elé és csak úgy gépiesen a kezébe vette az ott álló keretbe foglalt fényképet, amely egy szép ifjú nőt s egy kis öt éves fiúcskát ábrázolt. Megbüvölten nézte a képet, majd megfordította, a hátlapján ez volt írva: Marianna és Andreám. Riadtan nézett az ágy fele, hogy vájjon az öreg nem vette e észre megdöbbenését, a mint a képet meglátta, de az öreg csak feküdt lehunyt szemekkel, mozdulatlanul. Rövid várakozás után megjött az orvos, de a beteg eszméletén kívül volt, nem tudott felelni semmire. A fiatal tiszt meghagyta Nannette asszonynak, hogy minden kényelemmel lássa el az öreg zenészt, ő majd minden költséget viselni fog, csak hiányt ne szenvedjen a beteg semmiben. S ő mindennap el fog jönni. A halál fekete szárnya pedig ott lebegett a tifuszos beteg felett. Elgyengült teste, agg kora és összefázott teste, amint pár órán át ott feküdt a fagyos hó lében, mind ellene volt a gyógyulásnak. De a beteg erről mit sem tudott. Lázas álmában végig élte egész lefolyt életét. Szaggatott kiáltások törtek ki ajkain, beszélt, kaczagott, átélte életének minden fázisát. Dolgozott, örvendett, szenvedett. Fogalma sem volt betegségéről, és hogy koronként erővel táplálják. Csak elmúlt élétével foglalkozott . . . Varsóban volt, plakátok hirdették mindenfelé, hogy a nagy, a hires, utólérhetetlen Saffiri, a hegedűművész ma este játszani fog. Lázas izgalomban volt a város, csász. és kir. szabadalmazott műhangszer- készitő, hangszerkereskedése és műhelye Rákosszentmihály, Batthyány utcza 13. Ajánlja gazdagon felszerelt raktárát. Mindennemű hangszer, legjobb fajta német és olasz hurok olcsón kaphatók. Hangszereket jól és olcsón javít.
