Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-06 / 40. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 40. szám. kamarilla vérbe akar fojtani mindent, a mi még szabadság, hazaíiság van e hazában. Menekül, aki menekülhet, hogy ne maradjon reájuk más, mint a bánat s mérhetetlen szenvedés. Kossuth Lajos menekül s igy ir a nemzethez : „Nekem nem lehetett mást választanom, mint a halál nyugalmát, vagy a hontalanság borzasztó kínjait. A keresztény hazafi és a családapai kötelesség parancsolta, hogy ez utóbbit válasz- szam, hogy az élet némi elemei a jövő számára fenmaradjanak.“ A sir nyugalmát is megtalálta ott, a honi földben, a hol nyugszik első miniszter- elnökünk s nyugosznak jeleseink. Megkezdte munkáját a bakó, meg a bresciai hiéna. Mednyánszky László honvédőrnagy s Gruber Ferencz tüzérhadnagy a legelső áldozatok junius 5-én. Mindenki könnyezik. Sir a lelkész, sir a kirendelt katonaság, sir a bakó. Mednyánszky holttestét haza viszik, Gruberé ma is ott a vesztőhelyen nyugszik. Rettentő tömlöcz lesz az Újépület. Ide hozzák a bogiári plébánost, ifjú káplánjával Königgel. Bogláron is kihirdették a függetlenségi nyilatkozatot, mint mindenütt. A plébánost főbelövik, Kőniget 15 évi várfogságra Ítélik. Nemsokára megkezdődik a szabadságharcz- ban résztvevők nagyarányú üldözése. A világosi fegyverletétel után két vérbirőságot állítanak. Budapest a központ. Aradon leginkább a katonai íoglyokat helyezik el. Pár hét múlva, október 6-án borzasztó hir terjed el: Batthyányi Lajos grófot s a szabadságharcznak 13 legidősebb bajnokát kivégezték. Lehetetlen, lehetetlen! Megrendült az emberek hite. Pedig a tény igaz, a tizennégyszeres gyilkosság megtörtént. Batthyányi Lajos grófot január 23-án sógora, gróf Károlyi György egyetem-utczai palotájában elfogták. Laibachba szállították. A nemes gróf öt hónapi fogság után megírja vádiratát. Bámulatos lelki erő, a még most is hü alattvaló azon töpreng, mikép békithetné ki az uralkodó házat a nemzettel. Felmentik, elitélik, kegyelemre is ajánlják, az Újépületbe viszik, sorsa el van döntve. Ismerjük a borzasztó tragédiát. Holttestét éjnek idején Szántóffy Antal plébános a szerzetesekkel a templom kriptájába rejti. Itt nyugszik a nagy halott 1870. junius 9-éig, a midőn a drága hamvakat nagy gyászpompával viszik a Kerepesi- temetöbe, hol mauzóleumot hamvai fölé a főváros kegyelete állított. Sírjához imádkozni zarándokol a nemzet. Október 6. Szomorú, esős idő, mintha az ég is gyászolná a magyar vértanukat. E napon az aradi vár sánczain adták vissza nemes lelkű- , két Teremtőjüknek a magyar szabadságharcz ] bajnokai, oly nyugodtan mentek a vesztőhelyre J az aradi minorita-atyák feljegyzései szerint, mintha szenteket kisértek volna. Félhatkor Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József tábornokot és Lázár Vilmos ezredest lőtték főbe. Aztán kilenczen haltak meg a bitón. A legelső Nagy Sándor, az utolsó Damjanich tábornok volt. Meghaltak, híven szeretve hazájukat, nem félve a bitófa gyalázatától, felmagasztosulva. Meghaltak hittel, honszeretettel szivükben, a haza szent nevével ajkukon. Elhamvadó poraikra hervadhatlan koszorút hozzon a nemzeti kegyelet, sírjaikon szent lélek lengjen s nyugalom Áldott legyen emlékük, mig e hazában magyar szív dobog. Halhatatlan lelkűk találjon örök boldogságot az emberiség Megváltójánál, ki a keresztet, a gyalázat fáját megszentelé, hogy megmentse a gyalázattól, felmagasztalja azokat, akik az igaz ügyért a bitón múltak kil Szathmári Lajos. Ri9HHiiiiiiMiiBiiiiiii*iiaiiaiiiiiiiiiiiaiiiii«iiiiiiaii*n Közlekedésünk kérdése. Október elsejével, — mint múlt heti számunkban előre jelentettük, — csakugyan kezdetét vette a rákos- szentmihályi lóvasut megcsökkentett közlekedése, melynek értelmében a lóvasut naponta este nyolcz órakor megszünteti forgalmát. Az uj állapot következtében életbelépett téli menetrendet, valamint a villamos vasút téli menetrendjét mai és jövő számunk ismerteti. Az uj menetrenddel szemben a közszükséghez képest, a szerzendő tapasztalatok alapján teszszük meg majd megjegyzéseinket. Most, kezdetben, csak két észrevételt kivánunk közreadni. Az egyik a reggeli vonatokra vonatkozik. Lényege az, hogy a reggeli közlekedésünket nem tartjuk kielégítőnek. Reggel nyolcz óra után ritkán indulnak a villamos vonatok a fővárosba. Ilyenkor hely van elég, de félórákat kell várakozni a befelé haladó villamosokra. Nyolcz óra előtt pedig gyalázatos állapotok uralkodnak. Sajnos, még mindig nem hatott hozzánk a nyugat kultúrája, hogy társadalmi és hivatali rendszerünk a kora reggeli munkakezdésről lemondott volna. A legtöbb hivatalban, irodában még mindig azt tartják, hogy az dolgozik, aki kora reggel az Íróasztalánál ásitozik és fennáll a nyolcz órakor kezdődő hivataloskodás barbár szabálya, tehát az utazóközönség zöme kénytelen reggel nyolcz óra előtt beutazni a fővárosba, ami nálunk hajnali hat órakor való felkelést jelent és azzal a következménynyel jár, hogy a reggeli vonataink agyonzsufoltan közlekednek. Hét órakor reggel ember ember hátán tolong vonatainkon, még a lépcsőn is lógnak leszorult utasok és a vonat közbeeső állomásokon képtelen felvenni újabb utasokat. Az őszi menetrend pedig nem csak nem segít ezen az állapoton, hanem még súlyosbítja a helyzetet. Azon a czimen, hogy a nyaraló lakosság forgalmával közlekedésünk feladata megkönnyebbedett, még mérsékelte is vonataink számát és hét és félnyolcz óra között egy vonatot törölt a menetrendből. Elfelejtkeztek azonban arról, hogy a tanárok, tanítók és iskolás gyermekek roppant számával viszont megnövekedett szeptember óta forgalmunk, tehát a helyzet nem csak nem lett könnyebb, hanem még súlyosbodott. Itt tehát sürgős és hathatós intézkedés szükséges, hogy állapotainkon enyhítsen. El kell ismernünk, hogy a helyiérdekű vasúttársaság részéről ebben és egyéb sérelmünk dolgában bizo
