Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-06 / 40. szám

40. szám. KAKOS VIDÉKÉ 3. oldal. nyos előzékenységet tapasztalhattunk legújabban és most már ismét él bennünk a remény, hogy bajainkat fel­tárván, orvoslást is találunk. De a felidézett katasztrófa azonban mégis felesleges volt. A lóvasut forgalmának korlátozása ugyanis valósággal katasztrofális ballépésnek tekinthető és olyan visszahatást keltett, mely egymagá­ban is elég ok lett a hangulat megfordulására és a jóvátevés vágyát tette uralkodóvá. Múlt heti közlésünk nyomán a felháborodásnak valóságos vihara zúgott végig lakosságunk minden réte­gén. Az első, érthető módon indulatosan megítélt helyzet azóta lényegesen tisztult is. Mindenek előtt sietünk elégtételt szolgáltatni Rákosszentmihály elöl­járóságának, melyet — általános értelmezés szerint múlt heti czikkünk hibáztatott abban, hogy a szo­morú fordulat elkövetkezését meg nem gátolta. Bár az erre vonatkozó megjegyzésünk nem azt tartal­mazta s annak igazi értelme nem ez volt, világosság kedvéért mégis készségesen konstatáljuk, hogy köz­ségünk küldöttsége idejekorán eljárt a vasutigazgatóság- nál és kérte a lóvasut meghosszabbítására vonatkozó ígéret beváltását, de azt a feleletet kapta, hogy az ügy még az előkészítés állapotában van és nyomban el nem intézhető. A tervezett forgalomcsökkentésről azonban hivatalos tudomása nem volt s igy ez ellen a fellépésre sem oka, sem megbízása nem lehetett. Lapunk ugyan — jól értesült forrás nyomán — rámutatott erre a fenye­gető veszedelemre, de az az októberi menetrend ki- bocsájtása előtt pozitív alakot nem öltött és olyan lehetetlennek látszott, hogy valószínűnek sem tekint­hették. Kevés vigasztalásunk, hogy a következmények lapunk jól értesültségét bizonyították, de viszont örven­detes és megnyugtató tény, hogy a község nem csak nem hanyagolta el az ügyet, hanem a lehetőség határain belül a közérdek megvédésére mindent elkövetett, a mint azt egy évtized óta róla elismeréssel kellett minden esetben megállapítanunk. A lóvasut meghosszabbításának ügye úgy áll, hogy a helyiérdekű vasúttársaság igazgatósága valóban máig is tárgyalás alatt tartja, — e czélból a héten Haeffner igazgató újból bejárta a pálya egész hosszát, — újabb megbeszéléseket is folytattak Schvarczl Józseffel, a ló­vasut igazgatójával s az eredményről közelebb már számot is adhatunk. Véleményünk megalkotását tehát fenn kell tartanunk arra az időre, a mikorra egyúttal az Anna-telep és Kisszentmihály régen megoldatlan közlekedési kérdésében is jobb tájékozódásra nyílik mód. Ezekután pedig elérkeztünk az éjjeli közlekedésünk dolgához, a melyben azonban a megnyugtató vigasz­talást nem fogjuk ilyen könnyen megtalálni. A lóvasúti üzem korlátozása itt csakugyan özönvíz előtti állapo­tokat teremtett. Közönségünk egyáltalán nem hajlandó abba belenyugodni, hogy a kellő éjjeli közlekedésről lemondjon. Éjjel tizenegykor nem lehet még színház után hazamenni, mert sok darab olyan későn végződik, hogy a közönség a vonatot el nem érheti. Hát még a ki előadás után vacsorázni is óhajt a fővárosban, ami elvégre sem olyan túlságosan szerénytelen kívánság. Közönségünk a legerélyesebben követeli a későbbi vonatokat és ebben a törekvésében mindenkor maga mellett találja községünk elöljáróságát, mint a méltá­nyos mozgalom vezetőjét is. Tudomásunk van róla, hogy a helyiérdekű vasút­társaság igazgatósága maga is átlátta, hogy vissza­fejlődésnek itt helye nem lehet és a forgalmi osztály, melynek főnöke Herczog főmérnök számtalan bizony­ságát adta helyes érzékének és modern felfogásának, előterjesztést is tett, hogy tizenegy óra után még két körforgalmi vonatot indítsanak Rákosszentmihályra, hova igy az utolsó vonat 11 óra 40 perczkor indulna; az igazgatóság a napokban dönt a dicséretes javaslat felől s nem tételezhetjük fel, hogy ez a döntés ne legyen közönségünkre nézve ' kedvező. Csak­hogy a mi publikumunk most már még tovább megy és egy bajjal napirendre hozza egy másik régi sérelmét is, mely abban áll, hogy a háromnegyed tizenkét órakor induló utolsó vonat sem elégítheti ki igényeit. Mert a mi fővárosi közönségünk joggal igényt tart a rendes színházi előadásokon kívül az orfeum, kabaré és más hasonló szórakozások kultiválására is. Ezek ma már nem erkölcstelen, ledér mulatságok, mint a „kék macskau korszakában, hanem a fővárosi kulturember élet- szükségletei közé tartoznak, amiktől nem lehet elrekesz- teni csupán azért, mert a szép Rákos vidékén lakik, a határkő külső oldalán. Módot kell találni, hogy éjjel egy órakor indul­jon vonat a fővárosból kifelé. Semmi lehetetlen sincs benne, csak akarni kell. Eddig mindig az volt a kifo­gás ellene, hogy a villamos telepet nem tarthatják éjfélen túl is üzemben. Hát akkor vontassák ezt az éjjeli vonatot gőzmozdonynyal, amilyen egész éjjel a teherforgalmat bonyolítja le. Ha pedig attól félnek, hogy a társaság ráfizet, mondják ki, hogy eze­ken a vonatokon nincs' harmadik osztály, nem érvénye- nyesek a bérletjegyek, hanem minden utas egy koronát fizet fejenként. Még igy is köszönettel fogadjuk. Nem nagy dolog, tegyenek kísérletet vele: az eredmény majd bebizonyítja, hogy kinek van igaza . .. Ne nehezítsék meg minden módon a kintlakást, hanem tegyék kellemessé és kívánatossá. Az olyanféle rossz tréfákkal, mint most a háromnegyed tizenkettőről tizen­egyre apadt szentmihályi éjjeli közlekedés, elkeserítik a publikumot és egyenesen elűzik innen az intelligens embereket. Reméljük, hogy hamarosan győzni fog csakugyan a jobb belátás és nem lesz szükség arra a nagyarányú akczióra, mely Rákosszentmihály, — de az éjjel egy órai vonat érdekében az egész Rákos vidékén keletkezik és elszántan szervezkedik és amelyben egyek és erősek leszünk valamennyien. A hétről. A mi sok, az mégis csak sok. Ez a keserves eső csak nem hagy el bennünket, mintha bosszút akarna állani a tavaszi és nyáreleji szárazságért. A Rákos­vidékén elszáradtak a kertek, még a fogyasztó kúrát tartó villatulajdonosok se tudtak annyi locsoló vizet huzni, hogy mesterséges öntözés segítségével ment­hessék meg a szárazságtól zörgő szirmú virágaikat. Mikor aztán rendre elpusztult minden, akkor megeredt az eső és esik, esik, hogy talán soha se is lesz vége. Vén asszonyok szerint a háborút megelőző víz­özön kezdődik, mert a háborús időket mindig jelzi vagy üstökösjárás, vagy az időjárásnak rendkívüli és szokatlan módon való meggabalyodása. Igaz, hogy nekünk, a mai gyönyörűséges viszonyok között, még épen csak ez hiányzott! Ezek a viszonyok már nem is viszonyok, ha­nem iszonyok. Meg ez a szüret! Ilyen savanyu, rossz bor már emberemlékezet óta nem volt, sőt most még ráadásul ilyen — sincs. A leghíresebb szentmihályi pinczék konganak az ürességtől. Mi lesz ebből, ha már borunk sem lesz?! Egyik környékbeli község tanácsában is a vizes világ ellen panaszkodtak. Az esővíz ellepte a község földjének egyik darabját és az elnöklő biró uram komoly aggodalommal tette meg a jelentést a gyűlésen, kezd­vén mondókáját imigyen: — Nagy vizek feküsznek a természet tetején . . . A gyűlés helyszíni szemlére akarta küldeni a törvény - birót, de nem lehetett, mert éppen felekkel tárgyalt.

Next

/
Thumbnails
Contents