Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-31 / 53. szám
RÁKOS VIDÉKE 53. szám. 2. oldal. örökké tartó munkára volna érdemes, de ha munkánk örökké tartana, sohasem vehetnénk el munkánk jutalmát, azért az Isten nem mondja, hogy örökké munkálkodjunk, azt sem mondja, ezer évig munkálkodjunk, azt sem, hogy száz évig munkálkodjunk, csak azt, hogy mig élünk, mig bírunk, munkálkodjunk.“ A természet sohasem pihen, ront vagy javít, de mindig dolgozik. A népek életében nincsen megállás, a megállás már hanyatlást jelent. Sokszor törik meg reményünk zöld ága, sokszor nem érjük el munkánk sikerét, de nem érhet csüggedés, ha megőriztük szivünkben a hitet és bizalmat a Gondviselésben. Talán végzetes erők dulakodnak bennünk és kívülünk, amelyek könyörtelenül dúlják fel életünket s törik össze reményünket? Sorsunk nincs egészen kezünkben, bár sokban magunk alkotjuk. Damokles kardjaként függ felettünk a veszély, de erőt ad lelkűnknek a tudat, hogy felettünk egy szent Gondviselés őrködik. Aki kimérte a tenger határait, a virágnak megadta harmatát, gondviselésével őrzi az ember életét. Ha felnyitja kezeit, betölti a földet áldásával, s ha elfordítja arczát, mint a régi ének mondja: „Búval telvék sziveink, kiszáradnak mezeink.“ „Megmérhetlen kincs gyanánt őriztem lelkemben a hitet, mondja Balmes, korának legnagyobb tudósa, s mikor az emberi tudomány erőtlenségén kétségbeestem, egy gondolat a Gondviselésre s megmenté lelkemet.“ tA.iscz^ A napernyő. Irta: A. Chariton. Milbrauch grófné zsurjain szívesen látott vendég volt a londoni titkosrendőrség főnöke Mr. Hosford, a család meghitt barátja. Kedve szerint, hol mulattatta, hol megborzongatta a társaságot, átélt „eseteinek“ elmondásával. Egy alkalommal a hölgyek újból kérlelték, mondjon el egyet érdekes élményei közül. — Nem lévén primadonna, hogy sokáig kéressem magamat, elmondom tehát egy szép és okos asszonynak, a barátjának és egy csomó brilliáns melltü- nek meséjét. Tisztelt hölgyeim, szíveskedjenek engem gondolatban egy oxfordstreeli ékszerüzletbe — az önök előtt is ismerős Sylvester üzletébe követni. Az eset délután fél négy órakor történt. Az idő épp oly szép és tiszta volt mint ma. Elegáns magánfogat állott meg az üzlet előtt. Kifogástalan elegáncziával öltözött fiatal hölgy szállt ki belőle és belépett az üzletbe. Ezüstszürke Crépe de Chine ruhát viselt, fején ugyanoly szinü óriás Rembrandt kalap. Kezében finom, lenge, selyembojtokkal díszített napernyőt hordott, amelyet letett maga elé az üzlet asztalára. Az elárusító a legelő- zékenyebben köszöntötte a szép, elegáns vevőt és megkérdezte, hogy mit parancsol. A hölgy brilliáns melltüket és fülbevalókat kért. Magaviseleté kifogástalan volt és teljesen ladylike, olyannyira, hogy a szakértő ékszerész, aki erősen megIsten a szenvedésekből fakasztja az erényt, s az élet keservei között nyújtja a reményt. „Mindig bíztam a Gondviselésben, mondja Chateaubriand, s a gondviselés jósága megmentett engem.“ * * * Nem kérd, nem vár az idő, sebes rohanással halad felettünk. Titok fátyola boritja a jövőt. Betelnek-e keserveink, megenyhül-e szivünk? Örömre válik-e reményünk, boldogságra e örömünk? Örőmünnep lesz-e a családban vagy a veszteség fájdalmával sírunk? A szikla, mely századokig állt, nem porlad-e el? A százados tölgy, amely sok viharral daczolt, nem törik-e meg, ki tudja megmondaai? A pogányok Januárius istenségét kicsapongással ünnepelték az év első napján, a keresztények Isten nevében kezdik az uj évet. „Szerencse feli“ mondják a bányászok egymásnak a föld mélyében, mert ismerik a bányász élet veszélyeit. Üdvlövéssel köszöntik egymást a hajók a nyílt tengeren, mert ismerik a tenger vészeit. Boldog uj évet kívánnak a jó emberek egymásnak Istentől, kinek kezében életünk s aki betöltheti áldással az emberi sziveket. Sz. L. figyelte, egy perczig sem táplált gyanút a kifogástalanul előkelő hölgygyei szemben. Végre kiválasztott egy nagyértékü melliüt. Az ár hétszáz font volt. A hölgy bebizonyította jártasságát az efféle vételek dolgában, amennyiben megkérte, hogy vonják le a vételárból a készpénzfizetésért járó százalékot, amit az ékszerész készségesen meg is tett. A hölgy erre kézitáskájából kivett egy telt pénz- tárczát és kifogástalan papírpénzzel fizette ki a melltü árát. Eddig minden pompásan bonyolódott le. A hölgy kivette ékkövekkel díszes zsebóráját és az üzleti óra idejével hasonlította össze. Látszólag ijed'en kérte a segédet, hogy csomagolja be gyorsan a megvett ékszert, mert neki — mint mondá — sürgősen el kell sietnie. A segéd igyekezel eleget tenni a szép asszony kívánságának és el se rakta a tálezát. amelyen a kiválasztás czéijából kikészített többi ékszerek voltak elhelyezve. Néhány foglalat nélküli brilliáns is volt az ékszerek között. Kedves mosolylyal vette át a hölgy a kis csomagot Felállt és a másik kezével elvette a pulton levő napernyőt. De a hosszú selyembojíok beleakadtak az egyik melhübe és az értékes ékszerekkel lelt táleza leesett a földre. Az ékszerek végig gurultak az eg^sz üzleten, néhány darab a bejáróig gurult el. Ugyan-e pillanatban felnyílt az ajtó és egy elegáns, jól ápolt külsejű ur megállóit a küszöbön, amikor meglátta a kellemetlen szituációt. Azután nagyon óvatosan, nehogy a szerteszét heverő ékszerekre rálépjen, befelé ment az üzletpulüg. A hölgy borzasztóan izgatott volt. Elsőbben lehajolt, hogy segítségére legyen az ékszerész segédnek, de hirtelenül meggondolta magát, visszaült a helyére és
