Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-25 / 26. szám
2 oldal. KÁKOS VIDÉKE 26. szám. összes kisebb-nagyobb panaszunkat, mely szi- i vünkön feküdt. — Tessék csak ezeket Írásban előadni, majd intézkedünk, volt a biztató válasz. Következett a hosszú panaszbeadvány, melyben sok minden foglaltaték, — még a sok esetben készségesnek és előzékenynek bizonyult pénzügyőrök érdemének loyális elismerése is. Múltak hetek, múltak hónapok, hosszú csend és hallgatás után végre megérkezett a pénzügyigazgatóság válasza. Felelet mindenféle, — a mikre majd alkalmadián térünk vissza s a végén egy szerény mondatocska az éjjeli kalandok dolgára vonatkozó: „A vámsorompók éjjel csak a szabályokban körülírt kivételes esetekben nyittathatok ki“ Ennyi és nem egyéb. Most légy hát okos, magyarom. Te boldog szabad állampolgár, ki úgy lenézed az abszolút Oroszország szolgaságban sinylődő népét. Itt a rébusz, fejtsd meg. Hol az a szabály és miféle szabály az? Mi az a kivételes eset? Lenni vagy nem lenni? Menni vagy az útfélen virrasztani? Szabad-e hát szent- mihályi vagy mátyásföldi páriának orfeumba menni s a kocsiját éjfélre berendelni vagy ki van-e rekesztve az örömök birodalmából? Még nem jutottunk el a tépelődések során az enyhítő tébolyig, — midőn alkalmunk nyilt a legilletékesebb férfiúval, az egyébként igen derék vám pénztárossal értekezni. Mindenek megnyugtatására kijelentette, hogy a kivétel az, ha csupán személy utazik a kocsin mely vámo- landó holmit nem szállít. Ilyenkor éjjel is szabadon áthaladhct a kocsi a vámvonalon. — De mikor nem eresztik, jegyeztük meg bátortalanul. — Tetszett volna engem felkelteni. Úgy ám, de elfelejti a vámszedő ur, hogy ő a vámon belül lakik, a feltartóztatott pasazsér pedig a vámsorompón kívül toporzékol. El kell ismerni, hogy az a kis eszmecsere mégis segített rajtunk. A pénztárnok felajánlotta, hogy készségesen kiszolgáltat előre több „vámbárczát“ is, ha előre megvesszük, éjjel is lesz mit átadni a pénzügyőrnek, aki igy akadálytalanul beereszti a kocsit. Igen nagy megnyugvással fogadtuk ezt a megoldást is, mely azt, aki kitanulja a módját, sikeresen megvédi a kedves éjjeli vámkalandoktól. De vájjon nem gondolja-e a pénzügyek főhatósága, hogy ez a megoldás legalább is némileg kicsinyes ahhoz képest, hogy itt tulajdonképen a személyes szabadság kérdése forog szóban és egy gyökerében tarthatatlan állapot orvoslását kéri, várja és követeli sok ezer érdekelt polgára e hazának? ! Továbbá pedig, ugylátszik az orvosság általában még nem eléggé használatos. Ezt bizonyítja az elmondottak után néhány nappal történt legújabb eset, mely vámügyünket most már remélhetőleg véglegesen felkavarta. A Budapesti Hírlap panászkönyvében látott napvilágot a következő felszólalás: — (A Budapesti Hírlap panaszkönyve) A következő sorokat kaptuk: Junius 15-én, csütörtökön, hajnali háromnegyed két órakor Rákosszentmihályról bérkocsin a főváros felé tartva, a külső kerepesi-uti vámnál a következő eset történt velünk: A mikor a vámsorompóhoz érkeztünk, egy szuronyos pénzügyőr kocsinkat föltartóztatta, s ridegen kijelentette, hogy csak négy órakor, tehát két és egynegyed óra múlva ereszthet át a főváros területére Láttuk, hogy egész sor kocsi állott ott vesztegelve, várva már ki tudja mióta, hogy kinyissák előttük a sorompót. Okul azt hozta föl, hogy a szolgálattevő pénz ügy őrségi alkalmazott alszik, s csak négy órakor szabad jelkölteni. Legenergikusabb tiltakozásunk, följelentéssel való fenyegetődzésünk, s kettőnk orvosi rendőri igazolványának fölmutatása és negyedórái veszteglés után végre azzal a nyilatkozattal, hogy: — Inkább áteresztem az urakat, csak ne lármázzák föl az inspekczióst — szabad utat engedett nekünk, de a többi kocsit továbbra is visszatartotta a szuronyos pénzügyőr. Kérdezzük, hogy a főváros egyik legforgalmasabb utján, az egész közlekedésünk megakadhat-e, ha a szolgálattevő pénzügyőri tisztviselő, szolgálati kötelezettsége ellenére, a fél éjjelt átalussza? Kérjük ennek a fővároshoz igazán nem illő, s a szabad közlekedés lebonyolítását önkényesen korlátozó állapotnak az orvoslását. Farkas Géza dr. orvos, főiskolai tanár, Pékár Mihály dr. orvos, egyetemi adjunktus, Náday Béla. íme! Tehát a kivétel megint nem volt kivétel, a szabály ismét nem volt szabály. Szégyeljük, mi rákosvidékiek, lelkűnkből ezt a legújabb botrányt ,de egyúttal örvendezünk is rajta. Ismét néhány jónevü és ismert tanú a mi igazunk mellett. Ezek a derék urak pedig még meg is Ígérték, hogy nem hagyják ennyiben a dolgot. Panaszukat a pénzügyminisztérium elé viszik. Végre tehát talán elhiszik az illetékes körök, a mit mi évek óta panaszolunk és rendet vágnak a mi portánk felé is. Nem apró kis kisegítő egyezségek kellenek nekünk. Ez egyesek magánérdekét megvédheti, de itt közérdek kiált orvoslásért. Nem szabad megtűrni,hogy bármikor, bárkit inzultálhassanakaz éjjeli feltartóztatással. Ha földműves, ha kocsis, ha olyan rekedt, mint egy elaggott kántor, ha olyan gyenge, mint a hajladozó nádszál. Emberek vagyunk; szabad emberek és negyvennyolcz óta állítólag egyenlő emberek. A vámos is, a fináncz is, a gazdag és erős is, a szegény meg gyenge is. Tegye hát mindegyik egyenlően és becsületesen a kötelességét. És legyen egyenlő szabadsága a maga dolgában. Rendet akarunk! A fővárosi közlekedés. A főváros nem kisebb vesződségben van a közlekedése ügyeivel, mint jó magunk, akiknek még sokkal kisebb a bajunk, mint a város határán belül. Mi most csináljuk a magunk közlekedését, napról-napra alapozzuk a jövendőnket. A szegény főváros pedig vergődik a saját hálójában. Túlnőtt a ruháján a hirtelen serdült pompás ifjú, akinek az volt a végzete, hogy sok éven át maradi rövidlátás szabta a köntösét és csak leg-
