Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1911-04-09 / 15. szám

2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 15 szám. és a rendes évi közgyűlés határnapját április 29 -éré, szombaton délután 5 órára tűzte ki, a mikorra a részvényeseket a rákosszentmihályi Biróné vendéglő nagytermébe hivják meg. Az év kitűnő eredménynyel zárult; a részletes ered­ményt szokás szerint teljes egészében fogjuk ismertetni. A közgyűlés elé kerül ezúttal a pálya áthelyezésének és meghosszabitásának dolga is, amelyre nézve a történt intézkedések ismeretesek. A fontos ügyet Läufer Lajos dr. igazgató ismer­tette, kinek kiváló fáradozásaiért az igazgatóság köszönetét mondott és elhatározta, hogy a szük­séges uj befektetések letörleszthetése érdekében az engedélyidőnek mostantól számitott harmincz évre leendő meghosszabbítását és az építési tőke előleges megállapítását kérik a kereskedelmi minisztertől, aki a munkálatokra az elvi enge­délyt már meg is adta. Az áthelyezés és meghosszabbítás költség- vetése már elkészült. Eszerint a munkálatok, csak a Szitás patakig terjedő meghosszabbítással körülbelül 48.000 koronába kerülnek, ami a 60000 koronás alaptőkével szemben jelentékeny összeget képvisel s igy az engedély idő kért meg­hosszabbítását valóban megokolttá teszi. Örömmel vette tudomásul az igazgatóság, hogy Läufer dr. közbenjárására Radocza János a Kossuth Lajos- utcza megnyitására szükséges területet díjtalanul átengedte. A lovasul ugyanis az Otte villa mellett tovább fog haladni a Kossuth Lajos-utczán, mely azonban itt egy darabon megszakadt. Az útba eső terület a Radocza János tulajdona, ki most azt a község­nek engedte át közterületül. Viszont a község magára vállalta az útrész gondozását és fentar- tását. A telekkönyvi lejegyzés rövidesen meg­t Á R c z a. 1 j> A házasságról. 1. Te pedig csak azt nézd, hogy házasságba ne menj, csak ép testtel és ép lélekkel. És ugyanolyat válassz 1 Akár legyél te férfi, akár asszonyember. Mert mi szükség korcsokra, idétlenekre, hibbantakra? Hadd vesszen a rossz mag önmagában. 2. Mert a rossz test megrontja a jó testet is és a rossz lélek veszedelmére és örök gyötrődésére lesz a jónak is. 3. Vagy a ki romlott igy és romlott úgy, az vegyen hasonlót, hogy egymásban meglássák azt és megbotránkozva megjavuljanak. 4. És szövetségetek önmagáért való legyen. 5. Hogy ne mondja az egyik: Keresem az én párom. 6. És nem a másik: nem ő az. 7. És szövetségetek teljes legyen. 8. Mert van (férfi), aki azt mondja: Mindent megadok az én hitvesemnek, tiszteletet, gyöngédséget, anyagi javakat és egyébként nem tart vele közösséget. 9. Bizony nem igaz az ő szövetségük. történik. Ismét foglalkozott a lóvasut igazgató­sága az Anna és Árpád telepi érdekeltség kérelmével, melyet az uj vonal még további meghosszabbítása érdekében terjesztett elő. Minthogy a lóvasut uj alakulásának pénz­ügyi részét a budapesti helyi érdekű vasút­társaság intézi — ennélfogva a lóvasut igazga­tósága a kérelmet a hév. igazgatóságához tette át, jóindulatába ajánlván az ügyet s kérve, hogy azt tegye tanulmánytárgyává s az eredményhez képest indítsa meg a tárgyalásokat. A hév. igaz­gatósága egyáltalán nem idegenkedik a tervtől, de tekintve, hogy az uj vonal egyelőre semmi jövedelemmel nem kecsegtet, csupán súlyos ter­het jelent, a befektetés költségét a saját pénz­tárából nem fedezheti. Az erre szükséges fede­zetet az érdekeltek kérvényükben fel is ajánlották. Most a legelső lépés, hogy az összeget az érde­keltség csakugyan megteremtse, mert ez fogja eldönteni a meghosszabitás kérdését. Mint értesülünk, Fehér József és Grosz Bernát annatelepi birtokosok lelkes buzgalommal folytat­ják a gyűjtést, aminek eredménye nemsokára nyilvánosságra jut. A lóvasut szükséges alaptőke felemelése és a kapcsolatos vagyonrendező kérdések dolgában csak az építő engedelem végleges elnyerése után dönthet a lóvasut részvénytársaság s igy ezek az ügyek a mostani közgyűlés napirendjén nem szerepelnek. Végül nem mulasztotta el a lóvasut igaz­gatósága ez évben sem, hogy a kedvező üzleti eredményért igaz köszönetét ne fejezze ki Schvarczl József forgalmi igazgatónak, akinek sikeres és páratlanul buzgó és lelkiismeretes működése a társaság legfőbb kincse. Az igaz­it). Ismét más azt mondja: Nem fogy ki az én ajkam a csókokból és nem merül ki az én karom az ölelésben az én hitvestársammal és ezekután hagyja az ő lelkét egyedül bolyongani és nem tart vele közösséget. 11. Bizony azoknak sem igaz az ő szövetségük. 12. Hanem a kik testet, lelket, értelmet és aka­ratot összeegyeztetnek, — mintha egy ember lennének — azoknak igaz az ő szövetségük. 13. Vigyázz, te asszony, hogy a te szerelmed soha se legyen fölkínált. Hanem légy te Hóditó, a kinek örömest hódolnak. 14. És te, férfi, ne légy zsarnok, akit muszáj sze­retni, hanem légy te Hóditó, akinek nem lehet ellen- állani. 15. És hódításotok meg-megújuló legyen. Soha se mondjátok: ez már megvan. 16. Mert a nyugodt biztosságban leghamarabb elveszhetik az. 17. És szeretkezéstek ne legyen émelygős, úgy értve, hogy túlzott. 18. Unalmas, úgy értve, hogy kelletlen. 19. Megyszokott, úgy értve, hogy érdektelen. 20. De legyen mindig lelkes. Ugyanannak a két testnek lelke egybe forrjon. 21. Hogy minden mástól megkülönböztetett legyen az.

Next

/
Thumbnails
Contents