Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-13 / 7. szám
2. oldal, RÁKOS VIDÉKE 7. szám. mel keresi fel újra s lelkesen vesz részt további munkájában. Ez a munka igy tekinthető teljesnek és mindent felölelőnek, hogy a takarék- pénztárral karöltve működik tovább és virágzik a derék, érdemekben meggyarapodott s a közönség szeretetében megerősödött hitelszövetkezet is. Augenwol. Irta : Csapodi István dr. Ezt a különös német szót írtam czimül, mert hát úgy látszik, ez kell a magyarnak. Ugyanis egy német- országi kuruzsló-társaság (Augenwol betéti társaság, Berlin) árasztja el zöld táblás, rettenetes magyarsággal fordított füzetekkel az országot s közjegyzői okirat másolatával bizonyítja, hogy már 287,842-őt küldött világgá. Minden füzethez egy kis üvegecskében valami illatos folyadékot mellékelnek, melyről hites kémikusokkal bizonyítják, nem azt, hogy használ, hanem hogy teljesen ártalmatlan. Abban is óvatos a német, hogy a szert nem orvosságul ajánlja, — nehogy elkobozzák, — hanem csak erősitő szerül, Lépre mennek sokan, mert pénzbe nem kerül, csupán a megrendelő kártyát kell elküldeni. Az üzlet azonban, úgy látszik, jól jövedelmez, mert hát sokan szivükre veszik azt a tanácsot, hogy a próbafolyadék elhasználása után nem tanácsos a szert abban- hagyni, legjobb, ha mindjárt megrendelik a 7 korona áru duplapalaczkot, sőt mivel az ember keze nem elég tiszta a szem bedörzsöléséhez, szolgálhatnak egy ugyancsak 7 koronás masszáló készülékkel is. Azt mondhatná a szives olvasó, mi közöm hozzá, hiszen régi igazság, hogy mundiis vult decipi, decipiatur ergo. Azonban a német az én becsületes nevemet is a kuruzslás pártolásának csávájába keveri. Úgy jöttem rá Atádi Solcz Lenke története. (Egy fiatal főherczegnő és a szolgálattevő kamarás beszélgetnek.) — Az utolsó perczig mellette voltam, fenséges asszonyom. Ismertem őt is, a lányt is. * — Igen, igy hívták. Solcz Lenke. Atádi Solcz Lenke. Szőke volt és a szeme szürke. Ha az ég felhőtlen volt és messze, halkan egymásba borult a tengerrel : szemében kéken csillogott az égbolt. Szenvedő, fiatal volt a keze. Pinturicchio festett egyszer ilyen madonnát. ❖ — Hogy volt-e valami kapcsolat a leány és a főherczeg között nem tudom. Csak annyit: Amikor a fő- herczeg mellé kerültem, húsz éves volt. Megcsudáltam sápadt arczát, daczosan összecsukott ajkait, különösen pedig a kezét, karcsú, fehér kezét. Hozzám se szólott. Senkihez. Egyetlen vágyáról sem tudott senki. Azt mondták róla — de ezt nem szabad hallania fenséges asz- szony. Ön még nagyon fiatal, és . . . Félek: e titkos beszélgetésünkért is megfeddi a császár. * — Mondom. — Azt beszélték róla, hogy sohsem szeretett asszonyt. Csóktalanul élt. Az asztalán: Beet- hoven-maszk. Ő is muzsikus volt. Láthatatlanul gyakran erre, hogy immár négy szembajos ember kérdezte meg tőlem, hogy csakugyan olyan jó orvosság-e az Augenwol, mert a füzet több külföldi szemorvos között az én nevemmel is bizonyitja, hogy az ember szemére milyen jó hatású a masszálás. Épen ebben rejlik a turpisság. Én csakugyan Írtam a masszálásnak a szemre való alkalmazásáról, értekezésem németül is megjelent Dollinger professzornak a masszáiásról szóló könyvében. Az is igaz, hogy több külföldi szemorvos ajánlotta bizonyos szembajokra a masszálást. Alkalmazza is minden szemorvos, ahol kell. A kuruzsló német ügyesen hivatkozik a szakszerű masz- szálással elérhető eredményekre. Aztán egyszerre csak oda lyukad ki, hogy aki az ő szerével bekeni a szeme környékét, az már masszálást végez és megóvja a szemét minden bajtól, minden gyengeségtől, sőt még a pápaszemét is a falhoz csaphatja. Az asszonyoknak meg a hiúságukra appellál, mert aki az Augenwolt használja, annak szeme környékéről eltűnnek a szarkalábok, a szeme kifejezőbb lesz és tiz évvel megfiatalodik. Aki nem látja hasznát e kuruzslásnak, ahhoz is van biztató szava, használja tovább, az Augenwolt az egész életen át kell használni. Elmúlik tőle a közellátó- ság is. Legpéldátlanabb az az ámítás, hogy az Augenwol bedörzsölése fölöslegessé teszi a szemüveget. Az ő áldásos találmánya visszahozza azokat a régi, boldog időket, amikor még az ember szemének nem kellett mankó, amikor még őseink nem szorultak pápaszemre. Igaz, a nyíllövő, kopjahajító párduczos hősök szemüveg nélkül is meglátták az ellenséges csapatokat, de az irást-olvasást a deákra vagy a barátra bízták, legfeljebb a kezök keresztvonásával hitelesítették. A régmúlt idők öreg embere nem azért nem tett föl szemüveget, mert talán szemüveg nélkül is birt volna olvasni, hanem azért nem szorult szemüvegre, mert nem is tudott olvasni. Az öregkori messzelátóság megköveteli a pápamegjelent az udvari páholy mélyén és ha ilyenkor elment: lázban csillogott a szeme, és két vörös folt ült a lüktető halántékára. Maga is komponált. Szolgálattevő kamarás koromban láttam, amint az íróasztala előtt láthatatan zenekarokat dirigált. * Mindent elmondok. Az életéből mindössze egy furcsaságára emlékszem. Operában voltunk. Gondolom, Rameau egyik hallétjét adták. Valami halk, karcsú Louis-quatorze muzsikát. A főherczeg tágranyilt szemmel nézte a tánczot és a sarabande után váratlanul lement a színpadra. Egy lányra mutatott. Hogy hívjam hozzá. Haboztam. Gőgösen rámparancsolt. A balletleány jött és a főherczeg mindenki előtt megcsókolta a kezét. Ezzel sarkon fordult és ment. Alig tudtam követni. A császár akkor megpirongatta. Valóban: micsoda főherczeg tesz ilyet. Ha kedve volt hozzá . . . * — Bocsánat, ezután el kellett utaznunk. Üioléba. Kis fürdő Dalmácziában. (Ez akkor történt, amikor a fenséges asszony nászát ünnepeltük.) A főherczeg korán kelt. Nézte a hajnalt, az első napsugár mint csókolja a hullámokat. Hallgatta a hajnal muzsikáját. Könyvet is irt. * — Rátérek azonnal. Egy reggel találkoztak. A főherczeg meg a leány. Az országúton. Tejeskocsik meg szekerek haladtak rajta. A szekereken vásárra igyekező virágos asszonyok. Az egyik sárba ejtett egy fehér rózsát. A leány odament a kocsik közé, fölemelte és letette az ut szélére. A hegyről jöttünk le. Odaküldött. Nem haragszik-e, ha megszólitja. Miért haragudnék? A főherczeg
