Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-11 / 50. szám
4. oldal RÁKOS VIDÉKÉ 50. szám sietnek megjelenni azok is, kik részben el voltak foglalva, részben pedig a rendkívüli zord és nedves időben nem jelenhettek meg; annál is inkább, mert a jelenvoltak igen-igen jól mulattak, sokat tánczoltak s a kiszolgálással is meg voltak elégedve, mi, ha hire megy, mindenesetre vonzani fogja a közönséget a második előadásra is. Örülünk különösen ez estélynek azért is, mert beigazolva látjuk legutóbbi levelünkben közölt amaz állításunkat, hogy a Kör vezetése kitűnő kezekben van. Áttérve a községi ügyekre, nem sok jót Írhatunk. Elkövetkeztek a téli nedves, zord idők, kénytelenek vagyunk teljes sötétségben, térdig érő sárban járni. Ha már a tisztelt elöljáróság a sár ellen nem tehet, de miért hanyagolja el a világítást. ? Mégis csak borzasztó, hogy a községben égő egy pár pislogó lámpán kívül, különösen az Antal-telepen, egyetlen egy lámpa sem ég; ezer szerencse, hogy az ember a nyakát nem töri, midőn korom sötétségben kénytelen az amúgy is egyenetlen utakon haza czammogni. Továbbá itt van a szerencsétlen közbiztonsági állapot. Hogy Rákoscsabán hozzá vagyunk szokva, hogy halljunk kisebb-nagyobb tolvajság és lopásokról naponta, az köztudomású; csak azon csodálkozunk, hogy még magát a községházát nem lopták el (lehet, hogy azért, mert nem sok érték van benne.) De ami múlt hó 25-éről 26-ára éjjel történt, az felülmúl minden eddigi vakmerőséget. Ugyanis az említett éjszakán az utczai ablaknak kiemelésével betörtek ifjú Kerekes György jómódú gazdának Kossuth Lajos- utcza 28. szám alatt, tehát a legforgalmasabb helyen — 3 ik ház a községházától — levő házába s annak utczai szobáját teljesen kiürítvén, kocsin elvittek 18 vánkost, négy dunyhát, az összes ruhaneműt s minden ott levő értékes holmit körülbelül 2000 korona értékben. Megtörtént pedig ezen betörés ugyanazon idő alatt, midőn a közel hétezer lélekszámból álló Rákoscsaba élet- és vagyon biztonságára kirendelt három éjjeli őr attól a háztól harmadik szomszédságban levő községháza előtti pádon kedélyesen pipálva egymással társalgóit. Daczára, hogy a végtelenül elkeseredett károsult rögtön jelentette a csendőrségnek az esetet, daczára, hogy ezer koronát kitűzött jutalmul annak, ki nyomra vezet: máig is, mint különben ősi szokás Rákoscsabán, eddig semmi nyomra sem jutott a kutatás. Alkalmunk volt ma a károsulttal beszélni, ki elpana- szolkodott, hogy bár a csendőrök felszólítására megnevezte, hogy kikre gyanakszik s hogy azok rákoscsabai lakosok, ma, az eset után 12-ik napig még csak nem is nyomoztak a csendőrök Rákoscsabán, hanem czéltalanul nyomoznak Ecseg, Túra és egyéb szomszéd községekben. Bizony ez sajnos állapot Nem is derült ki Rákoscsabán még egyetlen betörésnek sem tettese. Emlékezzünk vissza, midőn a főjegyző pinczéjéből évekkel ezelőtt a temérdek jó bort kifolyatták bosszúból, mit csak a pincze feltörése után tehettek, — daczára, hogy jutalom tűzetett ki a nyomozás sikerére: mai napig sem jöttek reá a tettesre. De nem is csodáljuk, hisz a három emberből álló péczeli csendőrség — ahova mi tartozunk — oly nagy kerületre van kiterjesztve, hogy teljes lehetetlen nekik mindenütt eleget tenni, épen azért kövessen el mindent a hatóság, hogy végre- valahára Rákoscsaba is kapjon önálló csendőrséget, mielőtt magát a községet el nem lopják. S. E. Rihász Sándor sorsa. Mikor még a repülőgépek kezdetleges állapota nem keltette fel az emberekben a meggyőződést, hogy a repülés problémája megoldásának küszöbére léptünk, a Rákos Vidéke az e sők között szerepelt, kik a Rihász Sándor repülőgép találmányára felhívták a közfigyelmet. Rihász Sándor sok hányattatás után Rákosszentmihályra került s itt Krenedits Sándor főjegyző adott neki alkalmazást a községházán arra az időre, mig találmányát újabban ki nem próbálhatja. Mióta tőlünk elszármazott, ismét kísérletekkel foglalkozik s már-már végre szolgálatába szegődött a siker, de az utolsó pillanatban ismét elérte hagyományos balvégzete. Legújabb sorsáról a következőket olvassuk: Elpusztult magyar repülőgép. Mint ismeretes, Bárczay Gábor felsődobsinai földbirtokos Rihász Sándor társaságában egy olyan repülőgépet konstruált, amely nem az ismert aeroplánokat utánozza, hanem a madarat vette mintául. Az első próbán a repülőgép helyből fölemelkedett, de azután lezuhant és összetört. Bárczay újra megépítette a repülőgépet. Most azt táviratozzák nekünk Abaujszántóról, hogy Bárczay íepülőgépe a hangárral együtt elégett. Atüzet villámos rövidzárlatokozta. sei ugrottak szét és János szemeiből patakzottak a köny- nyek. A betűket elmosta a piros zuhatag, pedig ez volt minden iras, amit Jánosnál találtak. A többit összetépte. És amikor megérkeztek a mentők, hogy szegény, vergődő Jánost elszállítsák, a pinczér, aki dühös volt, mert most itt föl kell törülnie ezt a vörös tengett, ami mél- tóságos lomhasággal folyt össze az asztal alatt, de sajnálta is a megszokott, csöndes vendéget, a pinczér ennyit mondott János naczionáléjáról : — író ... a nevét bizony nem tudom ... az Isten verte volna meg! Kálmán Jenő. fa férfi volnék. . . Irta Jörgné Draskóczij Ilma. Zúgjon az Élet! Vad ökölcsapások Törjenek sort a népek erdején. El nem rejtőzöm, hanem szembe állok: Ifjú erőmmel megbirkózom én, Akármi ront rám a föld kerekén! Szegénység, ha jő ? — látszva elbírom ! Alázkodó könnyekbe nem borit: Emelt fővel hordom! Vagy megvívom A fukar élet elzárt kapuit S kincsekre váltom koldus-rongyait! Szenvedés ha jő? Viharok után Még kékebb lesz az ég fejünk felett S száz bimbó pattan egy letört nyomán! A telkemet, a költészemet A bú is így termékenyíti meg! Rosszakarat jő? Bujkáló szava Hiába támad orvul ellenem: Szenny foltot rajtam nem ejthet soha! Kitárva nyíltan egész életem, Egy gondolatom se rejtegetem! S ha jő a halál ? — Mit nekem a halál ? Szembekacagom rémes árnyait: Lelkem nem görnyed igája alá! Nem csupán, mert a hit is így tanít: Én magam érzem örök szárnyait! Csak jöjj te Élet! Nem szököm meg gyáván Diadalmasan győzni fogok én A balsorson, a vak éjjel homályán, Ifjú erőmmel, hisz enyém, enyém: Minden napsugár a föld kelekén! így dalolnék én, hogyha férfi volnék S nem ilyen gyönge, félős szívű asszony: Aki, ha megzendül felettem az ég, Hogy harsogása fülembe ne hasson, A két karomba rejtem el az arcom . . .
