Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-11 / 50. szám
50. szám. rákos vidéke 3. oldal. HÍREK. Rákospalota uj díszpolgára. Rákospalota nagyközség képviselőtestületének deczember 4 én megtartott diszgyülésén adták át Kovácsy Kálmán ág. h. ev. lelkész, országgyűlési képviselő részéie a díszpolgári ok-, levelet. Újpest város képviseletében Ugró Gyula dr. polgármester jelent meg. Wágner Manó igazgató mondotta az ünnepi beszédet, amelyben kiemelte Kovácsy Kálmánnak a község fejlődése érdekében kifejtett tevékenységét. Vághó Ferencz főjegyző átadta az ünnepeknek a díszpolgári -oklevelet. Az ünnep keretében adták át Fábián István községi pénztárosnak és Lillik János községi rendőrnek negyvenéves szolgálatukért a disz- érmet, amelyet az ünnepeltek mellére T. Varga Antal községi biró tűzött föl. Hock János betegsége. Hock János országgyűlési képviselőt, székesfőváros X. kerületének plébánosát a napokban megoperálták a Pö/or-szanatóriumban. A műtét jói sikerült s a beteg állapota örvendetesen javul. Pest vármegye képviselöválasztói. Pest vármegye központi választmánya a vármegye székházában Fazekas Ágoston elnökiette alatt ülést tartott. Dr. Morlin Adorján aljegyző, mint a választmány jegyzője, jelentette, hogy az országgyűlési képviselők választók végérvényes névjegyzéke az 1911. évre elkészült, az összes választók száma a vármegye területén, az önálló választó kerületet alkotó Czegléd, Nagykörös, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas városokat nem számítva, 55590, ami az 1910 évi névjegyzékkel szemben 1952 főnyi szaporodást mutat. Az egyes választó kerületek szerint a választók száma a következőképen oszlik meg: a szentendrei kerületben 3672, a ráczkevei kerületben 4616, a váci kerületben 3771, a gödöllői kerületben 10071, a monori kerületben 5052, az abonyi kerületben 4230, az alsó dabasi kerületben 4824, a dunavecsei kerületben 3249, a dunapataji 5180, a keceli kerületben 4218, a fülöpszállási kerületben pedig 6716. A választók száma mindegyik kerületben emelkedett; legfeltűnőbb a szaporodás — 520 — a gödöllői kerületben, ami a főváros lakosságának a környékre való kitódulásában, leli magyarázatát. Rákoscsabai ievél. A „Rákoscsabái Társaskör" f. évi december hó 3-án este 8 órakor összes helyiségeiben körkönyvtára javára szinielőadással egybekötött tánczvigalmat rendezett, melyen nemcsak Rákoscsaba legelegánsabb közönsége, de vidékről is sokan voltak jelen. A műsor dr. Lakatos Kálmán helybeli róm. kath. plébános, mint a kör elnöke által tartott megnyitóval kezdődött, mely előadásában kimeritőleg fog- lalkozottt a kör kitűzött czéljával s érdekeivel s méltatva Antos István rákoscsabai kegyur és a Kör megalapítójának kiváló érdemeit — a tagokat összetartásra és egymás iránti szeretette buzdította. Ugyanez alkalommal leplezték le Antos István kitünően sikerült arczképét, ki a távolból sürgönyileg mentette ki elmaradását s fejezte ki őszinte háláját. Ezután szinre került Dezső Józsefnek .Elefánt* czimü egy felvonásos kitűnő vig- játéka, melyet a helybeli intelligenczia műkedvelő tagjai adtak elő. Általános szabály, hogy a műkedvelőket erősen kritizálni nem szokás, de nem is szabad. Ez alkalommal azonban teljes igazságérzettel mondhatjuk, hogy ha eltérve a fenti általános szabálytól: a legerősebb bírálatba bocsájtkoznánk is, az összes szereplőkről egyenkint és összevéve is csakis a legteljesebb elismerésünket fejezhetjük ki. Úgy a kedves hölgyek Simonyi Béláné és Némethy Gyuláné mint Ribáry József, Simonyi Béla és Némethy Gyula kitűnők voltak szerepeikben is. De az egész előadás fénypontja Mezey Rózsa művészies előadása és kedvessége volt, aki méltó part- nerjével Weszely Józseffel egyetemben mint a darab főszereplői — méltán megérdemelték a legzajosabb tüntetéseket és éljenzést. A figyelmes rendezőség — élén a kiváló dr. Balatoni Lajossal és Nádassy Józseffel, — a szereplő hölgyeket gyönyörű virágcsokoiral tüntette ki. Mezey Rózsa azonkívül még három csokrot kapott a közönség köréből igaz művészete elismeréséül. Csak azt sajnáljuk, hogy anyagilag nem úgy sikerült az előadás, mint megérdemelte volna a Kör, sőt halljuk, hogy deficzittel végződött. Ennek azonban nem más az oka, mini hogy a társaskör helyisége — különösen télen, igen kicsi ahhoz, hogy ilyen nagyszabású estélyeket rendezhessen. Ezen pedig úgy lehetne segíteni, hogy ismételjék meg a kitűnő előadást, mely már most mindenesetre kevesebb kiadásba kerül, s melyre szívesen De János nem tud meghalni, mert nem szabad meghalnia. Hiszen olyan szép a reménység, olyan csodálatosan meleg képei vannak a jövőnek, amikor talán — ejh isten tudja! — talán elesik és megüti a koponyáját egy éles kőben és vágyaktól terhes agyvelejében fordul egyet a tehetség, amely most bizonyára valahol alul rejtőzködik, mert János olvasott már valaha egy világhíres festőről, aki ilyen csodálatos utón jutott elrejtett zsenijéhez. Vagy talán másképpen jut a magasba, hiszen vannak irók, akik meglett férfikorukig tapogatódzva járnak a szépség utjain és akkor egyszerre diadalmas erővel születik meg lelkűkben az erő és a szépség és minden, amit János lelke színes vágyak alakjában eltakart. így élt és irt és itta a picolót és néha, amikor egyszerű és kopott emberek ültek körülötte, fontoskodó képpel magyarázta a pinczérnek az irodalmat és az ő terveit, amelyek ragyogóak és amelyekért a kiadók nehéz aranynyal fizetnének már előre, de ő nem adja ki a kezéből, amig el nem készülnek az utolsó pontig, mert ő nem siet, ő ráér. Olyankor nagyon megelégedett volt János és maga is hitte, amit mondott. A hangjában bent vibrált valami a szivéből is, és megszépült ez a kiéhezett, elkeseredett, lázas arcz és a szemei, ezek a vértől aláfutott szemek foszforeszkáltak, mint a macska szeme. És belebámult a levegőbe és szívta a princzezasz cigaretta füstjét arra a piszkos kis tüdőre, amely néha már sipolt és zakatolt és prelúdiumot játszott neki a halál nagy operájából. Mert nem bírta már sokáig János. A nagy és helyenként lyukas zsebkendő sűrűn került ki a zsebéből és gépiesen tette meg az utat a szájig, ahonnét erős, kegyetlen vérszálak futottak a zsebkendő durva, paraszti vásznára. Én már ilyennek ismerem Jánost, betegnek és hörgő tüdejünek, aki állandóan karonfogva járt a halállal, de még nem várta, mert még tervei voltak, nagy és szép rajongó tervei. Amikről tudta, hogy sohasem teljesednek be, mert János nem esett el az éles kövön és nem fordult meg a tehetsége, amely nem volt szegénykének és nem értek diadalmas himnuszszá lelkénék szépségtöredékei. Csak járt a kávéházba és irt és összetépte és bámult a levegőbe, amely olcsó szivarok füstjétől keseredett és csodásán gyönyörűeket látott. Talán egy párnás meleg könyvtárszobát, ahol ő, János, nyugodtan és finoman vetette a betűket lágy, fehér papirosra és köröskörül a falakon néhány művészi olajkép, pár babérkoszorú, vagy arczkép, hires színésznők arcz- képei, amit neki adtak azért a csodálatosan szép néhány óráért, amit velük töltött. Mert János bizonyára fölaprózta drága idejét a nők közt és keveset szánhatott mindannyiuknak, hiszen olyan sokan voltak és neki olyan drága volt minden perez, amit velük töltött. Akkor is, amikor hatalmas vérzuhatag szökött élő színtelen ajkai közül, irt. Úgy lepte meg az a kegyetlen ellenség, álmai közölt. A körülötte ülők ijedt rebbenés-
