Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-28 / 35. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE szív múlt el vele s bár elhagyottan, kifosztva halt el kórágyán, mégis sokan könyeznek gyászos végzetén. A Rákos Vidéke szépirodalmi rovatát sokszor díszítette Gáspár Imre Írása. Regényt, tárczákat, költeményeket közöltünk tőle, gyakran napilapokat és előkelő folyóiratokat megelőzve. Fájó szívvel gyászoljuk nagy veszteségünket és siratjuk az elvesztett hü barátot, kinek derűs lelke, szelleme annyi örömet szerzett hosszú éveken át. Pályáját nagy feltűnéssel kezdette 1872-ben, 18 éves korában. A Bálkirálynő dalai czimü kötete után Vajda János egyenes utódát várták belőle. E dalok legnagyobb része a Magyarország és a Nagyvilág, a Fővárusi Lapok és a Vasárnapi Újságban jelent meg. Elbeszélő költeményeivel, melyek a modern társadalmi életből vették tárgyukat, egész iskolát teremtett, ezek hangját másfél évtizedig utánozták. Ebben még Reviczky Gyula is tanítványának tekinthető. Reviczkyvel és a felvidéki költőkkel állandó barátságban és levelezésben volt. Komjáthy Jenőtől és Reviczkytől kapott leveleit, halálát érezvén, barátainál helyezte el. Költeményei közül német fordításban sok jelent meg. E fordítások nagy részét Reviczky végezte. Nyelvismeretei mint költőt és műfordítót európai magaslatra emelték. Tőle való Se iller Harang-jának első magyar forditása, a hazai tót népköltészet első ismertetése fordításokkal 1879-ből és Miczkievitz Adám krimi szonettéinek első és még mindig egyetlen magyar forditása 1880-ból. Scherr után átdolgozva adott ki egy kötetnyi Vilaginodalom történetet, melynek műfordítási része (Ókori keleti irodalom, Persia, China, stb.) csaknem teljesen tőle való. Mint hírlapíró többnyire ellenzéki lapoknál dolgozott. Szerkesztette a 70 es évek végén a Székesfehérvár és Vidékét, a 80-as években a hajdumegyei függetlenségi párt lapját, a Debrecent, munkatársa volt hosszabb ideig a Budapestnek, segédszerkesztője volt évekig a Pesti Naplónak, azután a nayybecskereki Torontálnak. Két évvel ezelőtt újabb lírai költeményeivel a Petőfi Társaság Vigyázó-dijat nyerte el. s e gyűjteményből megjelent heinei finomságú dalai úgy a közönség mint az irók körében nagy feltűnést keltettek. Évek óta megint Budapesten lakott és dolgozott; szerkesztette a Hazánkot, Alkotmányt és Uj lapot. Humoros költeményei és kar<? 1 TARCZA. I V _____ J Me gy a hajó. A zöld vizen reng-ring a hajó. Füstje, mint hosszú, lilára festett, selyempuha árvalányhajbokréta, odaadással simul Szellő legény karjaiba. A kerekek buzgón verdesik a vizet, amely haragosan tajtékzik. A fehér hajótest könnyedén, karcsún siklik tovább és hosszú ivet hasit a parti olajfák szfinksz-árnyékaiba. Finom csöppekben lassú eső szitál a napfényes égről. Veri az ördög a feleségét. A csöppekben megtört fénysugarak tarka szivárvány-ivet Írnak a viz fölü- letére, amelynek apró hullámai gyűrűző fényörvényeket fodroznak. A városnak ezer változatú képe csak elmosódó, finom körvonalakban látszik. A végtelenbe vesző sok torony, a fekete kémények fölött a százfejü, százlábú mesebeli sárkány terjeszkedik. Száz hétöles szájából fekete füstöt ereget. Néha el-elbődül, hogy megrémítsen élőket-holtakat. Bömbölése megriasztja a parti fák csöndes országát és ennek lakói rebbenve riadnak fel fészkükből. Az aczélfényü fecske a nagy kavarodásban sem mulasztja el az alkalmat és egy ifjú szúnyog után kap. Sok beszédű vén jósasszony : a kakuk dohog magában. 35. szám. czolatai a legjobb napi és élclapokban két évtized óta jelentek meg. Legutóbb pedig a miniszterelnökségi sajtóiroda tudósítója lett. Halálát gyomorrák okozta 56 éves korában. Elhunytáról az irók és hírlapírók közös gyászjelentést adtak ki. Temetését a Magyar irók segély-egyesülete rendezte, Zemplényi Árpád és Dura Máté búcsúztatták, Tihanyi, szentrókusi plébános egyházi szertartása és szép beszéde után. Lelkének adjon nyugalmat az Ur kegye, melyben erős hite mindenkor reményt és vigaszt talált. A madarak és fák napja. — Levél a szerkesztőhöz. — Általában ismeretes ma már az Apponyi Albert gróf gyönyörű kultuszminiszteri eszméje, mely a madarak és fák napja czimen a természet becsülésére kívánja az iskolás gyermekeket rászoktatni, s az állatvédelem iránt való érzéket igyekszik az iskolák apró népében felébreszteni. A madarak és fák napját iskolai ünnep keretében kell megülni. Ehhez volna néhány szavam, különös figyelemmel ami ehmanntelepi iskolánkra is. Úgy vélem, hogy egyik hathatós módja lenne a fenkölt eszme megvalósításának, ha például a madarak és fák napját márczius tizenötödikén tartanák meg. A hazafias ünnepélylyel kapcsolatosan az iskola vezetője 15—20 fát szerezne az érdekelt községtől vagy valamelyik állami faiskolából s a gyermekek a fákat csupa történelmi vonatkozású névvel ruháznák fel, mindegyikről hazafias szellemű ismertetést nyújtván a tanulóknak. Az ünnepély a maga egyszerűségében, de czél- szerüen a következőképen folyhatnék le: Az ünnepély napján, márczius 15-én, zászló alatt kivonulnak az ünneplők az iskola udvarára a fák elültetése czéljára előre megásott gödrökhöz. Az első gödröt körülállva eléneklik: „Isten áldd meg a magyart“ s azután három tanuló közreműködésével az előre betanult mondóka elszavalása közben a fát hárman elültetik, a II dik és többi gödörnél megismétlődik mindez és mig az összes fák elültetése megtörténik, közben’ A fehér testű hajó ring tovább a fényörvényeket tánczoltató zöld vizen. Két asszony ül a fedélzeten. Levették fejükről tollas, hosszufátyolos kalapjukat. Sápadt homlokukat, haiovány arezukat legyezgeti a hüs szellő. — Milyen jól esik ez a nyugalom, kezdi az egyik, a szőke. Mintha az anyám fehér keze simogatná homlokomat. Most olyan jónak érzem magam, mint valamikor gyermekkoromban, mikor még édesanyám igazította meg fejem alatt esténként könnyű pehelyvánkosomat. Legjobb szeretnék most az éggel szembe feküdni, ar- ezomra fehér selyemfátyolt borítani és azt gondolni, hogy meghaltam. Alattam a Stix fekete vize és reng rajta büszke hajóm. Evezősöm, vén Káron békén hágy, egy obulusz borravalót kapott. — De egyszer mégis csak a kikötőbe értél, amint látod és csak úgy tódulnak befelé a partról, akik szintén megváltották jegyüket az ostoba oboluszért és nincs annyi intelligencziájuk a jámboroknak, hogy tudnák, hogy ők most a Stix vizén hajókáznak. Ök azt hiszik, hogy a békés Duna ölén élvezik a vasárnapi kirándulást, felelte Ilona. — Mennyi ünneplőbe öltözött ember. Te, Ilonka, nézd, milyen kényelmetlenül érzik magukat. Szorítja lábukat az uj czipő. A fülök eláll a kalap alól. A ruhá- jokat féltik, a keztyü oldalvarrása széles kezük fejére húzódik. Az a háiom szál virág szégyenkezve konyul le forró markukban. Olyan mindegyik a saját ruhájá-
