Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-15 / 33. szám
4. RÁKOS VIDÉKÉ 33. szám bogott ki ágyúival, szereskocsijaival együtt a fővárosi határerdőből s végig nyargalt a lóvasut mentén, a békés Szent I s t v á n-utcza során. Rengeteg porfelhő diszitette útját, a lóvasúti sínek nyekkentek, ropogtak a dübörgő ágyú kerekek szörnyű súlya alatt, a lóvasut lovai riadoztak, a közönség megszeppenve lapult meg a kocsik oldaldeszkáján, melyeket ilyenkor reggel állóhelyül használ a városba igyekvő rákosszentinihályi. Szóval volt égszakadás, földindulás . . . Csak egy-két hálátlan vén csont ok- vetetlenkedett, hogy mi a csudának szemeli ki a félelmes hadsereg harczi játékainak színhelyéül a nagy- forgalmit és sűrűn lakott Rákosszentmihály belső területét s minek okoz itt ilyen galibát a legalkalmatlanabb időben és minek rongálja a kis ló- vasutnak a terhes szekerektől úgyis eleget szenvedő kisded sínjeit, mikor nyitva áll előtte a széles határ? Sok furcsa rejtelem vagyon ez világon s a legfurcsább még hozzá, hogy az emberek gondoskodnak róla, hogy egymásnak kárt és kellemetlenséget okozzanak akkor is — amikor nem kell, meg nincs is hasznuk belőle. Mulatság az izr. templom javára. A rákos szén t- mihályi izr. hitközség elöljárósága a Rákosszent- mihályon építendő izr. templom javára, augusztus 21-én, este 8 órakor, az «Otthon» kávéház helyiségeben, szinielőadással egybekötött tánczestélyt rendez. Az előadás műsorában szerepel: 1 Kunigunda néni. Operette 1 felvonásban. — Magyar szilire alkalmazta: László L. Jenő. 2 Zeneszám. Előadja Tánczos Árpád. 3 a Szirmai : «Zef:r Keringő» b. Huber: «Az első csók». Énekli Nádor Jani. 4. a) Szirmai: «Czipő dal» b) Zerkovitz: «Kiránduláson» Előadja László L. Jenő. 5. «Dalok». Énekli Schlüsselberg N. 6 «Csibész terczett». Előadja László L. Jenő, Nádor Jani és Szigeti Ferencz. Végül 7. Karamelli. Énekes bűnügyi bohózat, — Irta és zenéjét szerzé : Sztára József. Belépő dij: családjegy 4. korona, személyjegy 1. korona 50, fillér. — A mulatság iránt élénk érdeklődés nyilvánul. Peticzio a váczi választás ellen. A Bottlik János elhunytéval megüresedett váczi mandátumra Miltényi Aurél váczi kereskedő és földbirtokos, Preszly Elemér dr. ügyvéd és Tarczay Lajos szocziálista pályáztak. A május 26-iki választáson Miltényi Aurél 1270. Preszly Elemér 1269 és Tarczay Lajos 2 szavazatot kapott. Miltényi és Preszly között pótválasztást rendeltek el, a melyen Miltényi Aurél pártja nem vett részt, mert szerinte Preszly négy szavazatot törvénytelen utón szerzett. A pótválasztáson Preszly dr. 1081 szavazatot kapott és igy Gosztonyi Tibor, a választás elnöke, Preszly dr.-t jelentette ki megválasztott képviselőnek. A megválasztás ellen Donovitz Vilmos váczi takarékpénztári főkönyvelő és 12 társa a Kúriához peticziót nyújtottak be, a melyben elmondják, hogy az első választás alkalmával Rónay Géza veresegyházai földbirtokos, küldöttségi elnök törvénytelenül négy szavazatot vett fel a szavazati listába Preszly javára. A peticzió szerint Rónay, mint a harmadik szavazatszedő küldöttség elnöke, az elsck választás napján délután 5 órakor, a nélkül, hogy^lezárta és aláírta volna a szavazók névsorát, bejelentette a szavazás befejezését Gosztonyi választási elnöknek, aki a köteles felügyeletet elmulasztotta akkor, a midőn a választási lajstrom lezárását és aláírását nem ren- delte el Délután 6 óra körül Rőnay mindazáltal 4 sződi választónak: Barcs Samunak, Szlovák Jánosnak, Olcsavszky Istvánnak és Gáli Hermann dr.-nak szavazatát elfogadta, s nem is a választási helyiségben szavazott, hanem egy másik teremben és szavazataikat utólag nem is a választási jegyző, hanem ad hoc kinevezett jegyzők írták be. A Miltényi-párt erről csak másnap szerzett tudomást. A peticzió szerint tehát a választás számaránya a következő volna: Miltényi 1270, Preszly 1265, Tarczay 2. A peticzionálók igazolni kívánják panaszukat a választási jegyzőkkel, Velczer Alajos, Nagy Sándor és Zsarnóczi János vámosi tisztviselőkkel, a kiket Rónay ideiglenesen jegyzőknek nevezett ki, továbbá a bizalmi férfiakkal és az azonossági tanukkal. Annak kimondását kérik, hogy a pótválasztás törvénytelen, hogy a Preszly javára utólag és törvénytelenül fölvett négy választó szavazata semmi s igy az általános többséget máraz első választás alkalmával Miltényi Aurél nyerte el. Kérik tehát, hogy a Kúria mondja ki Miltényit megválasztott képviselőnek, esetleg semmisítse meg az egész választást. Az eddig felmerült költségekben kérik Rónay Gézának elmarasztalását. A peticzionálók. akik képviseletükkel Burián Béla budapesti, Forgó Kálmán és Knoblauch Géza váczi ügyvédeket bízták meg, egyúttal letétbe helyezték a szükséges háiom- ezer korona ovadékot. A Kúrián Fittler Imre kúriai bírónak osztatták ki az ügyet, A peticziót csak íz őszszel fogják tárgyalni. Uj magyar különlegesség. A világhírrel dicsekedő pompás pozsonyi kétszersültnek nagyszerű versenytársa akadt legújabban. Spolarits György, a jeles budapesti sütőmester, a budapesti sütőipartestület érdemes elnöke, hosszas tanulmányozás és kísérletezés után a legfinomabb mandulás kétszersültnek uj készítési módját fedezte fel s berendezkedett a hasznos és kedvelt czikk nagyban való előállítására. A pompás uj kétszersiilteket már az első napokban elkapkodta a főváros közönsége úgy, hogy alig győz eleget tenni S p o 1 a r i t s a tömeges megrendeléseknek, pedig az a czélja, hogy ha a fővárosban és az országban biztosította rendszeres fogyasztását, akkor készítményét kiviszi a külföldre is, hol bizonyára szintén megérdemelt siker jutalmazza a magyar ipar e zseniális munkását. A Spolarits ezég próbacsomagokat is készségesen küld a kiválóan jó és olcsó készítményből, mely minden háztartásnak szükséges és hasznos kelléke. Nyári lóversenyek. Augusztus tizennegyedike a Ma gyár lovaregylet bndapesti nyári versenyeinek a megnyitó napja, mely a tizenhárom napos mifing keretében nevezetes sporteseményeket vezet be. A gazdag dijakkal kiválóan vonzóvá tett nyári futattás a legnagyobb érdeklődés tárgya minden évben s méltán, mert a Szent István dij köré csoportosuló sok nagy érdekű verseny erre teljes mértékben érdemes. A színes, vonzó és érdekfeszitő, izgalmas látványosság még akkor is élvezetes szórakozása lenne a közönségnek, ha a fogadások nem kötnék is le népünk apraját nagyját. Pedig milyen nagy dolog a népszerű, úgynevezett klasszikus vesenyek sorsa s mennyi mindenféle következménynyel függ össze a fogadóközönség szempontjából. A rákosvidéki népvándorlás pedig megint megindul a városligeti gyep felé, mely három hétig zajos lesz a lüktető élettől. Kőbánya és a gyorsvonatok. A kőbányai függetlenségi és 48-as kör ez év márcziusában arra kérte a kereskedelmi minisztert, hogy a gyorsvonatoknak Kőbánya felsőpályaudvaron és alsópályaudvaron való megállását, valamint Kőbánya határában egy megállóhely létesítését rendelje el. A kereskedelmi miniszter kedden értesítette a főváros tanácsát,hogy a körnek ezt a kérelmét nem teljesítheti és felhívta a főváros tanácsát, hogy ezt az elhatározását tudassa a körrel. Beketow czirkusz. A B e k e t o w czirkusz kitűnő műsora példátlanul változatos szórakozást biztosit nézőinek. A legkülönfélébb mutatványok szerepelnek a mostani programmban, mely kiválóan alkalmas a családok és gyermekek szórakoztatására is. A különféle állatidomitásokból egész gyűjteményt találunk benne. Egy csapásra meghódította ezek sorában a közönséget a legújabban szeződtetett P e p i n ó bohócza, kinek kutyákkal való produkeziói minden látottat meghaladnak, de egyébb állatai, főként igen ügyes disznaja is zajos elismerést aratnak. A tornaszámokban teljesen uj és hihetetlen nehéz dolgot mutat be a két R e r o s, a parterr-akrobata csoport pedig, The Grunathos, arról nevezetes, hogy mindazt hölgyek produkálják, amit eddig csak fárfiaktól 'láttunk. A vakmerő amerikai kerékpárosok a czirkusz tetejéhez erősített gömbben végzik hajmeresztő mutatváuyaikat, melyek a roppant gazdag műsor keretében nagy tetszést aratnak. '