Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-19 / 38. szám
2. Rákos Vidéke 33. szám. büntetésekben kell keresni a panaceat, hanem kizárólag csak abbaij, hogy a társadalmi felfogás alakuljon át. És pedig ki kell bátran mondani, hogy a legelőkelőbb társadalmi körök felfogásának jut a döntő szerep. Bármely demokratikus gondolkozás vezessen is valakit, el kell ismernie, hogy az alsó, sőt a közép- osztálynak felfogása itt döntő szerepre nem juthat. A párbaj az előkelőség előitélete, az előkelőségnek kell tehát szakitani az előítélettel. Miként a felső tízezer előitélete a társadalmi utánzás törvényei szerint átszivárgóit az alsóbb rétegekre, úgy követni fogják ezek az előítélet kiirtásában is. Alulról fölfelé ennek nincs pályája. Szocziáldemokrata köröktől a nemesi kaszinókig megakad az előítélet kiirtását czélzó törekvés, ellenben, ha felülről indul meg — akadálytalanul győzedelmeskedik lefelé. Ezért vallom és hirdettem büntetőjogi előadásaimban is, mig a tanszéken foglaltam helyet, hogy monarchikus országokban a legfelsőbb körökből kell anathemával sújtani a párviadalt. Angliában nem azért szűnt meg a párviadal, mert őrültségnek nyilvánította a liga a párbajvivót, de azért, hogy a párbajvivónak nem volt helye az udvarnál. Mikor Franczia- országban XIV. Lajos állott a liga élére — a párbaj mániája megszűnt grasszálni. Amit Francziaországban a legszigorúbb büntetésekkel nem voltak képesek elérni, azt sikerre vezette az a tett, hogy a liga élére a király állott. Alig hunyta be a király szemeit, a szigorú büntetések daczára újra föléledt a barbár társadalmi szokás! Ezért a társadalmi mozgalmaknak nem lehet egyéb főtörekvése, mint az, hogy a társadalmi mozgalom élén a legelőkelőbb körök álljanak. Ha majd a párbajvivás nem csak állami büntetéssel, de társadalmi hátrányokkal lesz összekötve, ha az előkelő körök felfogását oly átalakulás fogja megtisztítani, hogy a pár- bajvivó társadalmi hátrányokat szenved, ha az előkelő felfogás az lesz, hogy egyenesen a legfelsőbb körökből zárják ki a párviadal tettesét : akkor beszélhetünk a párbajellenes ligák győzelméről — addig csak a kitartás és lankadatlanul működő küzdelem az osztályrészünk. Az emberi társadalom evolucziója egyszer mégis csak szakit a középkor e durva hagyományával. Talán egyszer csak a társadalomban is utat tör az, amit a törvényben az organizált társadalom már elismer: hogy a párviadal durva igazságtalanság, hogy az nem próbája a bátor ember becsületérzésének, mert egyfelől az ártatlan is áldozatul esik és másfelől bátorság van becsület nélkül is. HÍREK. Hivatalvizsgálat. Hétfőn délelőtt váratlan hivatalvizsgálatot tartott a rákos szentmihályi községházán Decsy József főszolgabíró. A vizsgálat igazán váratlan volt, mert arról senki sem sejtett semmit sem s a főszolgabírónak is az szolgáltatott rá véletlen alkalmat, hogy valami helyszíni eljárás miatt meg kellett jelennie községünkben. Ezt felhasználva, magával hozta a járási számvevőt és igen alapos, a szabályoknak mindenben megfelelő vizsgálatot tartott. A vizsgálat eredménye az volt, hogy a pénztártól kezdve a jegyzői irodáig mindent példás rendben talált s végül is teljes megelégedését fejezte ki Hauser Gyula bírónak és Kren edits Sándor főjegyzőnek. A főszolgabíró több polgárnak adókönyvét is bekérette s a tételeket a könyvelés adataival össze- hasonlittatta. Fél kettőig folyt a mindenre kiterjedő, alapos vizsgálat, melynek eredménye megint megérdemelt elégtétele községünk vezetőségének. tarcza. Ä titkár. Irta: Fehér Jenő. „ Kedves barátom ! Nemrég arról értesítettelek, hogy kitűnő álláshoz jutottam. Nem csak azért volt kedvemre való, mert bőyen hagyott időt tanulmányaim folytatására, hanem azért is, mert a gazdám fényesen honorált. Naponta mindössze egy vagy másfél óra hosszat voltam elfoglalva. Ilyenkor a gazdám levelezését végeztem el. Szóval a titkári teendőket végeztem. Este aztán mindig magával vitt a színházba vagy egyéb mulatóhelyekre. Persze csodálkozol, hogy mindenütt perfektumot Használok. Fájdalom, így kellett lennie. Az állásból a múlt héten kicsöppentem. Volt — nincs. Hiába, engem következetesen kerül a szerencse. Néha-néha hozzám dörgölődzik, akkor is talán csak azért, hogy annál nagyobb fájdalmat okozzon, amikor faképnél hagy. Hogy mért bocsájtott el a gazdám, azt is eU mondom. Bizonyára érdekel, hiszen te vagy az egyetlen, aki igaz baráti rokonérzéssel kiséred sorsomat. Az elmúlt hét egyik estéjén színházba kisértem a gazdámat. Valami uj operettet adtak, amelyből csak egy dal maradt meg az emlékezetemben: egy hosszú altató-dal. Ennek a dalnak óriási hatása volt. Leg- aláhb reám, mert az utolsó taktusoknál — a dal in- tencziőjához képest — tényleg elaludtam. Amikor megismételték, már hortyogtam. Ekkor valaki oldalba lökött. Összerezzentem. A gazdám volt, aki a látcsövét merően a színpadra szegezte. — Nézze csak, — mondotta — nézze csak! — Igenis, nézem, — szóltam én teljes alázattal. — Nos, mit szól hozzá ? — Amit méltóságod parancsol, — hebegtem. — Én nem parancsolok semmit, csak a véleményét akarom hallani. Nagy zavarba jöttem. Halvány spjtelmem sem volt, hogy mire nézve akarja tudni a véleményemet. — A véleményem... a véleményem __dadogtam. A gazdám könyörületes volt és kisegített a zavaromból. Azt mondta : — Szamár! .Hálás pillantást vetettem rá. Beszélgetésünk itt egy perezre megakadt, mire én ismét bóbiskolni kezdtem. Merengésemből, ha a szundikálást szabad e költői névvel illetnem, megint a gazdám riasztott fel. A látcsövet lecsapta a páholy bársony párkányzatára s felém fordítva orczáját, halkan dörmögte: — Fajankó! — Méltóztatik parancsolni?
