Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-24 / 8. szám
8 szám. RÁKOS VIDÉKÉ 3. naczionális alapon, mint infernaczionális keretek között és nincs oly társadalmi kérdés, a mely ellentétben kerülhetne a naczionalizmus kérdésével. Nietsche valahol azt mondja, revízió alá kellene venni a fogalmakat. Mást jelent az erény ma, mint jelenetet a rómaiak idejében, és mást jelent a naczionálizmus ma, mint jelentett a nép- vándorlás idejében. A hazaszeretetnek a történelmi tradicziókon felépült intézményeihez ragaszkodni lelki szükséglet, de ezeket a kereteket a szocziális élet instituczióival megtölteni nemzeti hivatás. A történelmi hagyományok glorifikácziója mellett ott kell lennie az áltanános emberi Jogok uralmának is. Kegyelettel nézünk vissza a múltra, de nyitott szemel, készen és bátran várjuk a jövendőt. E jövendő távlotában pedig ott látjuk a jogok igazságos megosztását, az egyéni boldogulást és látunk megelégedett népet a nemzeti érzésben egybeforva. A jelen nemzedéknek pedig át kell éreznie a missziót, a melyre elérkezettnek látszik az idő és a melyet megérlelt a korszellem. Én, úgy hiszem, hogy a munkásság zömének az a része is. mely rideg és államfelforgató teóriákkal akarja a maga igazát keresztülvinni, reá fog térni arra, hogy a szocziális érzés a történelem által kipróbált érzésekkel teljes harmóniában van és csak úgy érhetők el nemzeti szempontból nagy dolgok, ha a históriailag kipróbált érzések a szocziális érzésekkel együttesen működnek. A brittek országában, a brittek fővárosában vasárnap, az abszolút csend ünnepnaján ezrivel tódul ki London népe a Hideparkba; az utcza mentén a Salvations army felüti tanyáját, zsoltárokat énekelgetnek, egy-egy prédikáló bibliai magyarázatokat olvas fel, és a járó-kelő tömeg, mikor arra megy, tiszteletteljesen leemeli kalapját, végighallgat néhány strófát és siet ki a Hyde-parkba. A Hyde-park- ban pedig feketéllik a tömeg, az egyik csoportnak élén tüzes hangú szocziálista beszél az alkoholizmus ellen, a másikban a trust-ök ellen, a harmadikban munSzerencsére felnyílt az ajtó s bejött, mamájától vezetve az édes kis Giziké. Úgy nézett ki hófehér ruhájában, mint a holló hópehely sötét éjszakában. Hamvas szép orczáján ragyogott a himpor, sötétkék szemében fénylett a menyország, bársonyos szemöldöke, miként a szivárványivet rajzolta a kék menyboltozat felett. Félénken közeledett az apja ágyához, szája szegletén leányos szepegés, szeme mély tüzében egy eltitkolt érzés, mely ki-ki szökött onnan, majd ismét visszabujt, de mikor kiszökött, oly bántólag hatott, úgy meghazudtolta, ezt a gyermekarczot, kéklő menyországát és a fehér ruhát, az ártatlanságnak örök szép jelvényét, — Szép vagy kis leányom, szebb, mint bárki más és ragyogásoddal elhomályosítod az egész fényes bált. — Hogy mehetnék el a bálba papuskám, mikor te beteg vagy ? El mégy kis leányom, készülj fel hamar, nem vagyok én olyan nagy beteg, hogy a kis leányom ártatlan örömét megzavarjam. Itt egy köhögési roham félbeszakította a méltó- ságos ur beszédét s az a köhögés mindig erősebb, kínosabb lett. De Giziké már nem hallotta. Örömmel kipirult arczczal szökdécselt be a hálószobájába, abba a fehér szentélybe, amit férfi szem még nem érintett, ahova csak lopva jár a képzelet és imádkozni a vágyakozás, Giziké hirtelen magára kapta a könnyű báli belépőt, s a mily gyorsan jött, úgy akart távozni, mikásjóléti intézmények mellett és a mikor ennek a szellemi szórakozásnak Londonban vége van, ott a Hyde-parkban váltakozva hangzik a God save the king és a Rule Brittania. Ebből a pillanatnyi felvételből látható, hogy a nemzetek kipróbált érzelmei a leható legnagyobb harmóniában férnek meg az uj világeszmével : ott van a királyhűség a hazaszeretet mellett és ott van a vallás az újkor iránya, a szocziálizmus mellett. A legszebb szimfóniája a világnak, hogy ezek a kipróbált és ezzel a nemzeti glazurral, ezzel a nemzeti patinával ellátott érzelmek egyesülnek az uj kor irányával a népek reális életberendezkedésében, Én hiszem, hogy a magyar munkástársadalom is felfogja ezt a missziót és át fog menni azon a kötelező megtisztuláson, amelyen nézetem szerint a magyar közélet most megy át. A munkástársadalom, mielőtt bevezettetnék az alkotmány sánczaiba, kell, hogy eltávolitson minden olyan salakot magától, a mely az ő nemzeti érzését sérti. Lenau, a költő, mondja valahol, hogy nagy hegedűművészek hagyatékában kincset érő hegedűket találtak, amely hegedűknek belsejében a kutató szem idegen anyagot, port, faszilánkot, forgácsot fedezett fel és Lenau, a költő, azzal indokolja, hogy a művész harmonikus játéka által a hegedűnek atomjai, molekulái annyira harmonikusan simulnak egymás mellé, hogy önmagából löki ki az élettelen fa azt, ami az ő harmóniáját zavarja. A munkástársadalom, a naczionalizmus Lenau hegedűje által tartozik azzal az államnak és ennek a kormánynak, amely a hóna alá nyúl, hogy önmagából löki ki azt, ami az ő nemzeti érzelmét sérti. Én látom ezt az uj, ezt az egészséges munkástársadalmat telítve és teleitatvá naczionalizmussal, látok egy falansztert, amely nem gép, hanem a melyben van szív, nemzeti erő, és nemzeti becsület. Én ennek a falanszternek élén látom az ország első munkását, akinek javaslátát örömmel elfogadom. kor tekintete ráesett az ágya melletti aranyozott, mahagóni fából faragott kis asztalkára, azon feküdt egy kék könyv. Kék bársony a táblája ? aranyból kivert czimer rajta, fehér velúr a papírja, s fekete betűkkel van írva belé egy fiatal leány minden gondolata, szive vágyódása, lelke óhajtása, szóval ez a kicsi jószág az állandóság színébe burkolva volt az ő egész világa. Oda lépett hozzá, ajkához emelte és rálehelte csókját, azt a szűzi lehelletét, melynek perzsellő hevét még nem érezte más, csak a papa-mama meg az a kicsi könyv. Felnyitotta, aztán Írni kezdett ? ott a hol elhagyta, szapora betűkbe, görbe dűlt sorokkal. Február 12-én este 10 órákor. Nincs a világon aranyosabb papája senkinek, mint nekem. Szegény papa beteg, mégis elenged a bálba, nem akarja megrontani az ő kicsi lánya nagy örömét. Ez az első bálom, máma leszek nagy leány, én leszek a legszebb, én tánczolok legtöbbet és a papa oly jó, hogy ki sem mondhatom. Pá édes kis naplóm, majd ha haza jövök, elmesélem neked, hogy mulattam. Aztán felszökött, fürgén ruganyos lépéssel, pihegő kebellel sietett ki a menyországból, a siralom völgyébe. Az történt ugyanis, hogy mig Giziké naplóját megírta, a méltóságos ur egy nagyot talált csuklani, de oly nagyot, hogy a lélek abba a minutába elröpült belőle oda, a hol párduczos, kaczagányos ősei már századok óta várják a monoklis utódokat. Ahogy
