Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-10 / 6. szám
VII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1907. vasárnap, február 10. 6. szám. RÁKOS VIDÉKE TrtRSnDflLAI'és KÖZGAZDASÁGI HETILAP RflKOSSZENTnihflLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. A MÁTYÁSFÖLDI NYARALÓTULAJDONOSOK EGYESÜLETE, A BUDAPEST X. KÉR. RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET,, RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSŐ TAKARÉK- ÉS HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP. A RÁKOSSZENTMIHÁLY! IPARTÁRSULAT, AZ ANNA-TELEP EGYESÜLET, A POLGÁRI DALKÖR ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LAPJA, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Rákosi-út 61. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár : Egész évre .....................á km Fé l évre...........................4 * Negyed évre......................2 « EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petitsor ára 20 fillér. Húsdrájaság. 11. Ez a kérdés csakugyan húsba vágó. Addig firkálgattak róla széltében-hosszában, hogy végre is beleunt mindenki s iszonyatos csönd következett el. Mondhatnánk, hogy «halálos csönd», mint a költő nevezi, de hát egyelőre még az éhhalál pillanatai nem érkeztek el. Csak a sajtó zúgása szűnt meg, az «illetékes és irányadó körök» merültek mély hallgatásba, egyébként azonban a kétségbeesés és nyomorúság nem szűnt meg, sőt nem is csökkent. A hús ára ugyanis mindezideig nem szállt alább s a néma zajtalanság csak a végső elkeseredés kétségbeesett letargiája. A méregdrága húsét legfeljebb a szén mesés ára múlja felül. Ennek a drágaságát még megtetézi az a tréfás mivoltja is, hogy — nincs. Hús, az még csak lenne, ha nem is elsőrangú, hanem silány minőségű, de legalább mégis csak van. Az elemista gyerekek is kitünően tudják, hogy a javát Bécsben eszik el előlünk s birkatürelmű népünk beletörődött immár, hogy azzal kell megérnie, ami jut. Csak legalább hát jutna csakugyan. De a végleges tönkremenés veszedelme nélkül — semmi se jut. A főváros közönsége mesés nyomorúságot szenved el e czifra faluban s nincs orvos, ki orvosságot találna bajára, nincs jóltevő lángész, ki terhén könnyítene. Ám mit szóljon a mi közönségünk,*itt a határszélen túl, ahol azt hinné az ember, hogy természetszerűleg kedvezőbb állapotok vannak, de a valóságban nyomorúságunk a főváros viszonyait messze meghaladja ! A főváros környékének lakossága menekülő nép, mely a fővárosbeli elviselhetetlen terhek elől futott ki a határon túlra s alapította fészkeit. Telve volt reménynyel valameny- nyi: itt, túl a rácson nincs házbéruzsora, nincs akkora adó, vízvezeték, kövezetvám, fogyasztási illeték. Nem kell, mint a drága, fényes városban még a levegőt is megfizetni, amely ott büzhödt és miazmás, mig itt üde, tiszta és egészséges. Faluhelyen bizonyára olcsóbb az élet is, hiszen a mi kereskedőink, iparosaink szintén elkerülik a túlságosan felhalmozott fővárosi terheket, olcsóbban adhatják tehát portékájukat. Nincs vágóhíd, vásárcsarnok és egyéb modern intézmény, mely a nagyváros élelmezését annyira megdrágítja. Ilyen és efféle kecsegtető előnyök igazolhatják csupán azt a hallatlan áldozatot, hogy fővárosban foglalatoskodó, fővárosi ember önkéntesen kiközösítse magát a főváros zajgó életéből s a szórakozás és valódi társadalmi élet köréből számüzötten arra vállalkozzék, hogy életének egy nagy részét ókorbeli közlekedő eszközökön vesztegelve és bosszankodva pazarolja el. Hogy kényszerű gyorsasággal leélt rövid életéből naponként órákat fordítson csak a ki s be utazgatásra, hogy munkálkodása teréről családi tűzhelyéhez eljuthasson. Kényelmét, rendes táplálkozását, java szabadidejét odavesse olyan előnyökért, amelyeknek megszerzésével családjának szolgálatot tehet. Ezek az előnyök a kintlakás egyetlen okai, igazolásai és alapfeltételei. Következésképen csak addig okos és czélirányos az áldozatok meghozatala, amig az előnyök fennállnak s nyomban badarsággá válik minden hiába való áldozat, mihelyt az ellenszolgáltatás elmarad. Veszedelmes játék lenne, ha a mérlegelés serpenyőjébe vetnénk azokat az előnyöket, amelyeknek áldásában közönségünk a valóságban részesül. Veszedelmes játék lenne, mert könnyen kétségbeeséssel végződhetnék. Ugyanis a körülmények a vélt előnyöket mindinkább lesorvasztják s napról-napra több a kellemetlenség, teher és csapás, mint a kintélés kellemetessége. Helyesen és okosan kormányzott és fejlesztett helységekben intézményekkel kell támogatni a közönség érdekeit, amelyet esetleg a jogtalanul érvényesített magánérdek koczkázatossá tett. Ezt az igazságot sokszor /Uai számunk 12 oldal.
