Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-22 / 51. szám
51. szám. RÁKOS VIDÉKÉ ír CSARNOK. 1 fa & 3 HAJNAL HASADÁS — Társadalmi regény a 60-as évekből. — Irta: GÁSPÁR IMRE. Lotti néni fölfele terelte a lépcsőkön a vendégeit, miközben azonban, — mint rendkívül takarékos asz- szonyság, — a nyulat azzal a súgással nyomta a szakácsné kezébe, hogy nem kell pecsenyéért küldeni, jó lesz nyulpaprikás alakjában, ha nincs is páczolva! A lépcsőkön megjelent a Schluck bácsi szerény alakja is, a ki jobbjával megfogta s baljával megveregette a Jánosfalvy-hölgyek kezefejét, aztán az Ármin bácsi hátát, a mely üdvözlési művelet után bevonult a szalonba s mindvégig ott örült a vendégeinek és közben tubákozott is egy ablakfülkében, A szalon elég népes volt. A műkedvelő társaság személyzete volt jelen s épen próbát tartottak a műsor számaiból. Márta a zongoránál ült s Thalbergtől játszott valami bravúr-darabokat. A műkedvelő előadást az egylet rendezte. Nyájas olvasóm, kinek mai nap rendelkezésére állanak a legelőbbkelő és legdíszesebb társaskörök, magas európai színvonalon álló színházak, a melyekben ha idegen formák között is, mégis csak a magyar társadalom hullámzik föl és alá, néked arról ugyan fogalmad se lehet, hogy mit jelenthetett a 6T)-as években egy ilyen Egylet-nek a megalakulása. Mit jelenthetett különösen a felvidéken, hol a haza- fiság azért tevékenyebb, azért élénkebb. azért nagyobb érdem, mint a tiszta magyar ajkú helyen, mert e helyen folytonos küzdelmet folytat, folyton vív minden talpalatnyi térért, folyton és nap-nap mellett kénytelen kiérdemelni annak boldogító tudatát, hogy ott e harcznak bajnokai magyarok, hogy ők előőrsei a megtámadott magyarság ügyének. 1865-ben még nem volt minden téren ur a magyar, az, — a mint már rámutattunk, — még csupán hajnala volt annak a reményteljes napnak, a minek e perczben, félő, mi éppen az alkonyát éljük, még pedig rohamosan sötétedő alkonyát! Közügyek, nyilvános élet- nem volt, a magyar társadalom legföljebb a szellemi czélok, jótékonyságok zászlaja alatt, egy-egy társaskörben, egy-egy vigalmon találkozhatott nagyobb számmal. Volt B.. .-bányán kaszinó, ezt azonban a nem csupa magyar elemekből álló nyárspolgárság foglalta le magának; részt vettek ebben a magyarság által épen nem kedvelt akkori hatóságok emberei, a katona-tisztikar, mely még ma sem illeszkedett a társadalmi élet kereteibe, akkor pedig még nagyon sok köze volt bizonyos vérző emlékekhez, a melyek bántólag állottak az osztályok közé. Magyar- ország mindig a társadalmi ellentétek hazája volt; a vidéki ur akkor sem érintkezett sűrűén a városi patricziussal. Azért alakult meg ab., .-bányai „Egylet“, hogy ez legyen találkozó helye a vármegye hazafias köreinek, A vidéki földbirtokos-családok, egy egy jobb szellemű kamarális hivatalnok, jogi pályán levő ifjak, kikből várták a jövendő közélet, a megyei, a politikai pályák reményteljes szereplőit, nem is olyan régmúlt nagy idők, lelkes, hazafias mozgalmak szereplői alakították ezt a társaskört, a mely heten- kint tánczestélyeket, időnkint mükedvelői-előadásokat rendezett, kölcsönkönyvtára pedig bőkezűen ontotta a magyar szellemet a magyar érzelmeik ellenére nem mindig kifogástalan magyar grammatikát kultiváló felvidéki uricsaládokra. A ki kételkednék az „Egylet“ magas kulturális hivatásában, az a Saulus már a Lotti néninél lefolyt főpróbán is Paulussá alakul által. Jelen vannak a Jánosfalvyak bárkájában már említett „Immergrün‘ és ».Gyurinké** urak és a többiek, vagyis a műkedvelő előadás összes szereplő személyzete. „Immergrün“ ur maga, tulajdonképen Jankovics István szintén bányatanácsos. A kamarát, a melynek tisztviselőit alkotmányos időkben sem kinevezés utján szokás választani, nem számították a Bach-Schmer- ling gárdájába s igy, a ki magyarosabb érzelmeket mutatott, az nyilt ajtókra talált mindenfelé. Az „Immergrün“ nevet alighanem azért kapta, mert tisztes ötvenéves agglegény létére még mindig csapta a szelet fiatal lányok körül s az alakitó művészet különböző nemeivel (paróka, haj- és bajuszfestő, fűző, stb.) igyekezett tavaszszá varázsolni életének közelitő telét. Máskiilömben igen kedves, udvarias, örök-ifjú ur volt, a ki bonbonokkal és bókokkal halmozta el a hölgyeket s mivel csakugyan mesterileg kezelte a csellót, lehetetlen volt kihagyni az egylet hangversenyéből. Gyurkovics úrról biztosan tudjuk, hogy Jánosfalvy Lujzáért eped. Hiába, Lujza kisasszony őt magához képest kicsinek, a korát ellenben magasnak találta s egy Ízben Tóni nénit ajánlotta a szerelmet valló bányatanácsosnak. «Gyurinkó» ur se híjába kapta ezt a nevet. Anyás-gyermek ő kelme, aki még nyáron is hatalmas sálokkal fölfegyverkezve hagyja el a Schluck- házhoz közel eső ősi kúriáját. Nyafogva beszél, i-vel nevet, még pedig («hihihi!») a saját hülye mondásain s emellett azt hiszi, hogy minden lán> bolondul utána. Még az impozáns Mari, a másik öles kisasz- szony is, pedig ő tette közkeletűvé György uríi «Gyurinkó» nevét. A mamája hívja igy. Özvegy Bezzegh Györgyné asszonyság bizony perezre sem hagyja magára fiát. Ezzel nevetségessé teszi, de aki tudja, hogy Gyurinkét időnkint veszedelmes ideggörcsök lepik meg, az inkább tiszteletreméltónak fogná tartani a mama gyámkodását. Gyurinkó urfi is ért a zenéhez s miután anyja kieszközölte, hogy ő forgassa Mártha kisasszony kótáit, most is ott áll a szoborszerü szépség támlásszéke mögött s megteszi nagy buzgalmában, hogy két-három lapot is fordít egyszerre. Van egy koros kisasszony, Bemei Pepi, aki az akkor nagy divatban levő «Csók»-keringőt fogja énekelni, még pedig igen szépen, mert valamikor nagy énekesnőtől tanult, mikor még gazdag és boldog leánykorát élte. Ezenkívül lesz szavalat is; báró Eötvös József „A vár és a kunyhóiját fogja szavalni Hellner Arzén. Komoly név, komoly vers . . . Ugy-e bár, nyájas olvasóm, ebből sejtheted, hogy szerény elbeszélésünk egyik főalakját mutattuk be néked ? Hellner Arzénbe volt szerelmes Mártha, A programmszámok pompásan sikerültek, Schluck mama, Tóni néni oda vannak elragadtatásukban. Bezzegh mamára különösen hat a szavalmány. Jóságos, okos asszonyság, aki valamikor régen ilyennek álmodta a fiát, a minő Arzén. Ilyennek is nevelte volna, de mivel a fiú beteg, igen beteg, hagyta felnőtt korában is gyermeknek, sőt együgyünek, a ki ne is sejtse, hogy mily beteg, mily megalázó az ő betegsége. Legyen inkább nevetséges. Ezt se érzi a szerencsétlen fiú; hadd nevessenek rajta, legalább nem bántja, nem üldözi senki a nyomorultat. Örüljön, mulasson, ne értsen, ne sejtsen. Az édesanyja oltalmazza, a mig Isten engedi, később talán akad asszony, a ki hálából folytatja ezt az Istennek tetsző szerepet. — Mondd, Tónikám, kérdi most Bezzeghné, melyik Hellnerékből való ez az ember? — A gazdag serfőző fia. Tudod, be kellett venni őt is, másként neheztelnek a B... bányaiak s talán le se jönnének a hangversenyre. /
