Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-22 / 51. szám

2. RÁKOS VIDÉKE 51. szám*

Karácsony.

Alföldi rónaság sík tájait járom,

Csillogó hólepel feliszik a határon.

Egy-két veréb csacsog köröttem a réten,

Varjak károgatnakfölöttem a Légben,

A füzes lehajtó, földig érő ága

Keskeny barázdát szánt a hó bársonyába ;

Csöndes, kihalt a táj, szélzúgás se hallszik,

Vastag kérge alatt a Tisza is alszik.

Egyszer csak valami tündén hang rezdiil . . . Harangszó zsong lágyan a légen keresztül.

Közeli falucska idelátszó tornya Híveit imára hivja, hívogatja.

Megmozdul a szivem , , . Lelkem belérezdül Rég nem érzett gyönyör száll rajta keresztül,

Valami édes-bús, részegítő' mámor,

Gazdag emlékezés tűnő ifjúságból . . .

Itt álmodtam merész, nagy jövőt a múltban S ragyogó álmaim mind eltűnnek sorban . . .

Bűvös harangszóval, fehér tündérszárnyon Csak te térsz meg újra gyönyörű karácsony !

Bállá Miklós.

HÍREK.

Esdő szó.

Magyar szivünk egész lelkesedésével tesz- szük magunkévá a szent karácsony előtt azt a meleg fölhívást, amelyet a József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesület küldött hozzánk.

Hölgyeink ! Magyar nők !

Gondoljanak a szegénysorsu tüdőbetegekre.

Sokat megmenthetünk közülök, ha a munkát nem sajnáljuk. Csak egy levelező-lapot ir_____ T Á R C Z A. ___

Re

nitens feleség.

Irta: Prém József.

I.

A lovag-teremben nagyokat nyikorgóit a rozoga padló, amint Rozsályi Kun István magasszáru, ke- ménytalpu csizmáiban végiglépkedett. Erős indulat dolgozott a kastély urában. Az ajtó mellé húzódott hajdú, aki pecsétes levelet hozott Déváról, szepegve nézte a nagyur haragját.

Az irás kettétépve ott hevert az asztalon. Azaz csak az egyik darabja, a másik a padlóra esett. A keménytalpu, magasszáru csizmák egypárszor már- már rátapostak arra a papírdarabra.

Ezt nekem ! A saját hitvesem mer igy paczkázni velem! Én velem, Rozsályi Kun Istvánnal! Hát az vagyok-e még?

Dühös pillantással, vérvörös ábrázattal állt meg a hajdú előtt, várva a feleletet.

— Én kegyes nagyuram ! — alázatoskodott a megriadt ember. Nem rajtam múlt, hogy jobb híradással nem kedveskedhettem.

— Lódulj és küld be sebtiben a kapitányomat.

Ismét végigcsörtetett a termen a nekibőszült

férj. Most már rugdalta azt a papírdarabot, valahányszor a közelébe ért. Nem törődött vele, hogy az ország legszebb asszonyának édes kezevonásai alkotjunk a tüdőbetegekért küzdő József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesületnek (Budapest, IX., Lónyay-utcza 47.) s kérjük az egyesület r i d i k ü 1 j é t. Ez a csinos gyüjtőtarsoly számmal van ellátva, a belügyminiszter engedélyezte és benne irgalomadományok gyűjthetők. Az emberszeretetnek micsoda nagy diadala volna, ha a mi községünkből és vidékéről is akadna egy-két jólelkü úrhölgy, aki egy levelező-lapot Írni nem sajnálna s aztán, ami fontosabb, összeszedné a jószivektől a szegénysorsu tüdőbetegek jóvoltára a szeretetadományokat. Sokat töprengünk azon, hogy szeretteinknek mit vegyünk karácsonyi ajándékul ? A legnagyobb ajándékban részesíthetjük a tüdőbetegeket, akiknek legdrágább kincsüket, életüket adhatjuk vissza. Hölgyeim ! A szeretet ünnepén gondoljanak az egyesület esdő szózatára s gyámolitsák igaz szivük szerint.

Az ingyenes női háziipari tanfolyam. E hó 8-án

mutatták be az ingyenes női háziipari tanfolyam tanulói az oktatás ideje alatt tanult és készített munkáikat. A kis kiállítást igen szép számú és előkelő közönség nézte meg élénk érdeklődéssel. A tanfolyam 3 hónapon át heti egy délutánon lett tartva. Összesen alig 10—11 d. u. Ezen aránylag rövid idő alatt a beirt lő tanuló eay része igen szép eredményt produkált, főkép a csetneki csipke készítői. Szakértők szóltak róla elismeréssel. Maguk a csipke első terjesztői nyilatkoztak oda, hogy ilyen eredményt első munkánál nem tudtak elérni. Mert a kiállított csipkék mind nemükben első, lehetne mondani próba-munkák. Gyakorlat által jeles munkásokat nyer bennük a csetneki csipke. Hogy mennyire eredményes volt a tanfolyam, mutatja az a körülmény, hogy volt olyan növendék, aki a tanulás ideje alatt kapott vagy 30 koronát néhány darab munkájáért, Reméljük, hogy a tavaszi kuizuson jóval többen fognak jelentkezni

ják a szabályos, egyenes sorokat . . . Korának leg- ünnepeltebb asszonya, a bűbájos Széchy Mária, az ő imádott hitvese irt neki . . ,

Az ólomszegélylyel kerített, színes íivegü ablakon át messzire ellátott a kastély ura. Ott terült el a rozsályi határ.

Hátha mégis jön az asszony. Hátha csak tréfálni, ingerkedni akart vele, amikor azt irta, hogy soha nem jön vissza Szatmármegyébe. Tán itt is van már a közelben ... Az a porfelhő ott a hegyhát mentén őt ta'karja ! . . .

De már belépett a kapitány, vitéz Antalfy Gáspár uram.

— Mi baj István ?

— Fordul velem a világ! Bár sülyedne el és sülyednék el a pokol fenekéig!

— Na, na! .

— Hát nem jön az asszony! Vérbeli atyámfia vagy, Gáspár, legjobb barátom is vagy, nincs titkom előtted , . .

— Mi a szándékod?

— Adj tanácsot Gáspár.

Vitéz Antalffy Gáspár uram a szókimondó emberek közé tartozott. Tudta ezt a kastély ura, azért követelő pillantással állt eléje és leste, mit mond a kapitánya. Azt is tudta, hogy mindjárt Ítélet lesz azt amit hall.

— Nohát csak amondó vagyok, szerelmes atyámfia, — kezdte Gáspár — vess keresztet Széchy Máriára, Eljött az idő, amikor a próféciám beteljesedik, még pedig szinültig. Hát nem váltig hajtogat-