Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-10 / 45. szám
4. RÁKOS VIDÉKE 45. szám Eljegyzés. Dibus Antalt, Mogyoród köz- becsülésben álló, régi főjegyzőjének kedves leánykáját, Dibus Ilonkát eljegyezte Mogyoródon Morvay Antal telekkönyvi tisztviselő. Az eljegyzés ünnepére nagy társaság gyűlt össze a mogyoródi jegyzői lakban, hol másnap késő délutánig tartott a vigadozás, Hédervári Lehel Rákosszentmihályon. Héder- v á r i Lehel dr., a gödöllői kerület országgyűlési képviselőjét a rákosszentmihályi függetlenségi 48-as kör diszelnökévé választotta. A kör küldöttség utján közölte ezt képviselőnkkel, aki akkor megígérte, hogy a kitüntető bizalmat személyesen óhajtja megköszönni. Ez ígéretét most váltotta be Hédervári Lehel dr. s megjelent a Balonné-féle vendéglőben, hol nagy számban egybegyült hívei társaságában vacsorázott. Közben, csinos beszéd keretében vázolta jelenlegi politikai magatartását s kifejtette annak okait. A hallgatóság nagy lelkesedéssel fogadta a képviselő beszédét s a mint mindig, úgy most is megveszte- getően kedves Hédervári társaságában lelkes örömmel töltötte el az estét. Rákosszentmihályi Kör. A Rákosszentmihályi Kör e heti életébe különös élénkséget vitt a szombat esti előadás előkészülete. Múlt szombaton választmányi ülés volt, melyen a mulatság dolgait beszélték meg és folyó ügyeket intéztek el. Fontos mozzanata volt az ülésnek, hogy P á 1 f i János elnök ismertette a villamos vasút ügyében folyó mozgalom jelenlegi állását s indítványára kimondották, hogy a minisztereknél legközelebb tisztelgő küldöttségben a kör tagjai örömmel részt vesznek s mindent elkövetnek, hogy az mennél nagyobb és sikeresebb legyen. Az újpestiek jelöltjei. Az újpesti függetlenségi párt a megyebizottsági tagságra dr. Hédervári Lehel orsz. képviselőt és Jakab Gézát jelölte. Közös konyha: Veszekedni veszekednek rajta eleget, de meg nem igen teremtődik sehogysem. Igazán sajnáljuk és szégyeljük, hogy a kellő számú aláírást az uj intézmény alapitó hívei még mindig nélkülözik s a megalakulás még mindig késik. Már csak tanullében fel s alá az udvaron. Egy-egy ajtón eltűnt, megcsak .viszajött. Most egyszerre a mi szobánk felé tartott ... Be libbent az ablakon, odaállott a szomszédom ágya elé s könyörtelenül feléje suhintott . , . Azután a másikhoz fordult: holnap érted jövők ! Fél szemével rám is kacsintott, Brrr! Az orvos jött sietve be az ajtón, szeme közé kaczagva eltűnt a halál . . , Lázas álom nyomott el s reggel arra ébredtem, hogy szomszédomat mogorva, közömbösarczu emberek fehér lepedőbe göngyölve hurczolják kifelé, András és felesége zokogva kisérték. Másik társam is a végit járta már. Őhozzá is csakhamar benyitott a részvét, valami cziiinderes, monoklis, orfeumbajuszu ficsur képében. (Angela nővér azt mondja, hogy unokaöcscse a tisztelendőatyának.) Az nem sokat teketóriázott. Mig a szegény páter iszonyú kínokban, önkívületben vonaglott: mintha a jegestenger vize csörgedezne ereiben, hidegvérrel vánkosa alá nyúlt s tárczáját kiürítve, szó nélkül távozott. Mindjárt utána jött a Halálát követték a lepe- dős emberek. Csak a sirató nem jelentkezett . . . Én mindezek után is a magam lábán jöttem ki, igaz hogy öt hét múlva- s Nimródra mondom, még az idén elejtem a jubiláns ötvenedik maczkót! ságos kísérletül is létre kellene hozni. A két derék Ajax tajtékzó tülekedésében is az szolgáltatna igazán igazságot, ha megpróbálnák a dolgot. Vagy megél és jó lesz vagy szép csendesen megszűnik megint s a háborgó hullámok ismét békésen elsimulnak. A tenger sima tükrét pedig bizonyára nem fogja aztán a közös konyha kedvéért betörni senki sem. Városi képviselőtestületi közgyűlés Újpesten. Újpest r, tv város október 28-án d. u, 4 órakor rendkívüli közgyűlést tartott. Ugró Gyula dr. polgármester a közgyűlést megnyitván, üdvözölte dr. Petri Mór pestmegyei tanfelügyelőt, ez után következett a napirend 1, pontja: az elemi iskolai telekvétel. Azonban mivel a képviselőtestület tagjainak fele sem jelent meg, sőt alig egyharmada, ez ügyben érdemleges határozat hozható nem volt, hanem nov. 28-ára újabb közgyűlés egybehivása vált szükségessé. Hoffer tanácsos ezután felolvasta a kir. tanfelügyelő leiratát, mely szerint az 5 százalékos iskolai pótadó ellenében a villamostelep környékén egy 6 tantermes uj iskola építése válik szükségessé. A tanfelügyelő kérdést intézett a képviselőtestülethez, hogy czél- szerűnek tartja-e a villamostelepi telket iskolaépítésre ? Ugró polgármester jelentette, hogy a Váczi-uton van a községnek erre a czélra telke, de ott a vidék még nem eléggé népes, hogy az iskola megteljék. Elhatározták, hogy statisztikai adatok alapján fogják kiszámítani, hogy a városnak melyik részén lesz legalkalmasabb az iskola felépítése s erre nézve jelentést tesz a tanács november 28-adiki közgyűlésen, egyúttal utasittatott a pénzügyi bizottság, hogy a telekvétel ügyében javaslatot tegyen. A tisztviselők, kezelő-és segédszemélyzet, valamint a szolgaszemélyzet létszámának és illetményeinek megállapítására vonatkozó törvényhatósági bizottsági határozatot Ifj. Jarmatzky Sándor olvasta fel; itt nagyobb vita keletkezett. A vitában résztvettek: Tihanyi Lajos, László Endre; végre 39 szavazattal 16 ellenében a közgyűlés a határozatottudomásul véve elhatározta, hogy a megye által felállítani rendelt két árvaszéki ülnöki állásra pályázatot hirdet olyképpen, hogy az egyik ülnöki állás 2000 korona javadalmazással, a másik pedig 3200 korona fizetéssel legyen egybekötve. Mivel pedig az egyik állás be van töltve, csak az utóbbira iratik ki pályázat. A főjegyzőhelyettes felolvasta Nagy Sándor kérvényét, ki betegsége miatt hivatalát betölteni nem bírván, hivatkozva 14 évi szolgálatára nem nyugdijat kér, hanem egy évi fizetését végkielégítéséül. A közgyűlés 1900 korona évi fizetését végkielégítésül kifizetni rendeli Nagy Sándornak. Illetőségi ügyeket referált végül Ráday Antal, tanácsos. Csütörtöki társaság. A csütörtöki társaság vidám és sikerült összejöveteleinek szakadatlan sorozatát hü kitartással folytatja Mátyásföldön, ahol jövő héten ismét érdekes összejövetelt tart. A szegény gyermekek érdekében. A «Rákosszentmihályi vasárnapi asztaltársaság» meghívja tisztelt tagjait az 1907. évi november 17-én (vasárnap) délután 4 órakor tartandó értekezletére, mely alkalommal a szegény gyermekek felruházása és iskolakönyvek beszerzése iránt fog intézkedés tétetni. Hogy az ügy késedelmet ne szenvedjen, felkéretnek a hátralékos tagok tartozásaiknak az értekezlet napjáig való rendezésére. A nemes czél pártolására kérjük fel ezúton még polgártársainkat és kérjük, hogy bármely csekély adományokat az asztaltársaság elnökéhez, Kremsner József, Bizalom-u, 4. vagy a pénztárnokhoz juttatni szíveskedjenek, mely a legnagyobb köszönettel fogadtatik és hirlapilag lesz nyugtázva. Tűz. Rákosszentmihályon tűz volta héten. Schweig József Rozs r-utcza 80. sz. alatt levő fából- épült lakóháza gyulladt ki. A házbeliek