Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-21 / 29. szám
29. szám. RÁKOS VIDÉKE 5 jobbjában kardját tartva, balkezében pedig a zászlót szorítja. Lejjebb, két oldalt egy-egy mellékarlak, lelkes magyar földművelő és átszellemült honleány. Hóra János ezüstérmet és díszoklevelet kapott munkájáért, nem kis dicsőségére Rákos- szentmihálynak is, ahol Hóra János elismert és kedvelt szakember a maga szakmájában. A honvédszobor most csinos üvegszekrényben Hóra János rákosszentmihályi üzletében látható. Társasélet. Rákosszentmihály társasélete az utóbbi napokban élénken hullámzott. E költői kifejezés teljesen fedi a valóságot s érthető, ha figyelembe vesszük, hogy nem egyebek történtek csak úgy hamarjában, mint hogy most esett meg a hagyományos mogyoródi kirándulás, a Mohrlüde- r é k évenként hűségesen ismétlődő estélye és a R e g e 1 é é k hagyományos sporttelepi vacsorája. Három pompás, vidám és kedves alkalom a kedélyek derűs alakulásának biztosítására és a társasélet hullámzásának előidézésére. Sőt igazság szerint nem is csupán a társasélet, hanem maga a társaság is vigan hullámzik ilyenkor s tánczol, miként viharos tengeren a támolygó hajó. Reggel felé imbolyogtak a hajók s akadt olyan is, amely megtelvén — elsü- lyedt. Erkölcseinkről ha dicsérő éneket zengeni aj- zanánk fel lantunk: legszebb téma lenne a társasának e nemes konzervativizmusa, melylyel az ilyen évek óta veres betűvel jelzett s következetesen visz- szatérő napokat hűségesen megrendezi és megélvezi. Országos méhészeti kongresszus Pécsett. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Baranya me gyei Gazdasági Egyesület által a pécsi kiállítás keretében rendezendő országos méhészeti kongresszus és a vele kapcsolatos időleges méhészeti kiállítás programmját most állította össze a rendezőbizottság. A kongresszus védője Darányi Ignác földmivelésiigyi miniszter, diszel- nöke Zichy Aladár gróf O Felsége személye körüli miniszter, az Országos Méhészeti Egyesület elnöke, a kongresszus elnöke Baranyay Géza, társelelnök: Stein Lajos dr., Újvári Géza. O rs z á g h , Lajos, főtitkár Ivánkovich Géza, titkár Szentkirályi Ede. A kongresszuson előadást tart Nagy János kolozsvári méhészeti szaktanár Oroszy Jenő nógrád-verőczei ev, ref. lelkész, Erdős Lajos középiskolai tanár, Szmertnik János máv. főellenőr. A kongresszus keretében a következő tanulmányi kirándulásokat tervezik: Hely e s f a község szövetkezeti méhészetének tanulmányozása. A kongresszus tßgja lehet minden magyar méhész, a ki szándékát a kongresszus főtitkárával tudatja augusztus 10-ig és egyúttal 3 korona tagsági dijat az Országos Magyar Méhészeti Egyesülethez (IX. lmre-utcza 4) beküld. A kongresszusi tagok tagsági jegyet és jelvényt kapnak, a melyek együttesen följogosítják a tagokat, hogy a pécsi kiállítást ingyen látogassák, a kongresszus tárgyalásaiban résztvegyenek és a mérsékelt áru vasúti jegyet igénybevehessék, A mátyásföldi ifjúság estélye. A mátyásföldi ifjúság e hó 27-én, szombaton este 9 órakor a parkvendéglő összes termeiben t á n czmulat s á ggal egybekötött nagyszabású kabarét rendez. Az estélyen több budapesti művész is résztvesz. Különvonat2órakorindulMátyásföld- r ő L-Helyárak: 3, 2 és 1 korona. Az érdekes estély iránt bizonyára méltóképen megnyilatkozik közönségünk érdeklődése. Panasz. Különös panaszt hallunk a kerepesi helyiérdekű vasút forgalmi személyzete ellen, ki néhány utasnak sok kellemetlenséget okoz egy szabálynak félremagyarázáson alapuló alkalmazásával, A Rákosfalva — mátyásföldi füzetjegyekkel utazó közönség egy része közte régi olvasónk, Szenes Simon, ösmert rákosfalvi kereskedő, közelebb lakván a «Rákosfalva megállóhely» állomáshoz, mint a zöldikénél levő főállomáshoz, a füzetjegygyel a megállónál ül fel a vonatra, de a forgalmi személyzet következetesen azt állítja, hogy a jegy csak a zöldikétől érvényes s ráfizetésként követeli a különbözetet. A jegyek kiinduló állomásnak csak Rákosfalvát jelzik, közelebbi meghatározás nélkül, tehát nem látszik se igazságosnak se méltányosnak, hogy azok érvényességét igy megszorítsák. Elvégre a füzetjegyek arra szolgálnak, hogy Rákosfalva közönségét Mátyásföldre szállítsák; a Zöldike már Rák osfalva legszélén van s épen a hosszan elnyúló Rákosfalva közönségének kényelmére létesült a másik két feltételes megállóhely — a kifogásnak tehát éppenséggel semmi alapja se lehet s az a legérdekesebb, hogy harmadéve, a mikor ugyancsak a mátyásföldi fürdőjegyekkel akartak hasonlóképen elbánni a vasutasok, az igazgatóság rendeletben adott a személyzetnek felvilágosítást és igen helyesen a jegyeket egész Rákosfalva területére érvényesnek nyilvánította. Most újból panasz tárgyává tették a személyzet eljárását, de a több héttel ezelőtt benyújtott panaszra az igazgatóság még választ nem adott, A közönség jogos érdekéről lévén szó, a közérdekű felszólalásnak helyt adunk s a magunk részéről is kérjük az igazgatóságot, hogy a szükséges intézkedéseket, a félszeg állapot megszüntetése érdekében, mielőbb tegye meg. Kerékpár verseny. A Rákosszentmihályi kerékpároskor f, évi julius hó 28-án reggel 7 órakor 50 kim, házi térelőnyversenyt rendez, a kerepesi országúton, a 9 kim. kőtől a 34 klm.-ig és vissza. A verseny annál is érdekesebbnek Ígérkezik, mivel a klubtársak egymásközt mérkőznek. Csütörtöki társaság. A csütörtöki társaság legutóbbi estéjét a vendégek tették nevezetessé. H o r- v á t h Gyula képviselő, Vásárhelyi min. titkár és Mátyásföld uj lakosa, egyúttal a társaságnak uj, szívesen fogadott tagja T r a j b e r, ki a P a u I- h e i m József egyik nyaralóját vette meg, voltak a szívesen látott vendégek, kiket Fehérváry József lendületes szavakkal üdvözölt. A köszöntésre Horváth Gyula felelt szives, szeretettelteljes hangon, A mátyásföldi esték egyre izmosodnak, szakadatlan soruk folytatódik tovább a jövő héten. Hajmeresztő mutatvány. Talán nem egészen esztétikus, de végtelenül érdekes az a hajmeresztő mutatvány, mely a B e k e t o w-czirkusz legközelebbi napokra megállapított programmjának legfőbb szen- zácziója. Nincs egy éve, hogy a világ legnagyobb czirkuszaiban bemutatják a legveszedelmesebb kísérletet : az automobil elgázolást. A halálmegvető artistán utasokkal teli, óriási sulyu automobil gázol keresztül, anélkül, hogy a vakmerő embernek valami baja esnék. A publikum frenetikus óvácziókkal jutalmazza az izgató mutatvány hősét. A csunguz-csopor- tot a czirkusz igazgatósága nagy áldozatok árán még néhány napra visszatartotta a jelenlegi fényes műsor egyik díszéül. Reggeli vonaton. Jó reggelt uraim! Jaj, majd lemaradtam, pedig máma a tanítók vonatjára igyekeztem s ime még a hetest is csak futva érhettem utói, — Persze, aki olyan főurasan reggelizik , . . — Ugyan ne beszéljen,roppant malőröm volt. Siet- temben a kávéscsészét feldöntöttem, a kiflit meg a szekrénykulcs helyett feltettem a kaszni tetejére s a kapuban majd bele haraptam a kulcsba. — Nincs jobb, mintha az embernek megbizható vekkere van. Akkor nem kell ilyen kétségbeesetten szaladni reggelenként. — Van nekem, csak az a baj, hogy tegnap megigazítottam a zónaidő szerint, — a feleségem meg észrevette, hogy harangozáskor egy félórát siet, hát