Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-02 / 22. szám
2. RÁKOS VIDÉKE 22. szám. De e nyugodtabb elemek kivonulása után is nem marad helyük üresen, utánok nyomulnak az ország és a külföld minden részéből összeverődött, legtöbbnyire nyughatatlanabb természetű munkások, kik legtöbbnyire család nélkül lévén, nem sokat törődnek a főváros békés fejlődésével, hanem ha egy kissé megmelegedtek, behintik a csendes magyar munkás szivébe a nemzetköziség burjánját úgy, hogy az rövid idő alatt nem ismer sem Istent, sem hazát, sem nemzetet, sem becsületet, csak bért és mindig több bért s hogy ezt elérje, rendezi a szünetlen sztrájkokat. Ezt meggátolni: nemzeti és hazafias kötelesség. Itt az ideje, hogy a bajok egyszer valahára orvosoltassanak; mindenek előtt a munkáslakáshiányon kell segit eni. Vegye az állam és a város e kérdés megoldását együttesen kezébe, mert a becsületes magyar munkás megtartása nemcsak fővárosi, hanem nemzeti érdek is. Ne csak kaszárnyákat s tudományos és nemtudományos épületeket építsünk, hanem építsünk magyar munkás házakat is, mert a magyar iparnak legjobb katonája a tisztességes és becsületes magyar munkás. Más részről meg fokozni kell a kisebb lakások építését azzal, hogy nagyobb számú kis lakások építtetői a rendes adókedvezményen kívül, még külön adókedvezményben is részesittessenek. Az élelmezés olcsóvá tételére szükséges, hogy mindenféle drágítást czélzó kartellek meggátoltassanak. Ezek tervezői szigorúan megbüntettessenek. — Különösen hatósági engedélyhez kellene kötni a legfontosabb élelmiszerek — kenyér, tej, hús, zsir, vaj, liszt, toLevél egy arczkép mellé. Irta: Vértessy Gyula. A napokban megint láttam játszani. Pedig hányszor megfogadtam, hogy abba a színházba, ahol maga játszik, nem teszem be a lábam. Hányszor megfogadtam és hányszor megszegtem ! Erős tudok lenni mindenkivel szemben, csak a maga látására hagy el az erőm, büszkeségem. Csodás hatalma van rajtam s néha úgy érzem, hogy rabolni, gyilkolni is tudnék, ha maga akarná. Ha nem látom s elgondolom mind azt a bűnt, szennyet, mely szépséges szép alakját körülveszi, utálattal, megvetéssel gondolok rá s ha újra látom : egy tekintetétől elfeledem a józan ész minden intését s nyomorult rabszolgája vagyok, ki szerelméért minden pillanatban kész életével, becsületével megfizetni. Mikor utoljára magánál voltam, úgy jöttem el, hogy többé ez életben nem akarom látni és ki is álltam sokáig a maga után való gyötrő vágyakozás kínját. De most, hogy újra láttam a színpadon, csábítóbbnak, szebbnek, ragyogóbbnak, mint bármikor, most újra éreztem, hogy végem van. Beszéltem magával az öltözőben és maga átkozott kaczér- sággal, mintha a legjobban meg lett volna hatva, reszkető hangon mondta, vállamra hajtva szép fejét: — El kell jönnöd hozzám ! Csak téged szeretlek! Vagy ha gyűlölsz a rágalmak miatt, melyeket vábbá a szén, fa és petroleum eladását. Nem különben ezeknek árait is — a helyi és beszerzési viszonyok számbavételével, az érdekelt szakkörök meghallgatásával — hatóságilag kellene megállapítani. Szakitani kell már egyszer azzal a balfölfogással, hogy az ily árszabás ellenkezik a mai kor szabadabb szellemével. Ami a társadalom közjavát mozdítja elő, az előtt a kapzsi magánérdeknek vissza kell vonulnia s ha magától nem megy, találhatni rá elég törvényes orvosságot. De az állam és a főváros hatóságának ez irányban teendő együttes intézkedése is csak úgy vezethet kellő sikerre, ha maga az egész lakosság is vállvetve fog a bajok elhárításánál segédkezni. Egyesült erővel mindent, visszavonással semmit. Azért is polgárok föl a bajok gyors orvoslására egyesülten s aztán az Isten is megsegít! Messze délen. Azt mondták, hogy beteg S vitték messze délre, S ff mégis halovány, Nem mosolyog mégse ! Messze délre vitték: Szegény lány ne hallja, Hogy itt eskü vffre Cseng a harang hangia. Ne hallja a másik, Harang, hogy kong érte; A szegény halvány lány Ment meghalni délre. .. Kiasz Paula. rólam hallottál, legalább az arczképed küldd el, hogy csókoljam helyetted. A rágalmak miatt! Olyan ártatlanul mondta ezt, olyan fájdalmas szomorúsággal, mint valami rágalmazott szent! És én szótlanul csókoltam rizsporos karját, fehér nyakát és hallgattam hazug beszédét, a helyett, hogy a szemébe vágtam volna, hogy tudom, ki most a szeretője, ki tartja a fényes lakást, ki veszi az ékszereket és azt is tudom, hogy az igazgatóval is van viszonya, meg egy utálatos vörös legénynyel is, valamelyik lap színházi kritikusával, Es nem csak, hogy nem tudtam neki ezt megmondani, de abban a pillanatban, mikor az őszinteség látszatának legnagyobb raffinériájával beszélt hozzám és mint valami hízelkedő macska, a tettetett szerelem minden kifejezésével behálózta a lelkemet, az agyamat, abban a pillanatban még hittem is neki. És alig tudtam magamon uralkodni, hogy el ne menjek ismét hozzá és ezzel aztán el ne temessem magam végkép. Hiszen tegnap este már arról gondolkoztam, hogy elveszem feleségül! Bánom is én akárkinek a szeretője volt, most engem szeret! Milyen nyomorult gondolat! Szégyen, gyalázat, még rá is gondolni! De szerencsém, hogy az utána való vágyakozás ilyen közel vitt a gyalázat fertőjéhez. Mert lelkem jobbik felében egyszerre úgy éreztem, mintha egy emlék felébresztette volna bennem azt az erőt, melyre szükségem volt vele/szemben. És ime, szépséges szép hölgy, itt küldök önnek a magam arczképe helyett egy másikat. A Pataky Géza arczképét. Talán még emlékszik rá. Két év előtt lőtte magát főbe. Magáért. Maga talán sejtette is, de T Á RCZA.
