Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-19 / 20. szám

4. RÁKOS VIDÉKE 20. szám. viselet előtt szóvá tette az eddig még függőbe levő II. osztály megnyitását is, egyben kijelentvén azt, hogy tekintette! ezen második osztály szükségessé­gére, vagy a bérösszeg, vagy pedig a második osztály folytán szükségessé váló építkezés anyagjaihoz ada­kozás révén Kőbánya hozzájárulni is hajlandó. Dr Erődi Béla tankerületi főigazgató még a kerület ál­dozatkészsége mellett is aggályosságot mutatott, mig végre Piperkovits Bátor tanácsnok és Rausch Rároly minden kétséget kizáró hozzászólásai folytán engedett az igazán vitális közkívánatnak. Ezek szerint, a gimnázium Füzér-utcza 12. szám alatt két első és egy második osztállyal szeptemberben meg fog nyílni. Pestmegye iskolái. Pestmegye közigazgatási bizot- ságának pénteken tartott ülésén dr. Petri Mór kir. tanfelügyelő jelentést tett Pestvármegye iskoláiról. Jelentése során előterjesztette a tanfelügyelő, hogy az elmúlt hónapban megvizsgálta Erzsébetfalva,Újpest, Isaszeg községeket, a íápiószentgyörgyi kincstári elemi iskolákat, az újpesti összes kisdedovókat, elemi iskolá­kat. Pomázon értekezett az ilietékes körökkel egy állami kisdedovó és állami elemi iskola elhelyezése tárgyában. Iskola látogatást végzett azonfelül Sződ- Rákoson, Pilisen és Budaörsön, s bejelentette, hogy Erzsébetfalvára két, Rákosszentmihályra és Eőrkényre egy-egy állami tanítót rendelt ki a minisz­ter. Ezután előterjesztést tett egy Váczon szerzendő, kisebb tipusu gazdasági iskola ügyében. A bizottság örömmel vette tudomásul a tanfelügyelő jelentését. Országos vásár. F. hó 20. és 21-én lesz meg­tartva Gödöllőn az országos vásár. Az első napon lesz az állatvásár, melyre szabályszerű járlattal, vész­mentes helyről mindenféle állat felhajtható. Második napon lesz a kirakodó-vásár. Nagy idők tanúja. Id. fáji Fáy Béla, 1848—1849-iki huszárkapitány, a gödöllői választókerület volt országgyűlési képviselője, 91 éves korában váratlanul elhunyt. Fáy Béla a negyvenes évek végén szolga- biró volt Gödöllőn, 1848-ban beállott a Lehel-huszá­rokhoz Klapka tábornak parancsnoksága alá; számos ütközetben vett részt. Vitézsége elismeréséül Klapka tábornok huszárkapitánynyá léptette elő. A komáromi kapituláczió után Fáy Béla hazament birtokára, hol egész életét és idejét gazdaságának szentelte. Az alkotmányos éra beáltával a gödöllői választó kerület választotta meg országgyűlési képviselőjének. Hive volt egész haláláig a függetlenségi eszméknek. Mint a református egyház tanácsbirája, egyházában is elő­kelő szerepet vitt. Kamarai szállító. József királyi herczeg és Au­guszta királyi herczegnő afrikai útjáról készített pom­pás fölvételeket Pejtsik Károly fényképészeti szak­üzlettulajdonos foglalta szép albumokba, a melyekkel a királyi herczegi pár családtagjainak kedveskedett, A királyi herczeg most Pejtsiket, a kinek szaküzlete a Városház-utcza 1. szám alatt van, kamarai szállító czimmel tüntette ki. Villamos világítás Gödöllőn. Gödöllő község képviselőtestülete e hónap 11-én tartott közgyűlésén foglalkozott a Ganz-féle villamos r. t. a villamos világí­tásra vonatkozó ajánlatával s a megjelent 41 képvi­selő közül 29 szavazattal 8 ellen (a többi nem szava­zott) elfogadta azt, utasítván az elöljáróságot, hogy a czéggel a szerződést kösse meg s a fedezeti összegről gondoskodjék. E határozat Gödöllőt évtizedekkel viszi előre a haladás utján. Rákosszentmihály község szervezési szabályrendelete* Rákosszentmihály nagyközség uj szervezési szabályrendelete, melyet a «Rákos Vidéke» már egész terjedelmében ismertetett olvasóival, — külön füzetben is megjelent. ARákosvidéki nyomda­vállalat tetszetős, zöld boritéku füzetben állította ki a nagyérdekü szagályrendeletet, mely a község kiadásában jelent meg s 50 fillérért kapható a köz­ségházán. Halálozás. Vass Ferenczné, szül. Juhász Mária árpád-telepi lakos, 64 éves korában e hó 12-én sziv- szélhüdésben elhunyt. Temetése 14-én nagy részvét mellett ment végbe. Vass Gyula építész az elhunyt­ban édes anyját gyászolja. Futtatás. A budapesti lóversenyek tavaszi meetingje csudálatos sikert hozott a Magyar lovaregyl etnek, mintha csak kárpótolni akarná a sors az egyesületet az utóbbi időben őt ért sok méltatlan támadásért. Az ötforintos hely a mesebeli csudakerthez hasonlít pompájával, hullámzó, előkelő tömegével. A szép sport tarka látványosságában igazi világvárosi közönség gyönyörködik s az arisztokráczia tömeges jelenléte szinte abba a képzeletbe ringat, mintha Budapestünk nem csak papiroson lenne székes-főváros. A versenynapokon irigykedve gon­dolhattak ránk a lognagyobb nyugati metropolisok, kiálltuk volna a versenyt a Freudenauval, Hcppegar- tennel, sőt még talán a íranczia gyepek ragyogó tö­megével is. A harminczkrajczáros hely volt csak árva s elhagyatott. Siri csendje felel a sajtó roppant lár­májára, melyet csak alig nehányan bátorkodtunk an­nak idején üresnek mondani ... azt áilitván, hogy a hetven krajczárnyi akadály nem alkalmas tilalomfa a játékszenvedély sürgetett megfékezésére. 30 millió korona nyeremény. Ezt a hatalmas ösz- szeget fizette ki vevőinek rövid idő alatt osztály- sorsjáték nyereményekben a Török bankház Buda­pesten. Egyedül a most végződött 19. sorsjátékba^ körülbelül 2 millió koronát nyertek vevői. Nem mú­lik el ugyanis egy huzási nap sem anélkül, hogy e bankház vevői ne nyernének és ennek köszönheti, hogy a legtöbb ember Töröknél rendeli meg sors­jegyeit. Azonkívül pontos kiszolgálás, a nyeremények tervszerinti azonnali kifizetése, szigorú titoktartás üz­leti elvének szilárd alapját képezi. Aki tehát osztály­sorsjegyet óhajt vásárolni, bizalommal rendelheti meg ezeket Török A. és Tsa bankházában, Budapest, IV,, Szervita-tér 3. Fióküzletei: Teréz-körut 46., Muzeum- körut 11. és Váczi-körut 4. szám alatt vannak. Vendéglő megnyitás. Bokros Mihály régi jóhirü vendéglőjét a rákosszentmihályi Vid a-tele- pen pünkösd másodnapján újra megnyitja. Bokros régi, népszerű vendéglőse községünknek, kit nagy bajba döntött tavaly az őt ért szerencsétlenség: ven­déglője ugyanis leégett. A súlyosan megrongálódott házat újra felépítette Bokros Mihály s most nagy vigasság közben nyitja meg újból. Jó bor, kipróbált magyar konyha várja a vendégeket, kik bizonyára ujult kedvvel keresik fel a régi jó helyet. Oltás. Rákosszentmihály községben e héten tartották a szokásos időszaki oltást. Hun- wald Antal dr. körorvos egész sereg kis gyerme­ket oltott be ez alkalommal. Sok az üres lakás. Rákossze ntmihályon az idén feltűnően sok az üres lakás. Részben a hosszú tél lehet az oka, hogy a nyaralók még nem jelentkeztek olyaa tömegesen, mint az előző években már megszoktuk, de másrészről tagadhatatlanul oka lesz a különös jelenségnek az is, hogy a lakáskiadók túlfeszítik a hurt: a lakásbérek igazolhatatlan felcsi- gázása bosszulja meg magát. Óva intettük közönsé­günket e bajtól s ime a következés kissé nagyon is hamar igazat ad nekünk. Ámbár még nincs veszve semmi. Az iskolaév vége uj invázióval kecsegtet s ha reálisabbak leszünk, megint csak megtelik közsé­günk a nyaralókkal, akik különben szívesen keresik fel vidékünket, amelynek előnyeivel csak nagyon ke­vés nyaralóhely vetekedhetik.

Next

/
Thumbnails
Contents