Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-19 / 20. szám
20. szám. RÁKOS VIDÉKE 5 Majális. A czinkotai iskolásgyermekeknek kitünően sikerült majálist ^rendezett az iskola tanítótestülete, Húsz és Ádámffy tanítók vezetése alatt a rákoskeresztúri erdőbe rándult ki a kis nép rengeteg csapata s ott mindenféle tréfás játékkal szórakozott. Az apró közönség körében megjelent a jóságos Beniczky né Batthyány Ilona grófné is, akit lelkesen ünnepeltek a kis magyarok. W e i s z Ignácz c z i n k o t a i vendéglős száz pár virsliből s más harapni valóból rendezett nagyszerű lakomát az iskolásgyermekeknek, akik sokáig nem felejtik el a szép majális örömeit. Beketow-czirkusz. A B e k e t o w-czirkusz ritka, de megérdemelt sikerrel indult évadjának uj szenzá- cziója van, a világhírű Lecusson lovascsalád fellépése uj tömegeket csábit a czirkusz falai közé. A remek lovasok a télen Berlinben, a Schumann- czirkuszban arattak tapsokat s egy csapásra meghódították a magyar főváros közönségét is. A szerencsés kezű direktor olyan czirkuszlátogató közönséget nevelt Budapesten, amely ritkítja párját. Egy bankház csodás szerencséje képezi a közbeszéd tárgyát. Nem múlik el húzás, hogy a nyeremények azonnali kifizetéséről oly előnyösen ismert Dörge bankház, Budapest, (Kossuth Lajos-utcza 4.) felei számára, úgy a bel- mint a külföldön, ne röpítene szét örömhíreket. Ismételten, sőt a legutóbbi húzások alkalmával kétszer egymásután juttatta e szerencsés bankháza felei számára a legnagyobb főnyereméuyt. Ama körülmény pedig, hogy e bankház a rövid 6 hó leforgása alatt 3 milliónál nagyobb összegű nyereményeket fizetett ki, oly egyedül álló rekordot képez, hogy eme szokatlan jelenségek behatása alatt a Dörge bankháza felei napról-napra rohamosan szaporodnak. Miért is játszunk ? Hogy nyerjünk. Miután pedig a magyar közmondás is azt tartja, hogy «aranyutakon aranyszögeket lelsz», világos, hogy a felek e bankházat közmondásossá vált szerencséje folytán keresik fel. Ami pedig az osztálysorsjáték páratlan s az egész világon egyedülálló esélyeit illeti, ezek már annyira a köztudatba mentek át, hogy szükségtelen afölött a szót is vesztegetni s csak ama körülményre utalunk, miszerint tekintettel a május 23-án és 5-én megkezdődő jubiliumi sorsjáték első osztályú húzásra ez iránt máris oly lázas érdeklődés mutatkozik, miszerint mindenki helyesen teszi, ha sorsjegy vásárlásaival a szerenséjéről oly előnyösen ismert Dörge bankházat minél előbb felkeresi, mivel a rendivül nagy kereset folytán több mint valószínű, hogy Dörge páratlan szerencsesorsjegyei csak nagyon rövid ideig lesznek még kaphatók. E közmondás, „ki korán kel aranyat lel” senkire sem alkalmazható olyanyira, minta Dörge bankháza feleire, azért tehát siessünk, hogy el ne késsünk! Még van idő, ne habozzék, hanem rendeljen azonnal Dörge bankházánál, Budapest, Kossuth Lajos- utcza 4. egy szerencse-sorsjegyet. Sorsjegyek árai a rendesek: (Egész sorsjegy 12 kor., fél sorsjegy 6 kor., negyed sorsjegy 3 kor., egy nyolczad sorsjegy I kor. 50 fillér.) KözgazdaságHúsárak a vidéki piaczokon. Az O. M. G. E. gabona-árjegyző irodája tudósítóinak jelentése szerint a hús ára kilogrammonként fillérekben május 8-án: marhahús I. II. borjúhús I. II. sertéshús I. II. birkahús Arad 16o 144 2oo 16o 18o 16o — Baja 144 136 148 14o 14o 128 — Békéscsaba 144 136 2oo 18o 144 — 12o Debreczen 16o 144 16o 14o 176 16o 12o Győr 16o 144 18o 16o 16o 14o — Kaposvár 16o 15o 196 18o 152 146 — Kassa 16o 152 14o 13o 15o 14o — Léva 144 136 16o l4o 144 136 Losoncz 144 136 16o 152 144 136 — Nagybecskerek 144 136 16o 14o 144 128 lo4 Nagykanizsa 16o 136 2oo 16o 16o 14o lo4 Nagyszeben 172 136 16o 15o 15o l4o — Nagyszentmiklós 152 148 156 — 144 14o 142 Nyitra 128 loo 16o 144 152 144 112 Pancsova 136 128 14o 12o 174 136 — Pápa 13o 128 18o 16o 15o 14o — S.-A.-Ujhely 136 128 152 144 144 lo4 — Sopron 16o 128 27 o 2oo 196 162 — Szatmár 16o 13o 2oo 192 152 144 — Szentes 128 — 16o — 148 — lo8 Szolnok 15o 13o 2oo 19o 17o 15o 13o Ujarad 136 128 168 152 144 128 — Versecz 144 — 18o — 148 — loo Zalaegerszeg 15o 132 17o 156 13o 126 — Zenta 128 122 14o 13o 13o 12o loo A lóherések kezeléséről. Ha kellő termőerőben akarjuk tartani a lóheréseket, megfelelő kezelésben kell azokat részesíteni. Ez a kezelés a következőkben áll: Mihelyt a védnövény lekerült, gondosan megvizsgáljuk. Ha foltokat találunk rajtuk, ezeket el kell tüntetni, olyformán, hogy az első kiadó eső után bevetjük őket. Előzőleg persze fellazítjuk a talajt. Ha a magot belevetettük, czélszerü a területet lehengerelni, ilyen időben a lóherések további kezelése abból áll, hogy felültrágyázzuk azokat. Erre a czé.ra műtrágyát vagy trágyalét használunk. Legyen gondunk arra, ezt a íelültrágyázást ne alkalmazzuk tulkésőn, mert ilyen esetben azt fogjuk látni, hogy a lóheres nagyon buja fejlődéssel megy átt a télbe, ez pedig azért hátrányos, mert kipállás a következménye. Fontos a lóherések fejlődésére az is, hogy azokat ősszel kaszáljuk, vagy legeltessük. Persze ezt helyesen és a megfelelő időben kell elvégezni. Ha a lóherés erős fejlődést mutat, akkor feltétlenül kaszálni kell azt. A kaszálást nem jó későre halasztani, mert ebben az esetben a lóhere a téli idő beáltáig nem fejlődik kellőleg, illetőleg nem tud erősödni. Ami pedig a legeltetést illeti, nem felesleges a figyelmeztetés, hogy azt óvatosan kell elvégezni. A pásztor vigyázzon arra, hogy az állat ne legelje le nagyon erősen a lóherét, mert akkor nem tud eléggé kisarjadozni a lóherés. Legeltetésre szarvasmarhát használjunk. Az alkoholmentes italok. Az alkoholmentes italokat négy csoportba oszthatjuk fel és pedig: 1 alkohol- mentes borok, 2. alkoholmentes sörök, 3. pezsgőlimonádék, 4. alkoholmentes tejitalok. Az első két csoport neve annyiban hamis, amennyiben bor és sör alatt rendszerint terjedés által képződött alkoholos italokat értünk. Ez okból helyesebb ezeket alkohol- mentes mustoknak, illetve alkoholmentes malátalének nevezni. Az alkoholmentes italok előállítása a legkülönfélébb utón történik. így például az almalevet,szőlőlevet stb. üvegekben pasteui izálják. vagy erősebb hevítés által sterilizálják. Más alkoholmentes italok czukorszörpnek éterikus olajokkal vagy gyümölcséterekkel való keveréke. A különféle eljárások közül a legérdekesebbek a következők: — gyümölcsöket kisajtoljuk és vízzel kifőzzük. A levelet extraktsürűségre bepárologtatjuk. Az igy nyert gyümölcsextraktból 50-100 grammot 1 liter vízben feloldunk, az oldhathoz 1 százalék borkősavat adunk és a keveréket egy zárt edényben egy pár óráig 120 fok C-ra hevítjük, mig egy kivett minta a teljes kihűlés után tisztán szűrhető. A baromfi tenyésztés jövedelmezősége. A baromfi tenyésztés a legjövedelmezőbb mezőgazdasági ágak közé tartozik, de csakis akkor, ha kellő szakszerűséggel íizzük. A baromfi tenyésztéshez szükségeltető összes ismeretek legszakszerübben Parthay Géza lapjában a «Szárnyasainkban» vannak tárgyalva, igy ez a lap úgyszólván nélkülözhetlen segéd eszköze minden tenyésztőnek. Aki nem ismeri még a Szárnyasainkat, az kérjen mutatványszámot a kiadóhivatalból, Budapest, Rottenbiller-utcza 30. sz. Szívesen küldenek. Hivatalos rész. 2524 | 1907. Hirdetmény Alulírott községi jegyző ezennel közhírré teszi, hogy a budapestvidéki m. kir. Pénzügyigazgatóság 23382 | VII. 1907. számú rendeletével érvényesített 1907, évi III. osztályú kereseti adó kivetési lajstrom a jegyzői irodában 1907. évi május hó 20-tól május hó 28-ig közszemlére ki van téve, ahol bárki által