Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-24 / 12. szám
12 szám, RÁKOS VIDÉKÉ áldozta czéljának: azt akarta, hogy ott egybeforrjon a régi Szentmihály az újonnan települtek táborával és egy hatalmas testületté tömörüljön. Az ő roppant akaratereje irtózatos küzdelem árán csaknem sikerrel megvalósította ezt a tervét is, de még mielőtt befejezhette volna munkáját, összeroskadt. Betegeskedni kezdett, hatalmas testét összeroppantotta az élet, melynek minden változatából bőven kimarkolta részét. Fájdalommal, majd rezignáltan látta, hogy amit épített, az utódok kezén rombadől. Az egyesület, melynek e sok áldozatot szentelte ugyan virágzik, de az ő szép tervei meghiúsultak. A vég kezdetét gyorsan követte a vég. Szegény Lehel Pál roppant csendes ember lett immár. A jóltevő halál megváltotta szenvedéseitől és most hétfőn a gyászolók töméntelen sokasága állta körül ravatalát, melyet roppant sok diszes koszorú ékesített, számos testület és a gyászolók köztük J á s z a y Mari és Szacsvay Imre kegyelete. Eljöttek hely- befi és fővárosi barátai, kollégái és tisztelői. Tóth Kálmán lelkész, Wayand Károly és Csorba Lajos segédletével végezte a szivettépő egyházi szertartást, két tanító, az Elemér- és Dohány-utczai fővárosi iskolák nevében elbucsuztatta halottunkat s aztán örök nyugalomra helyezték a rákosszentmihályi temetőben. Ott, ahol lassanként már több lesz a barátunk, mint az eleven utczákon. Ahol minden érzés, minden indulat kiegyenlítődik, ahol nincs csak tompa, érzéketlen csendesség s a ahova semmi sem hat el többé csak az emlékezet, mely az el nem veszhető szeretet szárnyán jut el sötét mélyébe. E szárnyon libben onnan tova a fényesség birodalmába s találkozik a rokonlelkekkel, akiknek sorában ott lebeg már a te szellemed is, szegény kidőlt társunk, fiatalon is öreg, öregen is holtodig fiatal, Lehel Pálunk ! Hírek. Pálfi János esküvője. Pál fi János szfőv. szám- tanácsos esküvője néhány negyedórára a józsefvárosi plébánia templom tágas hajójába telepítette át — Megmondtam, hogy a nép közé akarok menni s ön, kedves gróf, velem fog jönni. — Én? — Igenis, ön ! Ha valaha a trónra kerülök, Ígérem, meg fogom önt érte jutalmazni, * Azon nap délután egy negyvenöt év körüli, egyenes tartásu férfi és egy tizenöt éves fiú sétáltak a főváros legnépesebb boulevardján, A férfi széles karimáju puha kalapot s kissé kopottas felöltőt viselt, a fiun egy gombjavesztett kis kabát volt, amelynek egyik zsebe félig le volt tépve; a fejét olcsófajta sapka födte. Ez a fiú a trón várományosa volt, a férfi pedig a nevelője. A széles járdán fel és alá hullámzott a nép. A gróf folyvást aggodalmasan tekintett körül; kalapját mélyen a szemére húzta. A kis herczeg ellenben vidáman, fürge léptekkel tipegett mellette. Gömbölyű orczáját pirosra festette a hüs májusi szellő, a szemei titkos örömtől ragyogtak. Alkonyodni kezdett, A széles utón kétoldalt sorjába kigyultak a gázlámpák. A gróf halkan megszólalt: — Azt hiszem Fenség, elég lesz már a mulatságból. A szomszéd utczában vár a kocsink . . . A herczeg félrehúzta a szájacskáját: — Még egy kicsit! E pillanatban lovas rendőrök vágtattak végig az ut közepén. A járda szélén megálltak az emberek s mind sűrűbb sorfalat kezdtek alkotni. — Rákosszentmihályt Ott volt apraja-nagyja közönségünknek, hogy köszöntse ami községünk első alapitóját s leglelkesebb vezérét, abban a boldogságban teljes pillanatban. Folyó hó 16-án, azaz a műit szombaton délután 1 órakor ment végbe Pálfi János esküvője özv, Lindmayer lstvánné szül. Lauer Margit urhölgygyel, Lauer Gyula rákosszentmihályi birtokos polgártársunk bájos leányával a budapesti Vili. kér. józsefvárosi plébánia templomban. Ez alkalomra megjelentek a vőlegény rákosszentmihályi ismerősei és jóbarátai közül igen sokan és Rákosszentmihály úrasszonyai és urleányai csaknem teljes számmal, hogy mindannyian szemtanúi legyenek annak a fenséges pillanatnak, amelyben ami szeretve tisztelt polgártársunk Pálfi János örökre magához fűzi az ő kedves aráját. Az esketést ünnepi ornátusban Krizsán Mihály pápai kamarás, józsefvárosi apát-plebános — a vőlegény régi barátja — végezte, aki a jegyespárhoz magas szárnyalásu beszédet intézett, amelyben kifejtette, hogy a házasságok — a szerelmi házasságok — az égben köttetnek. Tanukként Poppel Miklós és Magyar Miklós — a vőlegény két sógora — szerepelt. Az uj pár alig győzte megköszönni az üdvözléseket, melyekkel a helyi tisztelőkön kívül a főváros és környékbeli jóbarátok és ösmerősök tömege is elhalmozta. Esküvő után a násznép az Országos Kaszinó külön éttermében fényes ebédhez ült. Az ebéd alatt temérdek üdvözlő távirat érkezett, köztük képviselve volt valamennyi egyesület és testület, amelynek Pálfi János kötelékébe tartozik. Egész sereg ajándékot is kapott az uj pár. Különös örömet okozott köztük a Rákosszentmihályi kör és a Pusztaszentmi- hályi közúti vasutrészvénytársaság igazgatóságának értékes és Ízléses ajándéka, A násznép körében láttuk itt a nagyszámú rokonságon és jóbarátokon kívül Rózsavölgyi Antal VI. kér. elöljárót és B u z a y helyettes elöljárót is. A lakoma csak a késő esti órákban ért végei, amikor is az uj pár rákosszentmihályi otthonába hajtatott. A magunk részéről a legigazabb boldogságot kívánjuk az uj házasoknak. Fehér János — Tápió-Sülyön. Fehér János, ami volt szeretett lelkipásztorunk sikeresen befejezte vecsési küldetését, amelynek kedvéért meg kellett A kis herczeg megkérdezte a legelső inasgyereket, aki eléje került: , — Ugyan kérem szépen, mi lesz itt? — Hát nem tudja ? Erre gyün a király! Az Opera-szinházba megy, felelte a fiú és macskaügyességgel felkuszott az egyik járdaszéli fára. A körülötte állók hahotája kisérte. — Menjünk be a tömeg közé, proponálta a herczeg. — De Fens . . . — Pszt! — De kérem, hova gondol ? Csak nem akarja, hogy agyonnyomják ? Istenem, Istenem, minő felelősség ! A herczeg csak félfüllel hallotta nevelője sopán- kodását. A következő perczben magával húzta a grófot a tömeg közé. A népáradat sodorta őket tovább, — Ne tolakodjanak, kérem, kiáltotta öblös hangon egy elhízott csaposlegény, aki kék kötényében, hajadonfőit, a csap mellől futott a látványossághoz. — Én nem is tudom, — szólalt meg tulnan egy kofaasszony, hogy az ilyen gyereket minek viszik ekkora tolongásba! Láthatja még elégszer a királyt! A gróf csak az ajkát harapdálta tehetetlenségében. A kis herczeg kedélyesebben fogta föl a dolgot. — Hát maga, néni, még nem látta a királyt ? — kérdezte a kofaasszonytól.
