Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-11 / 10. szám
RÁKOS VIDÉKE 3 10. szám. len, őszinte szavakból összeróva nem lehetne Írni a Rákos vidéke első községéről. Csapodi István doktort az az egyszerű prózai körülmény űzi el körünkből, hogy nem talál lakást Rákos- szentmihályon. Nem kap márczius elején — nyári lakást! Ez csak nem egészséges állapot? Ez tarthatatlan helyzet, a melyet haladéktalanul orvosolni kell. Megtisztelő reánk nézve, hogy' Csapodi dr. levelét a következőkben közölhetjük és erős a reményünk, hogy tanulságait kellőképen értékesíti közönségünk. A mi kitűnő, nyaralóvendégünk pedig — erős a reményünk — még sem szakad el tőlünk. Közönségünk nem engedi el ezt a kedves családot, hanem kerül részére alkalmas lakás még az utolsó órában is. A májusi szellő újra itt köszönti őt körünkben és a búcsúszó nem elválást jelent majd, hanem csak kezdete lesz, hogy a Rákos Vidéke közönsége szavát ismételten élvezhesse ezen a helyen. Levél a szerkesztőhöz! A Rákos Vidéke márczius 4-iki számában keserű igazságul mondotta el t. Szerkesztő ur, hogy mi a baj Rákosszentmihályon. A főváros közönsége egyszerre csak nagyon is fölfödözte ezt a közelfekvö s jó közlekedéssel megáldott nyaraló helyet. A telektulajdonosokat pedig olyan készületlenül találta ez a nagy föllendülés, hogy beállott máris az az állapot, hogy a továbbfejlődés megakad, mert nem kap az ember lakást. Szerkesztő ur felszólított az őszszel, Írnék valamit én is a lapjába. Nem kell már azon törnöm a fejemet, hogy mit Írjak. Megszólaltat a kényszerűség, búcsúznom kell a kedves Szentmihálytól. Hogy pedig ezt ezennel nyilvánosan tegyem meg, az a vasárnapi czikk adja a tollat kezembe. Kilencz nyarat töltöttem családommal Rákosszentmihályon. Gyermekeimnek jó levegőre s üdülésre volt szükségük, engem, mint orvost a fővároshoz köt foglalkozásom. Legföllebb négy hétre mehetnék üdülni, ennyi idő pedig a gyermekeknek nem volna elégséges. Milyen Isten áldása volt tehát Rákosszentmihály, a hol négy teljes hónapot tölthettünk együtt. A va- káczió két hónapját elül is, hátul is megtoldhattuk egy- egy hónappal, mert hiszen a jó kis viczinálison járhattak be iskolába. Én meg onnan járhattam be betegeimhez. Meg is szerettük ezt az alkalmas nyaraló helyet, őszinte jó barátja lettem én is, feleségem is, eldicsértük mindenkinek, azt hittük el sem szakadok többé tőle. Hiszen legkisebb fiunk is ott született, ott is keresztelték abban a szép kis templomban, melynek stil- szerü szépségén úgy el tudtunk gyönyörködni. Most egyszerre aztán kiadták az utamat.,,Nem kapok lakást Szentmihályon. Azaz kivettem biz én még az őszszel egy házat erre azévre is, a bútoraink is künn maradtak. Azonban a házat eladatták a fejünk fölött, még jó, hogy a foglalónk ott nem veszett. Más lakás meg nincs, nincs. Nem kapunk. Pedig hát haladtunk a drágulás utján mink is. Egész évre ki szoktam venni a házat, bár csak négy hónapot töltöttünk benne. Az évi bér eleintén 160 forint volt, aztán 180 lett, tavaly már 250 forintot fizettem. Ezt megtartottuk volna, ha tavaly junius közepén el nem apadt volna a vizünk, meg a háztulajdonosa nem csinált volna három lakást a mienkből. A mint mondám, kaptunk helyette mást még az ősszel, 230 forintért, de eladták^ s a múlt szombaton hozta be bútorainkat a Vendel bácsi kocsija, a városi lakásunk padlásán várják, melyik világtáj felé lészen indulásuk. Hogyan hirdessem én már ezentúl, hogy a gyermekekkel megáldott családok ne a hegyek közé vonuljanak nyaralni, hanem a rákosi fensíkon, mert a gyermeknek nem hűvös árnyék kell, hanem szabad levegő és vidám napsugár? Szemem közé nevetnek. Miért nem nyaralunk hát mink is a verőfényes Rákos mezején? Röstellem majd bevallani, hogy kitették a szűrömet, nem kellünk többé Rákosszentmihálynak. Isten veled hát kedves nyaraló helyünk! Virulj, fejlődjél tovább! Nekünk bizony fáj, hogy el kell hagynunk azt a helyet, hol olyan szépen fejlődtek, erősödtek gyermekeink. De azért mindig hálával gondolunk Rákosszentmihályra, hálával az Uj- váry bátyám kis uszodájára is, hol gyermekeim úszni megtanultak s olyan boidogan lubiczkoltak éveken át Szives üdvözlettel köszöntöm t. Szerkesztő urat. Csapodi István dr. Fapusztítás. Már két hete kisért hasábjainkon a rákosszent- mihályi községi fák gallyazásának a «fapusztítás» czitnen szóvátett ügye. Úgy látszik, nagyon is közérdekű hurt pengettünk meg, mert t. közönségünk szívesen és buzgón foglalkozik a kérdéssel, a melyet egyébként a múlt heti közlés már elintézett. E héten azonban megint két nagyon érdekes vitatkozó levelet kaptunk s mert sok tanulságos adattal szolgálnak, közreadjuk abban a határozott meggyőződésben, hogy elég fontos és általánosan érdeklő a téma ahhoz, hogy belőle tárgyilagos és higgadt vitának helye lehessen. I. Tisztelt Szerkesztő ur! Miután a szerkesztésében megjelenő «Rákos Vidéke) lapban alkalomszeriileg szőnyegre került a fasorok tisztogatásának dolga, bár idekint Szentmihályon pihenve élvezni vágyó ember létemre az izgalmat okozó közügyekkel nem foglalkozom, azonban még is, mert e községben nemrég szerzett jogaimmal kötelességek is hárultak rám, ez ügyet ilyennek ismerve, szintén szót kell kérnem. A közönség körében az erélyes fatisztogatás ellen felmerült észrevételekre a község elöljárósága erélyesen kijelentette, hogy az utmelléki fáknak emeletes törzsüekké s jó magasan kis lombos ernyőkké felfaragása a közönség kívánságára történt, hogy a kertekbe s igy az utakra minden irányból jól besüthessen a nap. Hát ehhez volna egy pár szavam. Vegyük a dolgot részletesen megvizsgálás alá. Miért ültet az emberiség fát s miért ültet fát sorban az utak mellé? Ültetünk természetesen haszon czéljából. Haszon lehet a gyökérzetéből, a fa törzsének anyagából s a lombozatából. Ez esetben nálunk nem homokkötés végett a gyökérzet a czél, sem talán a jövedelmet hozó tüzelőfa gyűjtés, hanem csakis a korona, mely árnyékot ad. Hogy a gyalogutat a kocsiuttól elválaszszuk, elég volna kerékvetőknek alacsony oszlopocskákból egy sor, minek oda a 8 méter magas girbe-görbe, széltől elhaj- litott kopasz fatörzs, a mi bizony községünk útjainak szépségét cseppet sem emeli, ha nekünk az árnyék kár. Pedig összes dicsekvésünk az volt, hogy igaz, hogy erdőnk nincs, mint Mátyásföldnek, de vannak árnyas utaink! Vegyük a dolgot gazdasági szempontból. A szántóvető ember a földje szélében ültetett fasort jó magasan felbotolja s csak a tetején hágy egy kevés napernyőnyi koronát, (lásd Almássy telep néhány utczáját) de ennek van itt értelme, be is süt a nap a fa tövébe, délelőtt egyfelől, délután másik felől. A ki nem szereti a napot, ne járjon erre. Minek éppen nyáron sétál s délben? Ha mégis itt sétál, törülje meg
