Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-08-13 / 33. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 33. szám. jeligét kell és szabad keresnünk: mindent és mindnyájan Rákosszentmihály fejlődéséért. Hogy kaszinónk működése ennek a magasztos jeligének megfelelhessen, ezt csak egyetlen módon tartom elérhetőnek. És pedig: ha a közszükségletnek megfelelőleg gyakorlatilag is érvényesítjük azokat az elveket, a melyek kaszinónk alapszabályaiban, hacsak röviden is, de lényegileg érintve vannak. Jelesen: kaszinónk tekintetes választmányát feljogosítják alapszabályaink szakbizottságok kiküldésére; még pedig tekintet nélkül arra, hogy a szakbizottságba kiküldöttek tagjai-e vagy sem a kaszinónak? Erre hivatkozással, azon tiszteletteljes kéréssel keresem meg tekintetes Elnök urat, méltóztassék jelen beadványom alapján arra kérni nevemben a kaszinó tekintetes választmányát, hogy éljen mielőbb az alapszabályoknak e fölhatalmazó jogával s mondja ki egyhangúlag hozott határozatban, hogy a kaszinó égisze alatt önálló tisztikarral biró, de a kaszinóval szerves egészet képező szakosztályokat kreál. És pedig: községünk közművelődésének fejlesztése végett községünk minden lakóját egyaránt érdeklő s a szabad lyceum jellegével biró czéizattal megállapítja a társadalmi szakosztályt. Egyben felhatalmazza a közművelődésnek minden irányban való fejlesztése czéljából fölolvasások tartására, különös tekintettel arra, hagy népünknek vallásos és erkölcsi érzéke fejlesztessék s erkölcsi életének tisztasága fokoztassék. Miután a béke s a zavartalan összhang egyik alapföltétele nagyobb eredmények és alkotások elérhetésének, a helyi társadalmi életünkben keletkezhető ellentétek békés kiegyenlítésére alkosson kaszinónk választmánya szakosztályi szervezettel biró becsületbiróságot. És pedig e becsületbiróság hatáskörét irányítsa azzal a különösen hangsúlyozott czél- zattal, hogy a becsületbiróság a párbajellenes szövetség álláspontjára helyezkedve, mindig a legnagyobb lelkiismeretességgel igyekezzék a fegyveres elégtétel szükségét elbírálni s lehetőleg mindig az emberi méltóság és a mindig védelemre érdemes ember-élet szempontjából békés utón törekedjék a keletkezett ellentéteket kiegyenlíteni. Továbbá tekintettel arra, hogy kaszinónk kiterjedt hatásköre révén előbb-utóbb rá lesz utalva olyan otthonra, a melyet magáénak mondhat, állapítsa meg a gazdasági szakosztályt. Fölhatalmazva, hogy a többi szakosztályok támogatásával igyekezzék kaszinónk jövő otthona felépítése végett telket szerezni. Alakítsa meg továbbá a pénzügyi szakosztályt, azzal a föladattal, hogy körültekintő tájékozottsággal igyekezzék akár a már meglevő s hasonló jellegű intézményből, akár uj kreálás alapján egy takarékpénztárnak egészséges alapját megvetni. Mondja ki továbbá egy közegészségügyi szakosztályt megállapítását. E szakosztálynak tegye föladatává mindazon kérdések megvitatását, a melyek révén Rákosszentmihály közegészségügyi és közélelmezési ügye előbbre vihető. Alakítsa meg a közlekedési szakosztályt annak a feladatnak végrehajtása végett, hogy községünknek a fővárossal minél olcsóbb és kényelmesebb közlekedése elérhető legyen. Hasonló közérdekű czéizattal kreálja a szépészeti szakosztályt, községünk fejlesztésére és szépítésére való hatáskörrel. A szakosztálynak első helyen azt tegye feladatává a tekintetes választmány, hogy községünk világításának kérdésével behatóan foglalkozzék s egyben a legszélesebb körű mozgalmat indítsa meg, hogy e fontos kérdés a közóhajnak megfelelőleg mielőbb megoldható legyen. Önként értetődvén, hogy az érdekelt szakosztályok hatáskörüknél fogva eszmékkel és teljes jóakarattal támogassák községünk elöljáróságának hason irányú törekvéseit. Végre mondja ki a tekintetes választmány egy ugyancsak szakosztály hatáskörével biró, tehát állandó vigalmi bizottság megalakítását. Azon meghagyással, hogy a vigalmi bizottság községünk lakóinak nemes értelemben való szórakoztat ás czéljából tánczmulatságokat és más más szórakoztató estéket rendezzen, különös tekintettel arra, hogy a mindig jótékony czélra rendezett mulatságok jövedelméből érdemes intézményeink arányos támogatásban részesüljenek. Hogy e felsorolt szakosztályok működése kezdetben nagyobb arányokat nem ölthet s nagyobb eredményeket nem érhet el, ennek, tekintetes választmány, teljes tudatában vagyok. De e szakosztályok^ megalakításával két czélt föltétlenül elérhetünk. És pedig első sorban azt, hogy kaszinónk e nemes értelemben kiterjesztett hatásköre révén talán azok rokonszenvét is kiérdemli, a kik eddig uj intézményünkben csak egy kisebb párt szórakozási gyülhelyét látták. Pedig másrészt: a szakosztályok megteremtése által, kaszinónk, községünk minden polgárának módot nyújt arra, hogy egyéniségét mindenki abban a szakosztályban érvényesíthesse, a mely tehetségének leginkább megfelel. Kaszinónk első és legfontosabb szakosztálya az iskola-egyesület —• hála érte azoknak, kik a nemes intencziót megértették — megalakult. Ezzel a kaszinó kiszélesítendő hatáskörének megépítéséhez az alapkövet letettük. A többi szakosztályok megalakításával és működésével hordjuk tehát hozzá a téglát egyenkint, hogy helyi társadalmi életünk központja, uj erőkkel törhessen tulajdonképpeni czélja: Rákosszentmihály boldogabb jövője, fejlődése felé. Hogy e törekvés nem lesz hasztalan, azt meggyőződésem mondja, hitem pedig az, hogy az önzetlen munkára mindig leharmatozik az égiek áldása. Úgy legyen ! Midőn kérem tekintetes Elnök urat, hogy tiszteletteljes beadványomat magáévá téve, azt a legközelebbi választmányi ülés elé terjeszteni méltóztassék, vagyok tekintetes Elnök urnák kiváló tisztelettel Rákosszentmihály, 1905. aug. hó 9-én. Lukács István, a „Gyógyszerészeti Lapok“ szerkesztője, a rákosszentmihályi kaszinó rendes tagja. Rákosfalva mozgalma. A rákosi közművelődési és jótékonysági egyesület nemes és sokoldalú működését méltattuk már számtalan alkalommal. A derék egyesületet azonban legutóbb szintén utolérte a jótékonysági egyesületek megszokott sorsa:, megfogyatkozott a tagjainak száma, a mi nem azt bizonyítja, hogy munkálkodása a hazafi- ság, művelődés és közjótékonyság terén nem lenne múltjának megfelelő, hanem csupán azt, hogy az elért eredmény csak egy néhány, — talán nem is néhány, hanem egyetlen — ember, egy lelkes férfiú fáradozásának a gyümölcse. Ámde a törvényes forma megköveteli, hogy a nyilvános egyesület tagjai számának arányában is megfeleljen egyéb téren elért színvonalának s ezért most erős mozgalmat indított meg a vezetősége, hogy uj tagokat toborozzon a nemes zászló alá. És ez nem is lehet nehéz, mert a tagsági dij: az összes teher, melynek viselését az egyesület tagjaitól megköveteli: évi 2, azaz két korona! Ez már csak nem nagy dolog! Az egyesület taggyüjtésére vonatkozó, most kibocsátott felhívása a következő: