Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-08-13 / 33. szám
33. szám. KÁKOS VIDÉKE 3 A rákosi közművelődési és jótékony egyesület sok nagy czélt szolgál, ámde tagjainak száma oly feltűnően csekély (Rákos és környékén összesen 120), hogy létjogosultsága szinte kérdésessé válik. E hajói segíteni vélt a közgyűlés, midőn a választmányi beszámolót taggyüjtő nyilatkozattal is ellátta s ez utón is vélt tagokat nyerni. Ez azonban teljosen eredménytelennek bizonyult. Minthogy az egyesület az élethez és fejlődéshez Rákos és vidéke hazafias polgárságának közakaratjából joggal bir, fennállását biztosítani kell. Ehhez a tagoknak legalább 200-ra való felszaporodása szükséges. E czélból az egyesület választmánya felkeresi mindazon lelkes honleányokat és honfiakat, kiknek a magyar nyelv és közműveltség terjesztése hazaszerető szivükön fekszik, kérve őket, hogy csekély évi 2 korona tagsági díjjal, az egyesület rendes tagjai sorába lépjenek be. A felhívó levelek legközelebb szétküldetnek. Rpró ötletek. A legutóbi számunkban ilyen czimen megindi" tott sorozat, mint a hozzánk érkezett levelekből lát" juk, rokonérző fogadtatásra talált közönségünk körében, mely maga is kezdi a folytatáshoz szükséges anyagot felhordozni. A szentmihályi lóvasuttársaság igazgatósága részéről a közönség köréből érkezett felszólalások alapján megirt megjegyzéseinkre azonban többrendbeli felvilágosítást kaptunk, a melyeknek készséggel helyt adunk. Téves ugyanis az az állítás, mintha a vasút forgalmi szabályzatában olyan tétel foglaltatnék, mely az ebek szállítását eltiltja. A szabályzat kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az ebek szállítása a kocsik belsejében tilos, ellenben szabad a kocsi elején (a kocsisnál) és hátulján. Teljes megnyugvással vesszük tudomásul ezt a helyreigazítást, a melynek lényege a mi álláspontunkkal s a közönség érdekével teljesen megegyező. Az ellen pedig igazán nem lehet senkinek sem kifogása, hogy ha az ebek megengedett szállítását úgy bonyolítják le, hogy az utazó közönség kényelmét ne zavarja. Ez a képzelhető legdicséretesebb törekvés. A kifogásolt kocsi-felhágó, valamiként minden kocsi, állandó ellenőrzés alatt áll s igy minden tekintetben megbízható. A deszka a napon igen gyakian megreped, ez elkerülhetetlen, de semmi káros következménynyel nem jár s különben is elővigyázatból az igazgatóság a meghasadt deszkák alsó felét erős vaspántokkal látja el, úgy, hogy szilárdságuk csak fokozódik. A forgalmi személyzet a kocsik tisztántartására szigorú utasítást nyer s e czélból minden alkalmazott megkapja a szabályzat egy példányát s aláírásával ismeri el, hogy annak rendelkezéseit tudomásul veszi és irányadóknak tekinti. Ha — miként a világon mindenütt — megtörténhetik, mégis valami szabálytalanság vagy rendellenesség fordulna elő, az ilyen esetekre maga kéri a közönséget, hogy panaszát vele közölje, a mikor is a mulasztó közeg ellen erélyesen intézkedik s a hibát vagy mulasztást pótoltatja. Köztisztasági szempontból kifogásolható áruk vagy holmik szállítása pedig tilos s igy az ellenőrző személyzet az ilyenek megakadályozására mindenkor rendelkezésre áll s maga is figyelemmel van. Az igazgatóság ilyen korrekt felfogása és készséges hajlandósága közönségünk érdekeinek valóban megnyugtató biztosítéka. Rz egyhuzamos tanítás kérdése. Irta : Tomcsányí jános. A „Rákos Vidéke“ egyik júniusi száma figyelemre méltatva a gödöllői járás területén megalakult tanítói kör munkásságát, csodálatosnak találta, hogy e kör az egyhuzamos tanítást csupán az szétszórt fekvésű és mezőgazdasággal foglalkozó községek sürgős munkaidényekor tartja megokoltnak. Mint a kérdés előadójának és a kör elnökének kötelességem rámutatni arra, hogy csupán a tudósitó felfogása volt csodálatos, a midőn a kör megfontolt és egyhangúlag meghozott határozatát minden indokolás nélkül találja csodálatosnak, sőt, a mint az közléséből látszik, a határozat részletes ismerete nélkül bocsátkozott annak bírálatába. A kérdést a székesfőváros tanítósága vetette fel és felelt arra a fővárosi élet berendezkedése és saját érdeke szempontjából. A gödöllői járáskor azonban, mint a magyarországi tanítók országos bizottságának egy kis részecskéje, a kérdés tárgyalásánál nem ügyelhetett a csak szükebb körben megállható okokra, hanem a kérdést egész terjedelmében vizsgálva, az összes érdekeket vette számba. A legelső érdek ez ügy tárgyalásánál maga a czél. A népiskola czélja pedig az, hogy a magasabb iskola felé nem igyekvő gyermekek nagy tömegének összes erkölcsi, szellemi és testi képességeit annyira kifejlessze, hogy növendékeiből derék, vallásos, hazafias, értelmes, dolgozni tudó és munkára kész polgárok váljanak. Tekintve a nagy czélt s azon körülményt, hogy a szülők nagy tömegének elfoglaltsága és terhes megélhetési körülményei miatt e czél előmozdítására sokesetben vajmi kevés ideje és akaratereje van, a helyes, czélravezető, mondhatnám ideális állapot az volna, hogy a gyermek reggeltől estig iskolában töltse idejét és pedig hol az iskola tan — hol játék — hol pedig foglalkoztató termében, hol udvarán és kertjében mindig a szakképzett, tudásban, erkölcsben s munkabírásban és szeretetben legelőljáró nevelők és tanítók vezetése alatt. De hát ez a gyakorlatban meg nem valósítható elmélet. Nem valósítható meg azért, mert az ily iskolák létesítésére, felszerelésére és fentartására szegények vagyunk, de azért sem, mert az ily iskolában is csak emberek tanítanák és nevelnék az ifjúságot és igy a társadalomnak a nevelő munkából való kizárása egyoldalúságot és félszegséget eredményezne, de azért sem valósítható meg, mert a hol mód és alkalom van reá, ott Istentől nyert jogánál fogva a szülő is igényt tarthat és tart is gyermeke nevelésére. Világos tehát, hogy itt a középutat kell megtalálni a czél elérésére az ifjúság, a szülő és az iskola érdekének, valamint az állam és társadalom teherviselési képességének számbavételével. Ezt az utat a kulturállamok meg is találták, a midőn megállapították, hogy a gyermek bizonyos korig a szülő nevelésére bizatik, s azontúl a szülő és iskola közösen munkálnak közre testi, szellemi és erkölcsi képességeinek kifejlesztésén. Megtalálták a helyes utat abban is, midőn kijelölték a tudnivalók azon minimumát, a melyet a népiskolai tanulóknak el kell sajátitaniok s a melyet a tanítónak a nevelés eszközlésére kell felhasználnia és meghatározták azt az időt, a melyet az iskola e czélból igénybe vehet, mert kevesebb idő alatt, mint a mennyi rendelkezésre áll, a czél valóban el nem érhető, sem pedig mai körülmények közt az anyag egészben véve nem redukálható, legfeljebb módosítható. A mi könnyítés képzelhető, azt mind a módszer tökéletesitében kell keresni. Ez az első tétel, melyet a tanítói körökben észrevehető újabb törekvések, tudományos kutatások és gyakorlati fogások egyaránt igazolnak. (Folyt, köv.)
