Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-19 / 12. szám
4 hatást, mit az élőszó a lelkek bilincseinek letördö- sésében müveit. Länderer és Heckenast a márczius 16-iki szabadsajté ünnepélyen száz ember élén, magyar ruhában, kokárdásan haladt végig a pazarul kivilágított városon. Minden betűszedő és nyomdász nemzeti- szin lampiont vitt az örömmámorban úszó tömeg közepén. Länderer Lajos pedig maga is szerepet kért a márcziusi mozgalmakban s megörökítette becsületes nevét a késő utókor számára. Most, amikor talán a magyar ipar újjászületésének kezdetét is ünnepeljük, méltó hely illeti meg a nemes versengésben a derék magyar iparost is, kinek sora olyan igen egy a magyar nemzet viszontagságos sorsával. Azt mondják szépséges, kápráztató annak az embernek a hálás feladata, a ki ma akar úrrá lenni a sziveken, hogy a nagy idők emlékével ünnepi hangulatba ringassa hallgatóit. Csak most, a mikor a tettre került a sor, tűnik ki, hogy minő nehéz a feladat s a nagy érzések gigászi hullámaival szem- ben minő gyenge, törékeny sajka az egyes lélek s mennyire gyámoltalan, tehetetlen a tömeg zúgása mellett egyetlen, halavftny hang, minő pislogó mécs a fényözön ellenében, egyetlen lélek őrszemei Lelkem elmerül a n^Hak emlékében, fázósan, gyengén, gyámoltalanul olvad bele a legragyogóbfr történelem csillogó lapjaiba. Ott végzem, a hol kezdtem .. . Ötvenhét évvel ezelőtt történt. Szerda volt,, miként ma. A zord telet azonban akkor még nem váltotta fel a napsugaras tavasz rügyfakasztó szellője. Nem volt a magyarnak szabadsága, a függetlenség, önnállóság elhaloványult a bécsi erőszak birodalmi politikájának lidérczfényénél. Elűzzük ezt a lidérczfényt, mindörökre! A hazaszeretet lámpása bevilágítja az utunkat. Együtt vagyunk, egyek vagyunk! Lebirhatatlanok vagyunk és teli tüdővel zugjuk mint boldog eleink: A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! \
