Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-20 / 12. szám
IV. évfolyam. Rákosszentmihály, 1904. vasárnap, márczius 20. 12. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LÁPJA. A BUDAPEST X. KERÜLETI RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP ÉS A POLGÁRI DALKÖR HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály. Sashalom-utca 3. sz. Fiók-kiadóhivatal és budapesti szerkesztőségi iroda: MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN kiadótulajdonos : Előfizetési ár: Egész évre .....................8.— korona Fé l évre.......................4.— Negyed évre .... 2.— ” Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetéseket fölvesz akiadóhivatal Budapest, Vili., Losonci utca 22 szám. FARKAS ELEK. Egy egyhasábos petitsor ára 10 fillér. Március tizenötödike. (Felolvasta a Rákosszentmihályi ípartársulat ünnepélyén Balázsovich Zoltán.) Ötvenhatodik évfordulóját ünnepeljük a mai napon annak a fényes, ragyogó pillanatnak, midőn a magyar szabadság bimbója kifeslett s rózsapiros szirmai megigézték a lelkesedéstől ittas közönséget. Örömmámorban úszott az ország szive; a fellélegzett nép a szabadság lelkes árjával elsodort mindent a mi útjába került, hogy hatalmas görgeteg gyanánt végig söpörje a világot. Március 15-ike! A magyar szabadság újjászületésének nagy napja ez, — a magyar szabadságé, mely sokat hányódott, sokat szenvedett szegény nemzetünk egyetlen kincse, minden büszkesége, boldogsága és boldogulása: létének alapja és feltétele. Daliás idők, nagy napok tündöklő emléke rezg az ötvenhat esztendő derengő ködében, — szokatlan látvány a mi korcsuk, hunyoritó szemünknek, mely bátortalanul tekint vissza a dicsőséges múltba, a nagy idők, nagy emberek csillogó korszakába. Hová tüntenek ezek az idők? Hová merültek a múlt tengerében a dicső márciusi napok? Hová az a nagy harc, százszoros diadalával, hová a mámoros, felgerjedt nemzet, az ellenállhatatlan, romboló ár, mely pusztított, hogy épitsen, — vérrel öntözve a szabadság és függetlenség bimbózó virágát. Mi maradt nekünk ebből a fényességből mára ? Törpe utódok satnya vergődése, törpe korban. Egyetlen vigasztalásunk az enyhitő visszaemlékezés, mely a jelen korlátolt szemhatárait úgy döntögeti le, mint az őszi szél a hervadt falevelet szórja az ut porába. Megbünhődte már e nép a multat s jövendőt. Soha igazabb szavakat költő nem irt. A magyar nemzet megpróbáltatásainak hosszú láncolata nem ért véget egy ezredéven át, Árpád fejedelem honfoglalása óta. A csapások, belső és külső bajok, ellenségek egyre emésztették, por- lasztották erejét, mely az Ur csodás kegyelméből még sem fogyott meg. A küzdés izzó kohójában, a csapások vészes viharaiban merevedett, acélozódott és szilárdult századok során át. Leghosszabban és legfájóbban verte rá jármát a hóditó török. Eltiporta, megalázta, kiszipolyozta, de el nem pusztíthatta. Budavára felszabadult a félhold pogány uralma alól s még fel sem lélegzett a leigázott nemzet a török hódoltság évszázados csapásai alól, másik talán még nagyobb — veszedelme ugyanabban í az órában úrrá lön rajta. Százszorosán fájó, százszorosán pusztító és emésztő lett az osztrák elnyomatás keserve. Rabsága véresre szijjazta a nemzet senyvedt testét, levetkeztetett, kifosztott mindenünkből, elszedte lelkűnknek kincseit, elrabolta nyelvünket, elorozta szabadságunkat s a koldusbot mellé a hontalanság tarisznyáját akasztotta görnyedt vál- lunkra. De az elnyomott igazság, az elkobzott jog nem veszett el. Nagy férfiak lángszava, erős akarata, bátor cselekedete felkölté az elszuny- nyadott nemzeti öntudatot. Az ébredezőt megihlette a nyugati ujhodás szelleme, a szabadság
