Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-26 / 26. szám

2 RÁKOS VIDÉKE 26. szára. gondozza a Rákosvidékét és szelleme irányitó su­garával kormányozza lelkes munkatársait. A gazda­sági ügyekben s az ellenőrzés fontos feladatával megbízva, itt van még a gondnokság testületé, mely­nek megszaporodott tagjai P á 1 f i János elnök ve­zérlete alatt szintén teljes ambícióval teljesitik ne­mes munkájukat. A mi közoktatásügyünk tehát jó kezekben van letéve. Am a közönségünkre nem csekélyebb fel­adatok várnak, még pedig két fontos irányban. Az egyik az, hogy a szülők az oskola munkáját a he­lyes neveléssel, a gyermekek szellemi tőkéjének fo­kozatos gyarapittatásával és gondozásával kiegészít­sék és betetőzzék. Rendkívül érdekes feladat ez, melynek már egész tudományos irodalma van s kü­lönösen az utóbbi időben több érdemes testületet is foglalkoztatott a szülő munkássága meghatározásá­nak kérdése. Alkalmadtán szívesen beszélünk még róla egyetmást mi is. — A másik fontos feladata pedig közönségünknek, hogy közoktatásunk ügyét a helyi fejlődés arányában tovább emelni, tovább fejleszteni segítsen, sőt esetleg a saját erejéből is a haladás útjára terelje. Nekünk a Rákos vidékén az iskolák kiegészítésén, szaporításán kell teljes lel­kesedéssel munkálkodunk, -— magában Rá.ko s- szentmihályon pedig nem szabad megeléged­nünk a mostani tanító intézményekkel. Nekünk itt magasabb oktatást kell berendeznünk, hogy közön­ségünket jobban leköthessük, igényeit kielégíthessük. Közönségünk maga is érzi ezt a közszükséget. Né­hány hónapja lapunkban is jelent meg egy levélj mely a négy osztályú gimnázium eszméjét vetette fel. Ezt a gondolatot nem szabad elaltatni s ha ajtóstól nem rohanhatunk is be, megfontolás tár­gyává kell tennünk a kivitel lehetőségét és módo­zatait. Mert ha S z e n t m ih á 1 y on sikerülne alsó gimnáziumot felállítani, abból a községnek s az egész R á k o svidékének mérhetetlen haszna és előnye, származnék. Ezt a kérdést tehát napirendre tüzzük s legközelebb alapos vizsgálódás alá veszszük. El­mélkedjenek addig rajta, a kiket illet s szóljanak hozzá, a kiknek vannak racionális ötleteik. Két hangverseny tanulságai. (Levél a szerkesztőhöz.) Tisztelt Szerkesztő Úr! Higyje el uram, igazán mondom, hogy én igen sok hangversenyen vettem részt életemben, mert na­gyon szeretem a zenét, meg az éneket, de olyan megmagyarázhatatlan, s különösen a másokat gyö­nyörködtető és kellemesen szórakoztató hangverse­nyek iránt olyan érzéketlen viselkedésű hallgatósá­got, mint a rákosszentmihályi hangverseny-publikum egyik része, még sehol sem láttam. Azért mondom egyik része, mert a másik része, a melyik türelmes és kellő figyelemmel kiséri minden egyes szereplőnek előadását és működését és csendesen ül a helyén, igazán megérdemelné és joggal elvárhatná a rendezőségtől, hogy amaz egyik résznek boszantó kedvteléseitől megmenteni iparkodjék. Engedje meg, hogy sorra vegyem a kifogáso­kat. Első sorban úgy látom, hogy a szentmihályi közönség nagyon kéreti magát és nem jelenik, meg pontosan a kitűzött időben és innen van aztán az, hogy néha egy egész órával későbben lehet csak megkezdeni az előadást, mint ahogyan az a meg­hívón jeleztetek. Hát ez ellen nem lehetne tenni ? Dehogyis nem ! csak akarni kell, bele kell nevelni a közön­ségbe a pontosságot, azaz, hogy a rendezőség jelentse ki a meghívókon azt az intézkedését, hogy TÁRCZA. A 75-ös. — Beszéd az összezavart szerelemről. — Irta : Zsoldos László. Minap — megjegyzem, hogy csak, mint látogató — kint voltam a lipótmezei őrültek házában. Egy or­vos barátom hitt ki, mert — úgymond — egy igen érdekes beteggel akar megösmertetni. Ez a 75-ös szám volt (nevét családjára való tekintetből elhallgatom) s a meddig meg nem bolondult szegény, addig lionvéd- fóhadnagy volt és az irodalmat tanította a Ludovica Akadémián. Költői hajlamú, némileg föllengős gyerek lé­tére, ha rajta múlik, talán újságíró, színész, vagy poéta lett volna belőle (alkalmasint rossz), így azon­ban katona fiú lévén, meg kellett hajolnia apja, a mordképii huszárezredes akarata előtt, s ő is katona, s mindjárt azt is valljuk meg: jó katona lett. így beszélte nekem ezt az orvos, mintegy be­vezetésük ahhoz az egyszerű tragédiához, mely a 75-ös számot (Istenem, egy szám, a ki az előtt em­ber volt !) a Lipótmezőre kergette. Ez a szomorú történet röviden igy szól : A főhadnagy, aki egyébként szegén}7 fiú volt, három év előtt nagyon, — vagyis, mint mondani szokás : halálosan — belészeretett egy közepes ál­lású állami tisztviselő, gondolom, egy számtanácsos leányába s a nélkül, hogy számot birt, vagy akart volna vetni a következményekkel, a szépet kezdte neki tenni. Ez mindenesetre vétkes meggondolatlan­ság egy katonatiszttől, a ki csupán pénzbiztositékra liázasodhatik s tudja, hogy a leánynak sincs egy huncut filler hozománya sem. De végre, mi szava, vagy komoly befolyása van az észnek abban a sze­nátusban, mely az emberi mikrokozmos ügyeit igaz­gatja, hogyha egyszer a szenvedély, ez a despota, azt mondja: — Ezt én igy akarom. És ez igy lesz ! Szegény józan ész hiába adott jó tanácsot, a despota mosolyogva löki félre : — Nagyon szép, nagyon célszerű, — de nem kell ! ^ És megy a maga utján, melyet a végzet oly elmés cinizmussal tud kiszabni elénk. Ebben az esetben is, mivel annak kellett tör­ténnie, a mit a despota akart, az észnek nem maradt egyebe hátra, mint, hogy valami elfogadható formát

Next

/
Thumbnails
Contents