Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-15 / 20. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 20. szám. jótékonyság. Gyakoribb, vagyis sűrűbb, mert az egymásra nagyon ráutalt ember közelebb jut embertársa gondolkozásához s nemcsak jobban megérti azt, hanem helyzetét méltányolni, sorsát, vágyát, nélkülözését, szenvedéseit, örömét, szükségleteit átérezni képesebb. Ezért gyakori a kisebb kötelékekben az igazi jótékonyság és több a valódi jóltevö. A mi aránylag kicsike községünkben, itt a Rákos mezején, közös együttélésre utalt társadalmi kötelékeinkben csaknem napról-napra bukkan felszínre egy-egy nemes jóltevö szép munkája, tiszteletre gerjesztvén a többi, követésre mindenkor kész társakat. Innen van az, hogy mifelénk annyi sok a megbecsülésre, kiemelésre méltó egyén, a ki a nagyváros forgatagában elveszett, eltűnt, legfeljebb talán a maga kicsike körében keltett olykor némi visszhangot. Igaz, hogy a sziikebb keretekben fokozottan érvényesülő egyén kontúrjai megnövekednek, de megnövekedik maga a belső tartalma is, a közeli kapcsolat révén, meg a nyilvánosság elől el nem vonható élet sodrában elfojtódnak az önző ösztönök s a becses rész táplálékot nyer, a jóakarat biztató ösztönzésre bukkan s jócselekedetet szül. E gondolatok láncolata szövődik önkéntelenül agyunkban, midőn egy-egy szembetűnőbb kitörését látjuk a nemes jótékonyság munkásságának^ melynek csendes, rejtett műhelyét a csillogó eredmény fénye világítja be. íme, magában Ráköss z'entmihályon hány példáját látjuk az önfeláldozásnak, áldozatra- készsegnek. Független, kényelmet és nyugodt életet biztositó társadalmi állású emberek, — mindennapi kenyérért küzdő kis exisztenciák, az’egyik fajta, a kinek kényelmét és békéjét nem zavarná meg semmi és senki, — a másik, a kit az élet küzdelmei teljes mértékben lekötnek, s magát károsítja keserves áldozatával — nem sajnálja az időt, pénzt, fáradtságot, erőt és türelmet — ebből kell talán a legtöbb — közcélokért verejtékezik, feláldozza utolsó pihenőjét, üdítő nyugalmát s fárad, dolgozik, agitál pusztán erkölcsi tisztesség okáért, ellenszolgáltatás, leggyakrabban pedig még csak elismerés nélkül is — tisztán embertársai s a községe javára, a melyhez tartozandónak magát besorozta. Vagy tekintsük a még egy lépcsőfokkal magasabb téren — a fanatizmusig fokozódó jótékonyságot, midőn az emberi érzületeket istenfélelem, vallás szolgálata erősiti meg és hatványozza a legvégsőkig. Emlélrszünk-e az úri hölgyek gárdájára, kik fáradhatatlan tevékenységükkel a szentmihályi róm. kath. templomot Isten dicsőségére fölépítették, vagy a kik Mátyásföldön tető alá juttatták a R ák o s vidéke legifjabb templomát ? Hol a békés polgár, ki megszokott életrendjéből kilépve, impresszárió és hangverseny7-rendező lett a nyugodt álmának feláldozásával, hogy a templomnak orgonát, harangot szerezzen. Meg azok az idegen felekezetbeliek, kik a vallási türelmességnek e példás honában versengve segítettek hordani köveket a másik egyház templomához. Hát az a lelkes csapat, a kik tollal, karral, szóval és minden erővel szolgálják vezérükkel a helyi társadalom egybeforrasztásának sokszor hálátlan ügyét, a pillanatnyi tapsért feláldozva sok-sok munkát, anyagi erőt és akaratszabadságot. Ki győzné ezt sorra számon szedni. Van, és az öröm s elégtétel az, hogy van és meg is látjuk, hogy van. Ez igazolja azt a gyakori biztató és elismerő szót, a mit a nyilvánosság az igaz érdemnek nem mérhet fukar kézzel, mert neki is büszkesége hogy közöttünk annyi a derék s a magunk becsülete, ha a becsületet meg tudjuk és meg akarjuk becsülni. Igaztalan vád félelme nélkül mondjuk el tehát a mondanivalónkat. A hosszú sor a mai nappal megmegtudta, hogy Cseresznyés Pista — a ki otthon meg is házasodott, mert mint család fentartót felmentették a tényleges szolgálat alól, — mégis csak be fog rukkolni — mert valamelyes okon elvesztette a jogát — és otthon hagyja a szép fiatal menyecskét, a gyönyörűséges Milévát! Mert hát, hogy ez a fehérnép volt az ő háborúságuk okozója odahaza. — Ott állott az öreg Stipics Jásó háza a falu közepén a község háza mellett; épen ott szögellett össze az alvég meg a felvég. Já-ó gazda gazdagságát ismerte az egész Bácska. Volt neki négy fia és egyetlen leánya a Miiéva, a falu gyöngye-virága, a kiért úgy a szerb mint a magyar legények versengettek. A nagy korcsma ivója nem egy bevert fejnek volt a tanúja, a mikor a gyönyörűséges Miiéva két bogár szeméért tusára keltek az almási legények. Különösen két legény vetélkedett egymással: Cseresznyés Pista az almási biró fia, a ki tőszomszédja volt Stipicséknek; meg a Gruics Jásó fia, a „Szvetyi", a kinek az apja jegyző volt a faluban, olyan félparaszt, fél ur féle, a régi korbeli jegyzők már akkor kiveszőiéiben levő típusa. — A Gruics gyerek végzett talán négy gimnáziumot is Újvidéken a szerbeknél. — Cseresznyés Pista igazi paraszt fiú TÁRCZA. Baka párbaj. Rajz a régi katona életből. (Irta : BIHARI LEWICKI BÉLA.) Cseresznyés káplár volt a nyolcadik kompánia legderekabb, legdaliásabb sarzsija. Szemet szúrt értelmes arcával meg a hadtestparancsnoknak, báró Edelsheimnak is, a mikor mint flügelsarzsi irányította a kompánia menetelését, a Rákoson való parádé- kirukkolásnál; szerette őt úgy a^feljebbvaló kara, mint a legénység. Jó katona volt, pontos a szolgálatban s nem is volt neki ellensége az egész századnál — csak egyetlenben egy, a íürer Gruics, a „nagy rác“ a hogy a kompániánál nevezték. Jó katona ez is; de a legénység réme! Egy bácskai faluból való volt a két legény: az egyik felvégi magyar, a másik al- végesi szerb. — A versengés, a harag még hazulról származott: Szvetozár — igy hívták keresztelő néven Gruics fürert — három évvel idősebb katona volt C seresznyésnél; önkéntesen állott be a rendes sor előtt egy esztendővel, — azután meg bezupált, azaz a negyedik évre is megmaradt katonáéknál, a mikor
